Massimiliano Allegri vezetésével kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a bajnokságban az AC Milan csapata, és ennek köszönhetően a piros-feketék tavaly hét hosszú esztendő után újra elhódították a Scudettót.
Allegri mérlege rendkívül impozáns, a piros-feketék 57 bajnoki mérkőzésen a megszerezhető 171 pontból 122-öt gyűjtöttek, és mindössze hétszer hagyták el vesztesen a pályát.
A másfél szezon statisztikája összesen:
36 győzelem, 14 döntetlen, 7 vereség, 105 rúgott gól, 41 kapott gól.
Szezonokra lebontva:
2010/11-es szezon első fele: 40 pont
Mérleg: 12 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség
Gólkülönbség: 34 – 17
2010/11-es szezon második fele: 42 pont
Mérleg: 12 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség
Gólkülönbség: 31 – 7
2011/12-es szezon első fele: 40 pont
Mérleg: 12 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség
Gólkülönbség: 40 – 17
A statisztika meggyőző, de az idei szezonban a Milan szurkoló mégsem lehetnek tejesen elégedettek, hiszen Allegri gárdájának egyik hiányossága, hogy az olasz élcsapatok ellen nem mindig tud eredményesen játszani. Ezt támasztja alá, hogy a Milan a mostani kiírásban az olasz bajnokság első hét helyén tanyázó csapata ellen csak egyszer, az AS Roma vendégeként tudott diadalmaskodni.
Az eddigi bajnoki mérkőzések eredményei Allegri vezetésével:
38 hozzászólás
A Milan Udinese 4-4-ről mindig is Bonera fog eszembe jutni… Sajnos… 😀
Igaz nagyon jó a cikk magabiztosan hozzuk a rossz játékot mióta ő az edző teljesen úgy focizik a csapat mint egy kieső jelölt csapat 8-9 védekező játékossal nevetséges!!! Tavaly úgy lett bajnok a csapat hogy annyira jó volt a keret hogy edző nélkül is simán meglett volna a bajnokság!!! Amiket meghúz a taktika nevében borzasztó T.Silva mint középályás Uby irányító stb nevetséges mindbe bele bukik. Számomra nem csak a győzelem számít hanem az hogy egy harcos jól játszó csapatnak tudjak drukkolni egy úgynevezett Milanak egy szerethető csapatnak amit Allegri lassan megöl mert ha még nem mondták volna neki ez nem a Cagliari!!!!!
T. Silvát mikor láttad középpályásnak?
Hát nem tudom milyen gyakran mézzel Milan meccset de volt kb 5 egymást követő meccs is mikor védekező középpályást játszott!! Én nem Allegri személye ellen tüntetek hanem amilyen taktikát képvisel!!! Ha valaki meg tudja indokolni miért van az hogy még a kieső jelöltek ellen is 8-9 védővel játszunk akkor majd másként állok hozzá!!!
Silva akkor játszott védekező középpályást, mikor éppen, hogy volt 3 hadra fogható belőlük. Az kényszer volt. Az sem igaz, hogy 8-9 védekező típusú játékossal játszunk. Nocerino valóban jól tud védekezni, de rendre fel kell érnie a támadásokhoz, a sok gólja nem csak a vak szerencse műve. Boatengnek is megvan ugyanez a feladata, akkor is, ha nem a két csatár mögött játszik. A szélső védők közül is legalább egy mindig bekapcsolódik a támadásokba.Úh. szerintem számolj újra. Ha kell használj számológépet. 😉
Hát én nem vagyok elragadtatva Allegri munkájától.. elég sok hibája van, ebbő la csapatból sokkal több is kihozható lenne, csak nem Allegrivel mert ő nem képes rá..
Mégis mi lenne az a sokkal több, úgy, hogy szinte alig van időszak, amikor ne lenne 6-7 sérültünk?
miért kell állandóan Allegrit szídni?
Anchelotti meddig itt volt nem jött neki össze csak egy seria a ! Leonardo milyen szar volt a csapat ilyen keret volt akkor is! jött Allegri jéé scudetto
Minek kell szidni ://
„Anchelotti meddig itt volt nem jött neki össze csak egy seria a !” Ezt az első mondatodat nem értem;Ancelotti két BL-t is nyert a csapattal…
Egyébként igazad van,ne szidjuk Allegrit,első szezonjában bajnok lett,adjuk neki is 2-3 évet a bizonyításra;idén is állunk még minden fronton.
Nekem az fáj Allegrinél:
-Nem tudja más felállásba felküldeni a csapatot a pályára, cak a 4-3-1-2 -es felállást ismeri.
-Érzésem szerinte nem tud igazán belenyúlni a meccsekbe.
-Néha a játékosokat nem a megfelelő poszton játszatja.
és csak zárójelbe jegyezném meg, nem ad a fiataloknak lehetőséget, de Olaszországba szinte senki.
Ezek voltak a hibái
Előnyei:
-Nagyon jól tudja kezelni a balhés játékosokat, gondolok itt Cassanora, Ibrahimovicra, vagy éppen Boatengre
-Az első évében bajnokságot tudott nyerni, vagyis a nagy nyomást is jól kezeli, és hozza az eredményeket.
-Fenti számok is őt igazolják, a győzelmek, vereségek, döntetlenek, rúgott, illetve kapott gólok
Sajnos a legnagyobb hibáját kihagytad! Mikor a csapat a pályára lép nem látni a szemükben a tüzet és a győzni akarást nem bírja feltüzelni a játékosokat!!!
Tavaly 4-3-2-1-ben játszott többnyire a csapat, inkább idén tért át az általad is említett felállásra. Ez annyira nekem sem tetszik, mert valamelyest gyengült a középpályás védekezésünk, bár az utóbbi időben ez is stabilizálódni látszódik. Allegri még mindig rutintalannak számít, és valóban tanulnia kell még a változásmenedzselést, de azért párszor már álltunk fel a padlóról.
Allegri legnagyobb hibája a rangadók!
Anchelotti is ugyanazt a gyémántot játszotta végig, ill a vége felé már a karácsonyfát is „kitalálta”. Viszont Allegriből még hiányzik az, hogy rangadókat nyerjen! Tavaly ősz végén a Róma ellen gondoltam úgy, hogy ha nyerünk, akkor Allegri 100%-ig rendben van. Idén a botrányos kezdés és a Juve-zakó után az internél éreztem ugyanezt.
Most jön az utóbbi évek talán legkeményebb februárja, amikor minden fronton, minden mérkőzésen kötelező a győzelem, de még az is előfordulhat (legrosszabb esetben), hogy a 6 meccsen (palermot is beleértve) összeszedünk 8 pontot és a bl-től is búcsúzunk.
(objektíven 12, de még így is előzhet a merda. Bl-ben meg hosszabbítás)
Ebben igazad van. Idén bántóan kevés rangadót nyertünk meg. Az inter és a Juve ellen legalább az egyiket meg kellett volna nyerni. De még így is ugyanott tartunk, mint tavaly ilyenkor, és bízom benne, hogy a tavasz is ugyanúgy fog sikerülni, mint az előző bajnokságban.
Binhonak meg a csatárok mögött kellene játszania.nem tudom mi a szart erőlteti ékként.
Teljesen egyetértek. A képességeit ott lehetne igazán kihasználni, mivel onnan osztogatni is tud és lendületből indulni. De hát mindenki tudja, hogy nem ék!
Hűűűmicsoda kommentek vannak itt! 😆
szerintem az orvosi stábbal nagyobb gond van mint az edzövel, miért van ennyi sérült
Biztos,hogy ott valami nincs rendben,pedig csere már ott is volt. (vagy az edzések túl megerőltetőek?)
Nekem úgy tűnik mintha itt 1-2 ember nem Milan szurkoló lenne! Amúgy meg itt mindenki olyan marha okos, hogy hogyan kell össze rakni a csapatot stb! Vajon miért ő ül ott és nem ti? Azért mert a Fifaba jól rakod össze a csapatot az nem azt jelenti, hogy az életben is „ÁSZ” lennél! Tény, hogy vannak hibái de majd változik! Amíg kupákat nyerünk addig sztm nincs okunk ilyen szinten „fikázni” Allegrit.(magabiztosan hozzuk a rossz játékot) Ott a nagy murinyó mindent a segge alá raknák évi 200milióért kap játékost, és lám nem tudják megverni a Barcat, mégsem fikázzák őt! Forza Milan <3
Pontosan így látom én is.Első évében bajnok lett,második évében a 2. helyen állunk 1 ponttal lemaradva a listavezetőtől,a kupában 8 között vagyunk,a BL-ben is versenyben vagyunk még.Nem értem mi a probléma,sokan talán Barca szintű játékot vártok talán?Nem valószínű,hogy a Milan fog olyan látványos produkciót mutatni,mint a katalánok;az olasz foci sokkal taktikusabb,kevesebb a hely,az idő és a lehetőség a joga bonito szerű focira.
Igazából 2 negatív hozzászóló van velem együtt 3, de ezen javítok mindjárt.
Az előnyeit azért nem emeltem ki, mert előttem megtették.
Viszont még kevésnek találom az időt arra, hogy egyértelmű véleményt formáljak. Elvégre azt sem mondtam, h rossz edzőnk van, csak kiemeltem egy hibáját, ami a legjobban zavar.
Majd márciusban okosabbak leszünk, ha állunk még a bl-ben, és mi előzzük a Juvét, és mondjuk nem az inter előz minket.
Szurkolok Allegrinek!
Szerintem most egyáltalán nem „fikázta” őt a fórum!
Nem is rád gondoltam, az elősző hsz-ben!! 😉
Szerintem is ki kellene rúgni Allegrit. Aprópénzből összerakott csapattal, ha nem képes másra, csak olasz bajnokságot nyerni, akkor nem itt van a helye.
Guardiola, vagy Mancini kellene ide, ők egymilliárd euró elköltése nélkül is BL-t nyernének a Milannal, mert ugye így megy ez…
„Csak olasz bajnokságot nyerni”? Csak? Mert az smafu? 7 évig nem nyertünk senkivel bajnoki címet. A szurkolók többsége szerencsére értékelni tudja. Nézd meg a Poolt. A két BL döntőjük ellenére egy rakás szerencsétlenség az a csapat, már 10 éve.
Ezek szerint nem ment át a szarkazmus. 🙂 Remélem, hogy akik fentebb ócsárolták, azok is ennek szánták, csak az meg nekem nem jött át.
Ne haragudj, de ennyi negatív hsz. között, már nem tűnik föl a szarkazmus sem… 🙂
AJÁNLOM A KÉTKEDŐK SZÍVES FIGYELMÉBE!!!!
Oscar del Calcio nyertesek listája
Legjobb Edző: Massimiliano Allegri
Legjobb Kapus: Samir Handanovic
Legjobb Hátvéd: Thiago Silva
Legjobb Olasz játékos: Antonio Di Natale
Legjobb Külföldi Játékos: Zlatan Ibrahimovic
Legjobb Játékos: Zlatan Ibrahimovic
Legjobb Játékvezető: Nicola Rizzoli
Legjobb Klub: Udinese
Legtöbb Pont: Milan (80)
Legjobb Góllövő: Edinson Cavani (28)
Az Év Csapata: Handanovic; Maggio, Thiago Silva, Nesta (u.a Ranocchia), Armero; Hamsik, Boateng, Thiago Motta (u.aMarchisio); Ibrahimovic, Cavani, Di Natale.
annyi szánalmas hsz van itt,amihez nincs gyomrom visszaírni…hányinger a magyar társadalom…
Annál szánalmasabb nincs, mint amikor egy egész társadalmat elítélsz néhány hozzászólás alapján. Nyilván egy tízéves gyerek képtelen olyan hozzászólást írni, mint egy felnőtt ember. Egy juhásznál általában választékosabban fogalmaz egy egyetemi tanár. De hogy egy egész társadalmat egy kalap alá vegyél…
Bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül kijutnod külföldre, és nem találkozol soha többé ezzel a 9.96 millió, plusz határon túli ÁFA „hányinger magyarral”.
Elkezdtem olvasgatni a hozzászólásokat. Csak néhány megjegyzés.
1) Ha a Milan történetének egyik legsikeresebb edzőjéről ír valaki, tisztelje már meg azzal, hogy helyesen írja le a nevét. Carlo Ancelottiról van szó, nem pedig Anchelottiról.
2) Rocco, Thiago Silva kb. egy évvel ezelőtt kényszermegoldásként szerepelt a középpályán, és én nem emlékszem, hogy azóta a középpályán szerepelt volna. Az elképzelhető, hogy felhúzódott a középpályára, sőt, a Barcelona ellen gólt is fejelt, és átlövésgólt is jegyez, de ő attól még a balhátvéd melletti középső védőnk… A 8-9 védőjátékos nagyon érdekes meglátás, bár inkább azt mondanám, úgy hülyeség, ahogyan van. Az egész csapat támad és védekezik. Ha Van Bommelre vagy Ambrosinire gondolsz, igazad van, ők inkább védekeznek. Nocerino viszont legalább annyira részt tud venni a támadásokban is, mint a védekezésben. Az Allegri által kitalált 4-3-1-2-es hadrend lényege éppen az, hogy egy stabil védekezésre épül, de a védők előtt általában csak ketten ügyelnek főállásban a védekezésre. Korábban a 4-1-2-1-2-ben is volt ám ennyi védekező játékos! Ha 5-6 támadóval képzeled el a csapatot, akkor rossz helyen jársz. Ne a Barcelonából indulj ki, amelyben 5 támadóbb felfogású játékos rohangál…
3) Valaki írta, hogy Allegri nem tud belenyúlni a meccsbe. Inter elleni kupadöntő? Lazio elleni pontmentés? Udinese elleni pontmentés? Lecce elleni fordítás? Szerintem van néhány. Mit jelent a „belenyúlás”? Nem feltétlenül cseréket, hanem olyan húzásokat, amiket már egy másik cikknél írtam. Olyan dolgokat, amiket nem könnyű észrevenni, mert csak annyi történik, hogy feljebb húzódik a védelem vagy letámad a csapat.
4) Abban van valami igazság, hogy csak a 4-3-1-2-t ismeri. De az is többször előfordult, hogy a 3 védők előtti középpályás egyike szinte szélsőt játszott, ami már hasonlított egy 4-2-2-2-es felálláshoz. Azt ne várja senki, hogy 4-3-3-at vagy 4-2-3-1-et játsszunk, mert nincsenek gyors szélső középpályásaink a széljátékhoz. A Milan mindig is a pálya közepét akarta uralni. Most is ezt látjuk. Olyan nagy gondot ez ügyben nem érzek.
5) A fiatalok játéklehetősége… Alapvetően még mindig idősnek mondható a csapat, de a Milan sosem volt híres arról, hogy a wengeri „minél fiatalabb, annál jobb” taktikát követve tinikkel állt volna ki. Pato például fiatal. Ehhez képest a helyére hoznánk Tévezt, aki 5 évvel idősebb nála… Az felejtsük el, hogy majd a fiatalok elárasztják a csapatot. A Milan sosem kísérletezhet velük. Ezért pl. El Shaarawy jóval kevesebbet játszhat, de ki fog jönni a tehetsége. És a többieké is, ha valóban olyan jók.
6) A rangadók kérdése. Nos, itt valóban vannak problémák, de tavaly egészen jól teljesítettünk e téren. A Roma szerezte a legtöbb pontot a rangadókon, utána pedig mi következtünk. Eddig három vereségünk van, az Inter, a Juve és a Napoli ellen. Az idénybeli 4 vereség pedig nulla. Jó formában lévő csapatoktól kaptunk ki minden esetben, úgy, hogy vagy rengeteg sérültünk volt vagy nem álltunk össze. Nem hinném, hogy olyan nagy gond lenne, de az tény, hogy nem lehet bajnokságot nyerni, ha csak a kicsiket tudjuk megverni. Most jó passzban vagyunk a sérültek ellenére, jönni fognak a győzelmek is.
Am meg ott van az agyonsztárolt barca edzője is, egy másik klubban kíváncsi lennék mikre képes, és hiába nyert már annyi mindent, de akkor sem jó edző, és Allegri sem az. Ez van. 😉
Akkor ki jó edző? Tornyi Barna?
A 7 szűk esztendő után remélem az elkövetkező 7 bő esztendő alatt nyerünk egy pár bl-t bajnokságot, kupát.
Amúgy meg nem értem miért kell Allegrit szidni, mikor Leonardo idejében is hasonló volt a keret, ő megpróbálta a támadó focit erőltetni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Ancelotti is követett el hibákat mikor nem játszatta a jó formában lévő Ronaldinhot. A keret magja már vagy 6-8 éve együtt focizik, talán kicsit befásultak már és nem utolsó sorban nem mai gyerekek. Ráférne a Milanra egy kis vérfrissítés a középpályán mindenképpen, de el kéne egy-két épkézláb védő is. Na persze végül, de korántsem utolsó sorban Tevez. Ezt ahogy így számolgatom úgy egy olyan 80-100 milliós befektetés, még Gallianinak is. Ezért gondolom, hogy nem egyszerre kellene új játékosokat venni, hanem időszakról-időszakra, csak kérdés hogy addig melyik esély úszik el (bl, bajnokság).
A Milan mégis csak a Milan 🙂 Ez a legjobb csapat!
Forza Milan! <3