Massimiliano Allegri érkezésével a sikerek is visszatértek a Milanhoz, hiszen az edző vezetésével a klub 7 év után nyert újra bajnokságot és a nyáron sikerült begyűjteni az Olasz Szuperkupát is. Ha csak a bajnoki küzdelmet nézzük, a számok egyértelműen megmutatják, hogy Allegri Milanja a legeredményesebb csapat a megszerezhető pontokat tekintve Itáliában.
A fiatal edző 2010 nyarán vette át a csapat irányítását, miután a klub megvált a brazil Leonardótól. A Corriere dello Sport kiemelte, hogy azóta a piros-feketék szerezték átlagban a legtöbb pontot a Serie A-ban.
Allegri kinevezése óta a csapat 65 bajnoki játszott, ezeken összesen 139 pontot begyűjtve. Ez azt jelenti, hogy a Milan meccsenként 2.14 pontot szerez.
A 65 találkozó során 41 győzelem mellett 16 döntetlent játszott a csapat, s mindössze 8 alkalommal hagyta el vesztesen a pályát.
Az Allegri éra alatt a Milan 23 ponttal gyűjtött többet, mint az Inter és a Napoli, a Juventust pedig 28-cal előzi meg.
Ha már a pontokat néztük, vessünk egy pillantást a gólokra is. Tavaly a csapat 65-24-es gólkülönbséggel zárta a szezont, idén eddig 55-22 a mutató.
Vagyis 65 meccsen 120-46 a gólkülönbség, ami 1.84 – 0.71 átlagban. Ha megvizsgáljuk a jelenlegi első hét helyezett csapat mutatóit, akkor látszik, hogy Allegri Milanja a rúgott és a kapott gólok tekintetében is a legjobb 2010 nyara óta.
Juventus 57-47 + 39-17 = 96-64 (1.48-0.98)
Lazio 55-39 + 42-33 = 97-72 (1.49-1.11)
Napoli 59-39 + 50-28 = 109-67 (1.68-1.03)
Udinese 65-43 + 37-24 = 102-67 (1.57-1.03)
Inter 68-41 + 38-36 = 106-77 (1.63-1.18)
Roma 59-52 + 40-33 = 99-85 (1.52-1.31)
8 hozzászólás
profi, köszi a cikket!
Van egy két dolog, amivel nem értek egyet a munkájával kapcsolatban. Legnagyobb szívfájdalmam Pippo sorsa, de az eredmények önmagukért beszélnek! És sokan egy egy vereség után Allegri menesztését várják!
Kérdem én, hol élnek ők?
szatyorba
Jó, hogy Pippo a kedvencünk, meg minden, de az ilyenre csak azt lehet mondani, hogy ha te is belépsz egy manageres játékba mondjuk a Milannal, nem Pippot fogod kezdetni meg ilyenek, szóval. Nehéz ez az edzői pálya, és mindig az kellene, aki nincs ott a pályán.
Nagyon jó cikk, mindent összefoglal amit Allegri „csinált” 2010 nyara óta. Végül is jó edző ő, és a riválisok sehol sincsenek hozzánk képest.
Azért azt tegyük hozzá, hogy a riválisok nem azért nincsenek sehol, mert Allegri olyan nagy edző, hanem azért mert míg ők szenvednek, minket Silva, Mexes, Nocerino, Bommel, Boateng, Ibra visz a hátán.
Abszolút egyetértek. Azért megnézném, hogy Allegri akkor is ilyen sikeres lenne-e ha még mindig Mourinho ülne az Inter padján…
Jó kis elemzés. Köszönjük!
Nagyon régen – „kockás papírra” – vezettem egy stasztitát az edzőkről hasonló szempontok alapján. Szívesen megnéznék akár Sacchi-ig visszamenőleg egy ilyet, ami csak az edzőink munkáját hivatott elemezni, más csapatokra való kitekintés nélkül. Mennyire is volt jó Károly bácsi, vagy hozzá képest az öreg Maldini, és akkor mit is tud ez a Massimiliano?