A Bologna elleni 3-1-re megnyert bajnoki után a Milan edzője Massimiliani Allegri elmondta a sajtónak, hogy nincs probléma közte és Adriano Galliani közt.
Az edző tegnap az újságok címlapjára került azzal a nyilatkozatával, miszerint az első három hely a céljuk – annak ellenére, hogy a klub alelnöke Galliani korábban kijelentette: csakis a Scudetto lehet a cél. „Nincs semmi probléma köztem és Galliani közt. Többször is beszéltem vele az elmúlt napokban, csakúgy mint az elnökkel Silvio Berlusconval. Azt mondta, hogy a csapatnak a bajnoki cím a célja, de ez nem különbözik attól amit én mondtam.”
A Milan 1-0-s vereséggel kezdett a Sampdoria ellen, azonban szombaton Giampaolo Pazzini mesterhármasával 3-1-re nyert a Bologna ellen. „Pazzini még nincs 100 százalékos formában, de nagyon örülök, hogy ilyen jól ment neki a játék. Lelkesen és sikerre éhesen érkezett hozzánk. Eddig is lőtte a gólokat, és remélem ezután is fogja. Két 20 éves játékos is ott volt ma este a kezdőnkben, akiknek kicsit következetlen volt a játékuk, de ők még sokat fejlődhetnek. Még mindig vannak játékosok, akiket nélkülözni kell és a most érkezőknek is idő kell a beilleszkedéshez, de a győzelem jó jel” – mondta Allegri.
„Furcsa, hogy múlt héten kikaptunk a Sampdoria ellen, pedig nem érdemeltünk vereséget, ma este pedig egy kapushibának köszönhetően szereztük vissza a vezetést. Mindenesetre megérdemeltük a győzelmet” – mondta a mester.
Nigel De Jong és Bojan Krkic csereként mutatkozhatott be a Milanban, azonban Riccardo Montolivo egy combsérülés miatt nem tudta befejezni a meccset.
„De Jong egy nagyszerű játékos. Bojan fiatal kora ellenére már most is nagyon tapasztalt. M’Baye Niang még fiatal, de a többiek mellett sokat fejlődhet.”
14 hozzászólás
Ha nem lenne valami probléma Allegri és Galliani között, akkor nem mentegetőznének állandóan…
mindenféléket írnak, így nem tudhatjuk az igazat.
Ezek a sajtótájékoztatón hangzottak el, nem egy újságíró agyszüleménye. Egyébként az igaz, hogy az igazat sohasem tudhatjuk meg…
GYENGE VAGY ALLEGRI!!!!!!MINDIG IS AZ VOLTÁL!!!REMÉLEM MINNÉL HAMARABB TÁVOZOL!!!!!
köszönjük Emese :DDDDDDDDDD
nálad biztos h jobb edző
Az Allegri által elmondottakkal egyetértek! Galliani a sajtónak mondja a bajnoki címet, Allegri meg felelősen nem állíthat ilyet. Ez nem jelent problámát.
Ahogy azt a meccs statisztikáit bemutató cikkhez írottaknál is említettem, érdemes átgondolnunk az ő távozásának sürgetését, annak fényében, hogy milyen anyagi lehetőségeink vannak jelenleg! Nem hiszem, hogy a sokak által kívánt „szuper-edző” jönne, ha nem tudunk neki fizetést és megfelelő igazolásokat garantálni! Aki pedig ilyen feltételek mellett érkezhetne, az nem biztos hogy többet javít, mint ront a helyzeten. Persze néha önmagában a változás is segít. Azt hiszem lesz egy időpont, amikor ennek a kérdésnek alapja lesz, de véleményem szerint ahhoz Berlusconiéknak a bajnokságban elszenvedett sorozatos pontvesztés, a BL-ben pedig vereségek kellenek. Nem hiszem, hogy akarjuk ilyen áron az edzőcserét!
Szerintem nagyon jó edző , de a szurkolók ilyenek mindig valakit mocskolni kell mind1 ha nyerünk ha veszítünk , tavaly láthattuk ahogyan Arsenal drukkerek a gyenge kezdéskor hogyan mocskolták Wengert ,pedig ha valakit akkor őt tisztelniük kellene, s mit várunk egy ilyen fiatal edzőnél aki még csak karriere elején van.?!
Allegri vagy ennyire béna, és nem lát a szemétől, vagy nagyon megfizetik, hogy azt mondja amit talán a közönség hallani akar, bár ez nagyon nehéz, mivel a közönségnek van szeme, és látja, hogy hülyeségeket beszél.
Amióta Anchelotti elment, nincs rendes, szervezett játékunk, évek óta csak megyünk előre, és várjuk, hogy mi lesz. Edzésen kellene gyakorolni támadó szituációkat, előre begyakorolt figurákat, de valószínű, hogy Allegri pont a kis-szerűsége miatt ilyeneket nem tud kitalálni, vagy kitalál, de olyan rosszak, hogy a játékosok nem égetik be magukat azzal a pályán.. (ez utóbbi persze csak túlzás.. )
A lényeg, hogy egy normális edző nélkül csak a szombatihoz hasonló eredményeket érhetünk el, hogy 1-2 apró momentumon múlik a meccs végkimenetele, és már mindenki azt hiszi, hogy bajnok esélyes a csapat, hát nagyon nem az.
Galliani is el van szállva magától, mert az, amit erősítésnek nevez, az csak 1-2 foltot tapasztott be, ugyanis a védelem még mindig egy rakás tudjuk mi.
Ebbe az Allegri nyilatkozatba most nem tudok belekötni, maximálisan képben van, Pazzini tényleg nincs még a csúcson(a 3 gólja ellenére se!)
A fiatalok élen Sárival nagyon gyenge volt és látszott, h még nem találja a helyét, ettől függetlenül nagy tehetség.
Az is tetszik, h végre nem azt írja, h ez egy nagyszerű győzelem volt és h milyen jól játszottunk hanem azt, h a potyával szereztük vissza a vezetést és nem avval, h annyira hengereltünk(mert ez így is volt, ha nincs az a kapus baki…).
De Jongtól, Bojantól én is sokat várok, szóval a győzelem tényleg jó jel, csak így tovább, gogogo!!!
Nem tisztem az edzőről kritikát megfogalmazni, de azoktól akik itt a fórumon mellette kardoskodnak annyit szeretnék kérdezni, hogy ha Allegri szuper edző akkor:
– miért nem veszi észre hogy Boateng a csatárok mögött árnyéka önmagának
– miért próbál néha irányítót játszatni Emanuelsonnal
– miért játszik Bonera a védelem közepén
– miért nem ülteti a padra Antoninit?
Egy igazán jó edző a játékoskerethez tud alkalmazkodni taktikailag. Sajnos nálunk ez nem így van…
Vagy rosszul látom???
Attól függetlenül, h én most azt írtam, h korrekt nyilatkozat volt azt kell mondjam, h neked is igazad van, sok mindent lehetne máshogy csinálni és biztos vagyok, h 1 jobb edző többet kihozott volna a tavalyi keretből is mint amennyit Allegri kihozott.
A mester nem egy csúcs edző ahogy most a csapatunk se az.Remélem ő is tanul a hibáiból és fejlődni is fog ahogy a csapat is és akkor nem lehet baj.
Jó veled Mester, de jobb lenne nélküled
te interes/juvés! Tudja a fene melyik vagy! Neked minden hozzászólásodban a gyalázás van, már hánynom kell tőled. Menj a csapatod forumára!