A Mills-perben született elévülési határozattal a milánói bíróságon véget ért a Silvio Berlusconi elleni eddigi leghosszabb tárgyalás, a volt kormányfő bírósági ügyeiről zajló politikai vita azonban még nem zárult le és Berlusconinak még további három perben kell védekezni. Az MTI összeállítása a Berlusconi elleni perekről.
Rosszabb is lehetett volna az eredmény – nyilatkozta az újságíróknak a szombat este egy-egyes döntetlennel zárult Milan-Juventus labdarúgómérkőzés végén a milánói csapat tulajdonosa, Silvio Berlusconi. Szavait a sajtó nem csak a Milan szereplésére értette, hanem a néhány órával korábban a milánói bíróságon született ítéletre is, mely elévüléssel tett pontot a Mills-ügyként ismert tárgyalásra.
„Erősebbnek kell lennünk az irigységnél, az igazságtalanságnál és a balsorsnál” – fogalmazott Berlusconi, aki délelőtt még korrupciós vádak miatti ítéletére várt, este pedig már felszabadultan szurkolt a Meazza stadion VIP-lelátóján. „Berlusconi-ügyészség 25-0” – összegezte a bírósági eredményt a Berlusconi család birtokolta Il Giornale.
A napilap arra emlékeztetett, hogy Berlusconi a legelső bírósági idézést első kormányfői mandátuma idején, 1994-ben kapta, mégpedig az Olaszországban a korrupció ellenes küzdelemről rendezett G8-csúcs alatt. Azóta tart a milánói ügyészeknek a Berlusconival szembeni hadjárata, de a vállalkozó-politikus ellen indított huszonöt bírósági tárgyalásból egyet sem tudtak megnyerni – hangoztatta az Il Giornale.
A La Repubblica szerint Berlusconi nem győzött, hanem elévülés, amnesztia, mentelmi jog segítségével mindannyiszor megmenekült. A baloldali újság azt elismerte, hogy akár kapcsolatainak, akár pénzének köszönheti Berlusconi a neki kedvező bírósági ítéletet, „megizzadt érte”. A La Repubblica szerint nincsen senki más Olaszországban, aki ennyi pénzt tudott volna költeni ügyvédekre. Abban teljes az egyetértés, hogy a Mills-ügy lezárult. A bíróság kimondta, hogy elévülés miatt Berlusconival szemben elesett a korrupció vádja. Nem ítélhető el azért, mivel a kilencvenes években 600 ezer dollárral vesztegette volna meg David Mills brit ügyvédet, aki 1997-1998-ban két olaszországi perben is hamisan tanúzott Berlusconi és vállalkozói birodalma javára. Ezért Mills-t a milánói bíróság négy évre ítélte, a Semmítőszék azonban 2010-ben ezt az ítéletet is elévültnek minősítette.
A milánói bíróság kilencven napon belül indokolja az elévülésről hozott döntését. A Berlusconira öt év börtönt kérő Fabio De Pasquale ügyész nem nyilatkozott. „Vége. A Mills-ügy lezárult. Berlusconi ügyészi üldözésének is véget kell vetni” – hangoztatta Fabrizio Cicchitto, a Berlusconi által alapított Szabadság Pártja (PdL) képviselőházi frakcióvezetője. „Berlusconi mondjon le az elévülésről és bizonyítsa be ártatlanságát. Ez a hatodik ügy, melyben elévülés miatt megmenekült. Az elévülés kudarc az egész olasz igazságszolgáltatás számára” – mondta Walter Veltroni, a Demokrata Párt (PD) volt főtitkára. „Ártatlan? Szó sincsen róla, Berlusconi büntetlen bűnöző! Kormányfőként hozott törvényekkel biztosította magának a büntetlenséget” – fogalmazott a volt milánói ügyész Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa párt elnöke. „Elég a bírósági harcból. A Mills-ügy egy elkerülhetetlenül lezárult politikai korszakra tett pontot” – kommentálta Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke. Berlusconi politikai szövetségese, Umberto Bossi, az Északi Liga vezére bevallotta, azt hitte, most az egyszer Berlusconit elítélik. „Silvio ügyes volt, ebből látszik, hogy a Monti-kormánynak is szüksége van rá. Ha Berlusconit elítélték volna, a kormány elveszítette volna a PdL támogatását” – fogalmazott Bossi. Ami az elévülésről való lemondást és ártatlansága bizonyítását illeti, Berlusconi már tavaly novemberben úgy nyilatkozott, hogy a milánói bíróságra, ha nem muszáj, nem megy el. „Egy elévülési ítélet Milánóban sikernek számít!” – hangoztatta Berlusconi egyik védőügyvédje, Pietro Longo.
További három perben várják még Berlusconit a milánói tárgyalótermekbe, a Ruby-perben, a Mediaset csoport adócsalási ügyében és hivatali visszaélés címén, de ahogyan az olasz újságok Berlusconit idézték, a Mills-ügyben aratott győzelem után az ügyészségeknek a többi perben kevés esélye maradt.
6 hozzászólás
ez akkor azt jelenti nem kell ki perkálnia az 560 millio eurót és tud a csapatba pénzt ölni mondjuk egy új stadiont ami csak a Milané lenne:D:)
hát az jó lenne, viszont szerintem jobban járnánk ha megvásárolnánk a San Sírót a milánói önkormányzattól, és még az Intert is kidobnánk a stadionból, vagy pedig keményen perkálna nekünk. Egy új stadion nem tudom miben lenne jobb, ez a jelenlegi 80 ezres, és akkor egy újabb ilyen szintű stadion már egy kicsit komolyabb összegbe került. Ha jól tudom a Juve egy 41 ezres stadiont 100 millió euróból hozott ki, és egy olyan csapatnak mint a Milan, nem lenne elég egy 40-45 ezres stadion, alsó hangon 60 ezer. Viszont jó 270 millió euróból már egy szép kis létesítményt lehet kihozni.
De jó ötletnek tartanám az új stadiont is, de akkor ne 50 ezres legyen, hanem 70-75, vagy esetleg még több.
Jelen pillanatban szerintem nincs semmi értelme 70-80 ezres stadiont építeni, mert kb félház lenne minden meccsen, és így a díjak nagyon hosszú idő alatt térülnének meg, de valami kompromisszumot kell találni, mert a San Siro állapota viszont tragikus.
Támogatnám az új stadiont, ami szerintem 65-70 ezres körüli nézőszámmal, 10% jegyáremeléssel szinte ugyanolyan bevételt adhatná telt ház esetén…
Stadionról a cikkben nincs szó, de szó mi szó, nem lenne rossz egy saját stadion…
Az olasz stadionok nagy része elavult, de amúgy sem nagy a kihasználtság, főleg a gyengébb csapatoknak…
Új stadiont építeni, nos, az kérdéses, mert egy kisebb stadion építése még megfizethető lenne, de viszont az kicsi ugyebár… Egy nagyobb stadiont pedig nem ésszerű építeni, mert ugyebár nekünk van egy óriási stadionunk, vagyis, nem nekünk, hanem a városnak, de ezt is közösen használjuk.
Olaszországban a 20 csapat körülbelül 12-14 városban van, és a sok közös stadion miatt a Serie-a-ban összesen 8-10 stadion van, ami elég durva…
Összességében az olasz városokat, csapatokat sújtó adók messze nem egy szinten vannak a többi országgal…