Pippo Inzaghi búcsúlevele

Az első és legfontosabb dolog amit szeretném, hogy mindenki tudna: Magunk miatt játszottam és nyertem. Ha nincs akivel megoszthatod a játék és a győzelem örömét, akkor nem ér semmit, de te és én, mi együtt megtettük ezt. Reménykedtünk, szenvedtünk, örültünk és örvendeztünk. Emeltük a kupákat és címeket nyertünk együtt a szívünkben. Mindig ugyanazon a hullámhosszon voltunk. És ezt senki nem veheti el tőlünk.

 

Kedves szurkolók, amikor én a Milanhoz szerződtem ti még nem is tudtátok. Egy hotelben voltam és nem mehettem sehova, amíg a Milan és a Juventus le nem zárja az átigazolást. Az első hetekben, hónapokban ti csak figyeltetek engem, egymást figyeltük.

Aztán szerelembe estünk. Aznap este a Torino ellen. Mérgesek voltatok, a dolgok nem úgy alakultak a pályán, csendben voltatok. Elkezdtem bemelegíteni és az ujjongásotok amivel támgoattatok, megnyertük a meccset, amivel bekerültünk a Bajnokok Ligájába, majd Manchesterben meg is nyertük. Ezek az emlékek vigasztaltak engem a nehéz hónapokban 2005-ben és 2008-ban, hogy aztán ki rázzon a hideg 2006. augusztus 9-én, a születésnapomon, a Crvena Zvezda ellen, az örökre a szívemben marad.

Athén. A futball adott nekünk egy esélyt: nekem, nektek, nekünk, annyira akartuk, hogy végül sikerült. Természetesen a valóság meghaladta a legmerészebb álmainkat is. 2 gól a Liverpool ellen, 2 évvel Isztambul után, a hetedik Bajnokok Ligája diadal. A sors többet adott, mint amit reméltünk.

Ma, szeretném megköszönni Berlusconi Elnök Úr és Adriano Galliani szeretetét: az ő energiájuk és képességük tett engem erősebbé és lökött túl bármilyen korláton. De szeretnék megemlékezni azon csapatoknak az utánpótlásánál dolgozókról is, akiknek kezei alatt játszhattam, azokról akik segítettek azzá az emberré, játékossá válni, ami most vagyok.

Köszönöm a Milannak, köszönöm a futballnak. Engedjétek meg, hogy a sajátomnak hívjam a Via Turati összes dolgozóját, Milanellotól a hivatalokig, a teleoperátoroktól a raktári dolgozókig, a fizioterapeutáktól, a doktoroktól, a szakácsoktól, a stadiontól, az öltözőig mindent. Azokat az embereket akik vasárnaponként láttak engem és reménykedtek abban, hogy gólt szerzek. Ciao Carlo Ancelotti, rengeteg győztem veled, ciao fantasztikus szurkolóim, akik szenvedéllyel és szeretettel követtetek engem a világban. Ciao játékostársak tegnapról és máról.

Végül engedjétek meg, hogy megköszönjem a családomnak, édesanyámnak, Marinának, édesapámnak Giancarlonak, Simonénak és Tommasonak. Soha nem nyertem volna nélkületek. Ti vagytok az erőm. Kedves Milanom, elhagylak, hiszen ez az élet rendje. Elérkezett a pillanat, amit te nagyon is jól tudsz.

Ciao és köszönöm mindenkinek,

Pippo Inzaghi

(patya fordítása)