A várakozások szerint Riccardo Montolivo és Massimo Ambrosini is pályára léphet az augusztus 19-i Juventus elleni Berlusconi kupán, miután felépültek sérülésükből.
A piros-feketék a következő mérkőzésüket, egyben utolsót a felkészülési időszakban a Juventus ellen vívják augusztus 19-én a San Siro stadionban. A Milan előző mérkőzésén a Real Madrid ellen vereséget szenvedett, míg a Juventus 4-2-re legyőzte a Napolit az Olasz szuperkupa döntőjében.
A La Gazzetta dello Sport értesüései szerint Riccardo Montolivo és Massimo Ambrosini is felépült sérüléséből, így pályára léphetnek a mérkőzésen. Montolivo kisebb sérülés miatt kihagyta a Real Madrid elleni mérkőzést, illetve a válogatottal sem utazott el az Anglia elleni barátságos mérkőzésre. A tekintélyes lap szerint Montolivo kezdőként lép majd pályára a Trofeo Berlusconi kupán.
Ambrosini még a Real elleni meccsen sérült meg, ő is Allegri rendelkezésére áll majd. A védelem közepét várhatólag a Daniele Bonera – Francesco Acerbi páros alkotja majd, a legújabb szerzemény, Cristian Zapata pedig a cserepadon fog kezdeni.
Jelenleg több játékos is hazája nemzeti válogatottjával készül. Abate, De Sciglio, Acerbi, Nocerino és El Shaarawy az olasz, Pato a brazil, Emanuelson a holland, míg Yepes a kolumbiai válogatottal tréningez. Ők a csütörtökön térnek vissza a milanellói edzőközpontba.
6 hozzászólás
ha acerbi a valogatottnal van, hogy lehet kezdo itt?
Mivel holnap van a meccs, visszaérnek vasárnapig…
Úgy, hogy a válogatott meccseken részt vevő játékosok csütörtökön visszatérnek, és a Juventus elleni meccs vasárnap lesz, szóval bőven visszatérnek. 😀
Úgy olvastam Pato már visszatért a válogatotttól.
(Ezt az utolsó szót jól írtam? :D)
kicsit sok a „t”, de amúgy jó 🙂
Pato is csüt.-ön érkezik. Pippo meg szintén akkor kezdi el edzeni az ifiket.