A Milan labdarúgócsapatának közlése szerint Pato legalább 3-4 hétig nem játszhat izomsérülés miatt.
A brazil csatár lőtte a Milan győztes gólját az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Novara elleni mérkőzés (2–1) hosszabbításában, ám öröme nem lehetett teljes, mivel combizomsérülése kiújult a találkozón.
A piros-feketéktől az utóbbi időszakban Kevin-Prince Boateng és Alberto Aquilani is több hétre kidőlt, Mathieu Flamini még két hónapig nem játszhat, míg Antonio Cassano júniusban, egyes hírek szerint áprilisban térhet vissza.
69 hozzászólás
faxa… 🙁
Ilyen a világon nincs….
Lehet tényleg el kellett volna adni! Én már nem tudom mi az igazság.. Sok a sérülés idén is, de ezért nem hinném,h a stáb a felelős. Egészen más 1-1 boka, térd sérülés. Pato izomzatával valami nagyon nincs rendben, vagy (csak halkan mondom) nagyon nem is erőlteti a dolgokat.
Szerintem akkor nem kellett volna eladni! Patora nagyon rá van szállva mindenki, de ennyi erővel el lehet adni Boatenget, Seedorfot, Gattusot, Nestat, Aquilanit (ha a miénk lenne), Yepest, Abbiatit, Cassanot, Abatet és csak azokat soroltam fel, akik már kétszer megsérültek ebben a szezonban! Annak idején (88-94) meg eladhattuk volna a fél csapatot, mert akkor is voltak olyan játékosok, akik egy évben többször voltak sérültek, többek közt Van Basten. Ő 8 év alatt játszott annyi meccset, mint Pato 4 év alatt, csak akkoriban nem éreztük meg az egyik legmeghatározóbb támadó hiányát, ugyanis az akkori keretből fel tudtunk állni két szinte teljesen ugyanolyan világverő kerettel és akkor még volt, aki a csatárokat tömje gólpasszokkal.
Nem értem ezt az „adjuk el Patot, mert sérülékeny” dolgot, meg azt sem, hogy „adjuk el, mert nincs formában”. A forma nem egy állandó állapot, változik, de ezt biztos mindenki tudja, tehát ez nem ok arra, hogy eladja a vezetőség! Amíg nem voltak sérülései, addig ő volt a a nagy kedvenc és mindenki éltette. Miután jöttek a sérülések megváltozott rengeteg ember álláspontja és el akarja zavarni a csapattól, de egy igazi Milan szurkoló (bocsánat az elcsépelt kifejezésért, szerintem most ez illik ide) nem felejti el, hogy mit tett a csapatáért, hogy piros-fekete a szíve, hogy még szemtelenül fiatal…. Azt ne mondjátok, hogy a genetika lehet a felelős a sok sérülésért, meg, hogy vele született probléma, mert az baromság. Akkor régebben miért nem voltak ilyen problémák. Az emberi szervezet, izomzat, csontozat 20-22 éves korra fejlődik ki teljesen és Pato pont ebben a korban van. Ez egy átmeneti időszak. Nem elzavarni kell, hanem megerősíteni! Valószínűleg Shaarawyt sem fogják elkerülni a sérülések.
A Milanra nem jellemző, hogy szarban hagyja azokat a játékosokat, akiknek köszönhet valamit és akik már tettek le valamit az asztalra! A Milant nem a buta, meggondolatlan, értelmetlen döntések tették nagy klubbá!
De véleményem szerint ez a mentalitás csak az idősebb szurkolókra igaz, akik szerintem kisebb %-ban vannak jelen az oldalon. Az itt megnyilvánulók egy része még az iskolatejet szopogatja és nem érdekli őket más, csak eladni-venni, eladni-venni, eladni-venni a játékosokat! Persze vannak hiányposztok, ahová muszáj igazolni, de könyörgöm, ne úgy szerezzünk meg valakit, hogy eladjuk, nyugodtan mondhatom, hogy az egyik legjobb játékosunkat! Ráadásul jön a tavasz és tavaly ugyanez volt, dögvész pusztított a keretben, de sikerült egy embert kiragadni a tömegből!
Egyébként az is felmerült bennem, hogy Pato eladásából nem is biztos, hogy érkezett volna Tevez, hanem az összeg ment volna a 80-100 milliós éves veszteség csökkentésére, csak kellett valami ürügy, hogy miért nem jön az argentin!
U.I.: Aki eddig védte, az ezek után se mondjon saját magának ellent!
Boldinho… igaz mások is lesérülnek. DE ILYEN GYAKRAN??? Ilyen hosszú időre??? Ez a srác tavaly is kihagyta a félszezont és ebben az évben se játszahtott meccseket, amikor játszott, akkor se teljes meccseket!!! Ez normális??? Persze.. meglehet érteni, hogy ennyire sérülékeny, lehet szeretni azokért a gólokért amiket szerzett, vagy Pato-t csak azért aki, de igy nincs hasznára a csapatnak!!! Már pedig én MILAN drukker vagyok és nem PATO drukker! A MILAN-nak csatárra van szüksége aki gólokkal gólpasszokkal segiti előre a csapatot, de ha ennyit sérült valaki, akkor nem tud segiteni. Mások is lesérülnek, ez igy igaz.. de senki se ilyen gyakran és ilyen hsszú időre.
A tavalyi és idei szezon sérüléseit nézve igenis ki lehet rá mondani, hogy Pato SÉRÜLÉKENY!!!
És ennek a csapat semmi hasznát nem látja. Sőt!!! Azért mert mindenki bizk benne és jó formát remél tőle (én is mert én is szeretem PAto-t) nem hoztuk el Tevez-t, aki lehet többet tudott volna segiteni a csapaton.
Pereman! Egy szóval nem mondtam, hogy nem sérülékeny, elismerem, hogy az utóbbi két évben (!!!) az! Én sem Pato drukker vagyok, hanem Milan drukker, ez szerintem egyértelmű, de kedvelem és nem egyszer megörvendeztetett már! Sérülten persze, hogy nincs hasznára a csapatnak, a lelátóról csak szurkolni tud, de ez minden sérültre igaz. Véleményem szerint, ha játszik játszik és jó formában van, akkor mérkőzéseket tud eldönteni és ez nem csak a sérülések kezdete előtti időszakra igaz, tehát igenis hasznára van/lehet a csapatnak. Rossz formában senki nem tud korszakalkotó dolgokat véghez vinni!
De nem értem, hogy miért pont ezt a részt tudtad kiragadni a hsz-ből, igaz erről szól a cikk, de leírtam azt is, hogy nem úgy kellene igazolni, hogy eladjuk az egyik (nem csak szerintem, hanem nálam szakavatottabbak szerint is) legjobb játékosunkat, azért, hogy vehessünk egy másikat. Számomra ez legalább annyira bosszantó, mint az, hogy nem bíznak benne a szurkolók egy része!
Az, hogy nálam sokkalta többet látott szakemberek, edzők, klubtulajok hajlandók érte még ilyen háttérrel is vagyonok áldozni a megszerzésére, számomra csak megerősíti azt, hogy nem szabad elkótyavetyélni!!!!!
Véleményem szerint a csapatnak nem csatárra van szüksége, maximum majd nyártól Pippo pótlására (hiszen felállást/taktikát egyszerűbb váltani, mint keretet) hanem két kreatív, jó középpályásra, lehetőleg egy mélységi irányítóra, aki nem riad meg az ütközésektől sem, plusz bevethető szükség esetén a csatárok mögött is (pl: Montolivo) és egy másik gyors, technikás, gólerős irányítóra a támadók mögé! Ja, és egy bal bekkre/szélsőre, de remélem, hogy majd Mesbah megoldja végre ezt a dolgot!
Máshogy látjuk a dolgokat, de nem tudtok meggyőzni (gondolom nem is ez a cél), ettől is csak szebb és érdekesebb a futball és a szurkolói oldalak!!!
Peterman! Kulturáltan írtad le Pato helyzetét a Milanban. Köszönet érte! 🙂 Nekem személy szerint nincs bajom a kacsával. Láttam 2008ban élőben játszani, félelmetesen gyors játékos, olyan induló sebessége van, amivel kevesek rendelkeznek. Szerintem egyik fő erénye volt. Mostanra ez valamelyest változott, mert azt hitték, hogy kellő izomzattal javulni fog a sérülékenysége. Sajnos ez nem az ő éve. A problémát hasonlóan abban látom, hogy nem tudja kellő képen segíteni a csapatot. Ha két sérülés között ontaná a gólokat, mint Van Basten vagy Ronaldo fénykorában, szó sem érhetné a játékát. Most is vannak jó képességű csatáraink, vagy formán kívül rúgják a bőrt vagy nem kapnak lehetőséget. Ezzel nem vagyunk előrébb. TEVEZre, ezért lett volna nagy szükség. Mindegy, hogy bunkó, kezelhetetlen de a Premiershipben gólkirály lett! A cityben 65 meccsből 43 gól. Szerencsére, van egy Nocerinonk és egy Boatengünk, akik 6-7 gólnál járnak. Shaarawy még nem játszott annyit, hogy véleményt lehessen alkotni a sérülékenységéről. Nem volt komoly terhelés alatt. Viszont eddig pozitívum a játéka és gyorsasága. A vezetőségnek komolyabban kellene venni 2-3 játékos leigazolását, majd rotálni! A mostani kezdőcsapatban sok a töltelékjátékos. Szükség is van rájuk egy hosszú menetelésnél, csak így sosem leszünk BL győztesek.
HEVE!!!! Melyik része volt kultúrálatlan??? :-O
Peterman! heve nem azt írta, hogy kulturálatlan, hanem azt, hogy kulturáltan és azt sem hosszú ú betűvel!
Természetesen kulturáltan! 🙂 Kiemeltem az írásodat, mert mostanában elég durva hangnemben ír néhány szurkolótárs. 🙁 Szerintem, más valamit kifogásolni és más valakit szidni. Én Patoban az új Ronaldot vártam kibontakozni, talán Berlu is. Sajnos egyre nehezebb a helyzete. Legalább egy szezonra tudna felpörögni kb. 25 góllal.
közben észrevettem…elnézésedet kérem HEVE. rosszul olvastam
Boldinho írta a tutit! Aki hithű Milan fan az tudja,hogy igaza van! Forever Milan…..
Végre! Örülök, hogy nem csak én gondolom így!
Alapjaiban sokan egyet értenek Boldinho „tutijával”. Köztük én is! Viszont vannak dolgok, amikben másabban vélekedünk. Ez kis százalék de elég ahhoz, hogy sokat írjunk a fórumra. Emberből vagyunk, „ettől is csak szebb és érdekesebb a futball és a szurkolói oldalak!!!” 🙂 Pato helyzete egy nagy rejtély. Sok embernek fejtörést okoz a világon, a hsz-ok száma is csak nő vele kapcsolatban. Ja, és nincs még egy olyan csapat, amivel ennyit foglalkozik a média, mint a Milan. Tehát ebben is elsők vagyunk! 🙂
Én kiemeltem már többször,h nem érzem Patoval kapcsolatban az igazi alázatot. Nekem az utóbbi időben nem tetszik a hozzáállása sem! Utaltam is rá, h nekem az a gyanús ha valakinek folyton izom sérülései vannak, ami az egyik legnehezebben kimutatható sérülés, valamint a visszatérést is folyton csak tippelik. Nem vagyok benne biztos,hogy nem ő maga tehet a sérülésekről! Nem megfelelő edzés munka illetve bemelegítésre gondolok. Vannak izom problémák másoknál is, de azért ez nagyon szembe tűnő! Barbarát már nem is említem. Az az ő magán ügyük, mindenesetre nem hiszem,h jó fényt vet rá a csapattársaival szemben!
ezekre a problémákra hivatkozom én! Amúgy most is egyetértünk a legtöbb dologban.
Nem is vitatkoznék. Pláne,hogy a gólja után tényleg felpörgött Pato, mintha egy lelki gátat szakított volna át. Erre jön a sérülés… Nem tudom… A vélemény az, ha edző lennék, ezt egyszerűen nem tűrném se egy játékostól, se a stábtól. Készüljön fel 100%-osan, amikor bevethető jelentkezzen. De ha ilyen gyorsan újra és újra jön ugyan az a szar izom sérülés, akkor a szememben az a játékos hatalmas rizikó faktor. Ahogy volt ezen a meccsen is,mivel nem volt több cserénk!!!!
Szerinted ezek alaptalan aggályok?
Profi labdarúgásról beszélünk! Véleményem szerint az öltözőben nem Barbara, illetve a kapcsolatuk a téma. Azt sem hiszem, hogy nem megfelelő az edzésmunka, amit végez és a bemelegítésre is ezt kell, hogy mondjam, hiszen profi labdarúgásról beszélünk! Aki a legkeményebb edzésmunkát és bemelegítést végzi, az is bármikor megsérülhet!
Kiemelném, hogy ne higgyünk el mindent, amit a médiában hallunk! Gondolok itt Galliani féle átigazolási hírekre, francia lapok agyszüleményeire és az olasz pletykalapokra…. Berlu kezében van a fél olasz média, úgy ferdítik a híreket, minden hírt, ami belföldre vagy külföldre megy, ahogy akarják! Sajnos az orvosi stáb munkájába sem látunk bele.
A sérülésekkel kapcsolatos aggályok nem alaptalanok, de a rizikóról annyit, hogy szerintem Tevez is legalább akkora rizikófaktor, mint Pato és mielőtt szó érné a ház elejét, leszögezem, hogy nem a sérülésekre gondolok….. Ha nem adjuk el és lesz újra egy jó szezonja, akkor majd 80-100 milliókat fognak érte kínálni, de már magam előtt látom, hogy akkor majd senki nem akar megválni tőle! Én azt mondom, hogy tartsunk össze a szarban is, mert az ellenkezője számomra olyan, mintha „napraforgóként” viselkedne az ember!
Remélem nekem lesz igazam!!!
Na ezért is kellett volna eladni. Annyit sérült,hogy még formába sem tud lendülni! Ilyenkor annyira ideges leszek rá! kb 1 hónap minimum! Még most kellene valakit hozni amíg lehet. Ez így nem mehet tovább. Bohóckodunk csak Pato-val.
Komolyan cukorból van ez a csávó? Ennyi sérülés a világon nincs. KELL EGY csatár.
Szegényke, bibis lett a lábija!
Én mindig ezt mondtam, hogy sérülékeny!!! Mehetett volna a PSG-be, nem hiányozna (legalábbis az én elképzelésemnek megfelelően). Most megváltotta a világot, hogy lőtt egy gólt a kupában? Boatenget jobban sajnálom….
Mondasz valamit capitano… Hány gólt is szorgoskodott össze!? 😀 a fáraó mindjárt beéri, pedig játszott összesen kb 150percet. Miről beszélünk? Én a kis Boatenget inkább felhoznám újra a keretbe (nem tudom hova tűnt). De Buffonnak a nyárón lőtt akkora kapufát, szerintem Gigi még mindig azt lesi, honnan jött ki. 🙂
Hát Boateng nagyobb veszteség sokkal!! Pato nem sokat vizet zavar már itt.. nem is fog! Nagy veszteség volt nem rá sózni a psg-re…35 millió..istenem! Berlu hogy te mekkora balek vagy!
Azért a világ 21. legbefolyásosabb és (37. volt, de már „csak” 118., ugyanis a Fininvest bünti, a gazdasági válság és a Milan évi 80-90 milliós vesztesége miatt 118. leggazdagabb emberét, aki mindemellett háromszor töltötte be az Olasz Miniszterelnöki szerepet, szerintem nagyképűség baleknak nevezni.
Még nyitva a Piac nem? Hátha a cselzíí hajlandó egy Pato/Torres cserére! 😀
Én lennék az edzője nem számítanék rá. Förgi ebből a szempontból is nagy ember. Szép, ékes tájszólással megmondaná,hogy vagy összeszeded magad, rendesen bemelegítesz és játszol vagy húzz a k… anyukádba játszani a homokba. Én szerettem Pato-t, hatalmas tehetség volt, de újra és újra ez van. Persze most megint az orvosi vagy edzői stábot szidja. De miért van,h másnál, akár a veterán játékosainknál is csak elvétve van 1-1 izom sérülés!? (Én az ízületi sérüléseket egész más lapon említeném)
Tudom, hogy ilyenkor mindenki feszültebb és ingerültebb hogy megint sérült Pato, de akkoris furcsa a számomra hogy mindenki azt pumpálja, hogy elkéne, adni. Ahhoz képest amikor egészséges az összes szurkoló áradozott róla mindig ezen az oldalon évek óta. Kéremszépen nem csak akkor kell szorítani a játékosoknak ha egészségesek, hanem akkor is ha sérültek. Ti nektek hogy esne ha mindenki támadna titeket ha valami nem sikerül. Ha sikerül valami akkor meg „te” vagy a császár. Ha valakit igazolnánk is, azt még be is kéne építeni a Milan játékrendszerébe! Az meg nem kevés idő! Szerintem inkább akit kritizálni lehetne, az pl. :Antonini, Bonera és még sorolhatnám! Rossz passzban Pato és ennyi. Na de Seedorfnak hány virágzása volt már?! Vagy akár Nestának?! Vagy Inzaghinak?! Könnyű bírát játszani,de akkor a dolgok mögé is kellene szerintem nézni!
Forza Milan
„Ahhoz képest amikor egészséges az összes szurkoló áradozott róla mindig ezen az oldalon évek óta.” Azért ne túlozzunk… Szerintem itt a nagy többség egy tehetséges játékosnak tartja Patot, de egyre többen vannak olyanok, akik megunták Pato sérüléseit. Ez a srác úgy érkezett ide, hogy vele a Milan talán soha nem látott magasságokba jut el. Úgy, hogy legalább egy évtizedre megtaláltuk az egyik csatárunkat. Úgy, hogy Ancelotti egy döbbenetes számot mondott, amikor az került szóba, hogy 2008 tavaszán mennyi gólig juthat el Pato. Az utolsó két és fél idényében egyáltalán nem mutatott olyan teljesítményt, amely alapján áradozni lehetett volna róla. Voltak persze remek meccsei, de attól, hogy a hátán vitte volna a csapatot heteken át, mint már Ibra többször is, távol állt. Kritizálni lehet Antoninit, Bonerát? Igen, nyilván lehet. De őket senki sem titulálta őstehetségnek. Nestát és Inzaghit pedig ne soroljuk ide. Mindketten az olasz futball legendái, egy raklapnyi trófeával. Pippo minden idők egyik legnagyobb csatáregyénisége, Nesta meg a valaha volt egyik, ha nem a legjobb középső védő a focitörténelemben.
Akkor egy vélemény egy olyantól, aki sohasem áradozott róla:
Mindig elismertem, hogy tehetség, csak azzal nem értettem egyet, hogy ez miért jelent bérletet a kezdőbe? A kétségkívül szenzációs megmozdulásai mellett (minden második-harmadik meccsen) olyan kapitális hibái voltak, hogy hihetetlen. Akkor is most is azt mondom, hogy egy gyengébb bajnokságba kellett volna kölcsönadnunk, hogy OTT MEGEDZŐDJÖN.
LEHET, hogy az áll a sérülései mögött, hogy „túlpumpálták” szegényt. Nem tudok jobb szót rá. 1-2 éve nyilatkozta, hogy mennyire várja az új szezont, mert a nyáron x kg izmot szedett fel és nőtt 8! cm-t. (Én nem emlékszem, h 18-20 évesen nőttem volna még, pedig 187 vok)
Most már az is megfordult a fejemben, h azért „Kacsa”, mert Sheva-utódnak harangozták be..
Az a szomorú igazság, h nemzetközi porondon még semmit sem tett le az asztalra, úgyhogy nem értem ezt a ragaszkodást hozzá. Csak az életkora miatt ez felesleges sztem.
ui: Seedorfnak legalább voltak virágzásai, és hidd el itt mindenki azt várj/várta, hogy Patonak is legyen már! (Lehet, h nekünk kellene objektívebben tekintenünk a dologra)
A végén úgy végzi, mint szegény Van Basten. Mondjuk a két játékos nem egy kategória. Pato mondjuk február közepén visszatér, de mire „formába lendül”, addigra már március lesz… Lesz 3 hónapja, hogy valamit letegyen az asztalra. Egyszerűen nem bízom ebben az emberben. Nem tudom, milyen az edzésmunkája, de nem hiszem, hogy egy akkora klub, mint a Milan ne figyelne oda egy olyan játékosra, aki „a klub egyik ikonja lehet”, és aki igencsak sérülékeny. Nyáron el kell küldeni, mert ennek így a világon semmi értelme nincs. Megérdemeljük, ha lecsúszunk Tévezről, és Patoval sem számolhatunk. Természetesen nem Pato sérülésének örülök, mert ilyet senkinek sem kívánnék! Kívánom, hogy gyógyuljon meg.
Formába lendül? Nagyon optimista vagy! Szeptember óta rosz nézni a játékát…
Azért is tettem idézőjelbe a kifejezést…
Banksy egyetértek veled. De azt hozzá teszem én nem eladnám Pato-t sőt hagynám teljesen meggyógyulni nem erőltetnéma visszatérését. De pont ezért hoznék egy csatárt.
Szerintetek a komplett téli szünet és egy alapozás kevés a teljes felépüléshez?? Menjen haza 1 évre Braziliába ő is? Kurvázni és inni,mint pl Adriano?
Hatalmas ötlet volt megtartani Patot. Bravo Berluska!!! 1 hónap lelátó! Én már jókat röhögök ezeken komolyan! Mindenki tudja hogy Pato 3hét „játék” vagy inkább úgy fogalmaznám, hogy kínlódás, és 1 hónap sérülés. Minek nekünk ilyen szerencsétlen ember? Ha őt nem Patonak hívnák már rég kibaszták volna innen. Taiwo jobb volt mint Pato és simán kölcsönadták. Patonak elég 1 gól is ősztől és sérült is lehet fél év alatt 3 hónapot, ő kell mert berlu szerint „nagy tehetség” berlu elmehetne már szemészetre ha egyáltalán nézi a meccset.
Banksy!
Elgondolkodtató amit mondasz,de azért ez sem megoldás,hogy Pato 2hét közepes játék után 1hónap pihenő.Bizakodni mindig lehet hátha formába lendül,de jó idelye várunk már erre a jó teljesitményre.Mire felépül addigra elmegy a scudettó,a BL-ről nem is beszélve.
A kockázat mindig bentvan mikor eladsz valakit,de jobban is kijöhetünk a dologból.Persze most idény közben nehéz,de én szezon végén biztos eladnám Patot!
Azért pato túl fiatal ahoz,hogy új virágzásról beszéljünk.Én nem látom rajta azt a motivációt sem amit kellene pláne ilyen fiatalon.És továbbra azt mondom hogy Allegri jócskán bent van ezekben a dolgokban,mert nem tudja kellően kezelni a játékosokat!!Én vele együtt küldeném patot a francba……………..!!!
Ultragáz ez a gyerek.
Szinte biztos vagyok benne, hogy az elkényeztetett hülyegyerek szindróma a válasz a problémáira.
Elhanyagolt bemelegítés, mert ő Pató, minek tornázzon?
Ellinkeskedett edzések, mert fáradt az esti Barbarás kiruccanástól, de a vezetőséggel lógott, így hagyják őt békén…
Ha meg megunja a játékot, akkor fáj a lába és lesétál.
Lehet teljesen félreismerem, de valahogy nekem a tekintetéből mostanság ez jön le. Nagyon remélem, hogy tévedek, de egyre kevésbé hiszek abban, hogy megér ő a Milannak annyi pénzt, mint a fizetése.
Lehet ő még világsztár, s foghatjuk majd a fejünket, de mint Pirlonál, én azt érzem, nálunk ő már sosem lesz jó. El kell adni, hogy mindenki jól járjon az üzlettel.
Egy újabb cumi…. De még jól is kijöhetünk belőle. Nem örülök a sérülésének, de remélem ezzel megnyílt az út a FÁRAÓ előtt és hiszek benne, hogy bizonyítani fog.
Szép, optimista gondolat, de több is lehet benne, mint azt elsőre hinnénk!
Hatalmas lenne, ha Fáraó beérne, és lefocizná az ellenfelet, (akár már az Arsenalt) a pályáról.
Ezt egyszerűen nem hiszem el! Én eddig védtem Patot és bíztam abban, hogy formába lendül, és segíti a csapatot, de ezek után nem tudom mit mondhatnék! 🙁 Most már én is úgy gondolom, hogy el kellett volna adni! Ennek sajnos így semmi értelme! 🙁 Ez egyszerűen vicc, hogy nem tudjuk ki küszöbölni hogy 2 havonta nem sérüljön meg! Mondjuk az még mindig nem Pato hibája, hogy nem jött Tevez 1 ekkora klubnak mint a Milan nem kéne, hogy gondot okozzon 1 ilyen összegű csatár igazolása..és itt nem 40m (Aguero)90m(c.Ronaldo) van szó! 🙁 Forza Milan <3
Hát ez már a csúcs!
Nagyon nagy potenciál rejlett és még rejlik ebben a srácban, de valamiért nem kedvelem.
A Nápoly elleni bemutatkozása nagyon jól sikerült, utána még volt pár kifejezetten jó meccse, köszönhetően a gyorsaságának és a technikai adottságainak. Majd elkezdték rápakolni az izmokat ami úgy tűnik nagy hiba volt a klub részéről (pl Messit nem tömték ki).
Ami őt illeti Ibra érkezése óta mintha a hozzá állásával is lennének gondok, sőt mintha egoistább lenne mint Ibra. Mikor nála van a laszti 10 ből 8x belevezeti a 2. vagy a 3. emberbe, ahelyett hogy az 1 után leadná, és engem ez annyira irritál, hogy az már gáz.
Ettől függetlenül nem örülök a sérülésének, de legalább esélyt kaphat Shaarawy és Pippo, ha igazolunk akkor igazoljunk játékost és ne kölcsönbe vagy ingyé egy 30+x játékost csak azért, hogy legyen meg a létszám.
Ilyen a világon nincs már!El kellet volna adni,bár nagyon szeretem a játékát az utóbbi időben folyton sérűlt!Nincs hasznára a csapatnak!Mit akrunk igy az Arsenal ellen,ugyanaz a szitu mint tavaly a Tottenham ellen volt!Nem igazoulnk senkit minek is,,erős a keret!Sajnálatos ezt mondani de van egy olyan érzésem kisünk megint!Remélm nem igy lesz!Hajrá Milan!
Még csak a 20-as évei elején jár,folyton sérűlt!Mi lesz vele 30-40 éves korára bele se merek gondolni!De elgondolkodtató hogy rajta kivűl is mennyi sérűlt van évről évre a csapatban!Van egy olyan érzésem az orvosi stábbal is gond lehet,el kellene ezem gondolkodni!Lehet nála is az a baj .mint Ronaldonál volt, növkedeési hormonakat kapott és nem bírja a szervezete!
Hát hát….sajnálatos,de ez a Patot ismerve papírforma sérülés….:( Nagy a sanda gyanúm Berlu papa beleszólása sajnos már már árt a csapatnak…értem ezt a PSG. féle transzferre! Kivételesen a Kopasz most jól cselekedett volna a Tevez féle üzlettel…Patonak mennie kellett volna, a helyére egy Tevez személye aki harcos harapós és nem utolsó sorban megalkuvást nem tűrő ízig vérig csatár lehetne…de hát a volna..meg a Berlu nevek…áhh én sajnálom mert ez így egy vicc…Pato örök tehetség marad….
a legszörnyűbb hogy nem lepődök meg a dolgon (már) ez menetrend szerint jön, és megy 🙁
öröm az ürömben,hogy Allegrinek most már „normálisan” játszatnia kell Fáraót, mert csak ő, meg Robinho „árnyékolhat” Ibra mellett…
csakhogy Allegri papa elfelejtette nevezni a kis fáraót a BL-be… ki fog ott játszani??? Mármint Ibrán és Robin kivül???
Február 1.-ig még nevezheti!
Egyébként Shaarawy az Arsenal ellen simán beférne és az sem biztos, hogy ő lenne a legfiatalabb a párharcban.
ő egy porcelánbaba
amúgy sztem már csak Barbara miatt van még mindig itt
Én soha nem estem hanyatt a nagy Patotól de most végleg elegem lett ebből a cukor csávóból. Ennyi sérüléstől más már befejezné inkább a karrierjét. Rekord keveset játszott a két sérülés között. Elfogyott a türelmem.
Adjuk el és hozzunk egy méltó utódot. Tőlem Tevez vagy Alexis Sanchez simán jöhet!! Ők harcos és megalkuvást nem tűrő „állatok”.
Viszont most már tuti KELL egy új csatár, még El Sári rendszeres játszatása mellett is. Ha más nem esély nyílik Maxi Lopez vagy esetleg Pippo játékára is.
robinho irányít előtte ibra és a fáró, ez így ütős, csak rossz belegondolni, hogy nincs csere…..
am én még bízok benne h veszünk egy csatárt…
és patot nem kell eladni, ronaldinhot is így basztuk el
Ha csak MAxi Lopezt tudjuk elhozni már az is valami. Csatár nélkül meg fogunk dögleni februárban
Remélem lehet még nevezni a BL-be így télen 🙂
Fáraó mindenképp kellene, mert ez a Pato gyerek nagyon kiszámíthatatlan!
A tokom mar ki van Patoval a kedvenc jatekosom es meg is azt kerem az Istentol h adja el Ot a Milan mert mindig serult !!!! ha serult akk meg messinek se lehet hasznat venni vagyis sztem el kellet volna adni a PSG nek de mar m1 !!!!!!!Ja es helyette megvenni Tevezt mert o sose serul meg!!!!!!
nem olvastam végig a kommenteket szóval nem tudom, hogy erről esett-e szó…de legalább El Sharawy több játéklehetőséget kap majd….vagy lehet emiatt újra elindítják a Tevez bizniszt ….
azt kihagytam h szerintem a szezon legnehezebb hónapja vár most majd ránk…lazio kétszer is , juventus, udinese, napoli és az arsenal elleni meccsről se menjünk el….kell egy csatár..
a szeptember is elég gáz volt, tul.képpen két csatár volt bevethető egész hónapba cassano meg a fárao pato ha jol tom akkor is kidőlt a hónap végén lényegtelen, amit ebből kiakarok hozni, hogy tavaly az volt a legnehezebb hónap és nagyon sz*rul sikerült, de utána visszatornáztuk magunkat az élre, szal én kegyezek egy ugyan ilyen rossz hónappal, csak utána megint az élen legyünk, ja és verjük meg az arsenalt
hol lesz az első bl meccs?San siro vagy Emirates?
Azt hiszem itthon. De mivel Ibrának, Robinak és Sárinak szinte folyamatosan játszaniuk kell (csere hiányában) eléggé el lesznek fáradva. Talán Pippoval egy hajszálnyit lehetne pihentetni Ibrát de Allegri nem hiszem, hogy játszatni fogja még ilyen helyzetben sem. Kell egy csatár!!!
ha itthon az jó, kapott gól nélkül hozzuk a meccset, az Emirates-ben meg a 0-0án kívül bármelyik X jó…
Magyar ember nagyon átesik ló másik oldalára vagy nagyon dicsér vagy nagyon szid.Most pato a föbünös / nem mindenkinél/ Pár hónap mulva meg mindenki isteniti/2 éve volt már ilyen/ remélem akkor is emlékeztek majd hogy most mit irtatok. FORZA MILAN
A legnagyobb baj az, hogy soha nem tudunk legalább három meccsen zsinórban ugyan azzal a csapattal kiállni! Így nagyon nehéz lesz céljainkat megvalósítani. Forza Milan!!!!!
Hihetetlen,hogy a világ egyik legnagyobb klubbjánál ilyen gyenge orvosi stáb dolgozhat és ez nem tűnik fel senkinek.Az képtelenség,hogy állandóan sérülés sérülés hátán és nem csak Patonál.Ami nálunk folyik az utóbbi időben az méltatlan a klubbhoz.
Nem nagyon szoktam ide írni, de ezt már nem tudom elnézni…… amikor még Pato a Barca védői mellett az első percbe gólt lőtt akkor senki nem mondta hogy adjuk el, de amikor formán kívül van és/vagy megsérül akkor már menjen is… Szánalom ami itt megy -.-
Nem azért mondjuk hogy adjuk el Pato-t mert egyszer vagy kétszer megsérül,hanem azért mert FOLYAMATOSAN sérült. Játszik 1-2 meccset,aztán hosszu hetekig hasznavehetetlen. Hát ezért kellene eladni,és venni egy stabilabb játékost helyette. Ezzel a sok sérüléssel nemhogy hasznunkra,hanem már a terhünkre lessz lassan.
Tisztelem a tehetségét de soha nem voltam Pato csodáló. Ezért bátran le merem írni, hogy ti mi értelmét látjátok egy olyan csatárnak aki játszik 2-3 meccset és utána egy hónapig kényszerpihenős?! Ki fog játszani ha mindegyik ilyen lenne? Nem tudunk kiállni de majd azt mondjuk, hogy amúgy marha jó játékos csak most sérült egy hónapig?!
A meccsek hetente vannak!! Nem azt mondom, hogy minden áron adjuk el. De mivel nincs pénz új csatárra aki pótolhatná ezért valakiből úgy is pénzt kell csinálni.
Ibrának és Robikának ugyan annyi esélye van lesérülni mint bárkinek. (Ibra eddig talán 2szer volt sérült nálunk!!!) Mi lesz ha esetleg, véletlenül oda rúgnak neki egyet és ki kell hagynia mondjuk 2 hetet? Akkor 1 csatárunk fog játszani folyamatosan 2nek a helyén hetekig?!
Lehet magyarázkodni, hogy a múltkor mindenki Istenítette de a lényegen nem változtat. Nem lehet rá számítani sajnos.
ez a „2-3 meccset játszó” fiatalember elég sokat tett a klubbért, az, hogy most vagy megint sérült, és a két sérülése között nem játszott jól az nem azt jelenti, hogy el kell egyből adni, mondj egy olyan játékost aki még soha nem volt hullám völgybe, csak egyet…
a következő kommentedre, (ami az lenne, hogy:-hát de tavaly is legalább ennyiszer vagy még többször is sérült volt….) a válasz -igen sérült volt, de bevágott 15 gólt ami az olasz bajnokságba jót jelent és alap embere volt a csapatnak mint ibra.
most nem megy neki jól, problémákkal küszködik, a csapat elakarta adni, túlzott bizonyítási vágy a vezetőség felé stb…
u.i.:ha nyáron adnak érte 65misit akkor benne vagyok én is, hogy viszlát, de akkor ganso, neymar, meg essien érkezzen, szerintem ez a 3 ember valamivel több mint 100millióba kerülne, 65milla meg még 50et hozzá csapunk, (mert lenne honnan, az csak duma, hogy nincs pénz)és egy………………….ganso/fáraó-ibra,robinho/neymar elég ütős lenne
Okés, nem akarom eladni. Csak szerintem kell egy csatár aki pótolni tudja őt.
Viszlát Pato!!!!!! NO COMMENT…………..!
Nekem gyanús ez a Barbara. Prince esetében is a barátnő „étvágya” a ludas a sok sérülés miatt.
http://sportszelep.nso.hu/sportszelep/a-durva-haloszobai-jatekok-okoztak-a-milan-sztarjanak-seruleset-kep-2113907
Nem lehet hogy Barbara okozza ezt a sok sérülést?:-)))))