Vasárnap este rendezik az olasz bajnokság csúcsrangadóját, ahol a két városi rivális, az AC Milan és az Internazionale csap össze egymással. Lássuk miként hangolódnak a milánói derbire a magyar internetes portálok.
nso.hu
A Milan ellen is folytatódik az Inter győzelmi sorozata?
Vasárnap milánói szuperrangadót rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokságban, azaz az elmúlt két kiírás győztese feszül egymásnak a Giuseppe Meazza Stadionban. Egy győzelemmel az Inter már látótávolságba kerülhet a listavezető Milanhoz képest.
Vajon Kevin-Prince Boateng ezúttal is magasabbra jut az Inter védőinél? (Fotó: Action Images) |
A két klub nem csak a pályán csap össze ezen a héten, hiszen Carlos Tévez játékjogáért is versenyt futott a két lombard gigacsapat, amit, sokáig úgy tűnt, hogy az AC Milan nyerhet meg, de miután képtelen volt eddig megegyezni a Manchester Cityvel, az argentin támadó még akár az Internazionaléban is kiköthet.
Ha nem sikerül megszerezni Tévezt, az Inter akkor is erősödik, ugyanis az együttes agya, Wesley Sneijder combsérüléséből felépülve visszatérhet két hónapos kihagyás után. A Milannak is hasonló lökést adhat, hogy a gárda egyik legnagyobb értéke, Alexandre Pato végül a rossoneri mellett kötelezte el magát, annak ellenére, hogy a hírek Párizsba szerződéséről szóltak.
A legutóbbi három milánói derbit az AC Milan nyerte meg, ezekből két alkalommal gólt szerzett a korábban az Interben is játszott Zlatan Ibrahimovic, aki remek formában várja a találkozót, ugyanis hat legutóbbi bajnoki találkozójának mindegyikén sikerült a kapuba találnia. A mérkőzés esélyese a pályaválasztónak minősülő Milan. A piros-feketék a legutóbbi 12 bajnokijukból tízet megnyertek, ráadásul legutóbbi nyolc meccsükből hetet kapott gól nélkül sikerült lehozniuk.
Az Inter számára nehezen indult a bajnokság, egy darabig kiesőhelyen is álltak, de Gasperini menesztése és Claudio Ranieri érkezését követően megváltoztak a dolgok, a nerazzurri megnyerte hét legutóbbi bajnokiját, és vasárnap este egy győzelemmel már öt pontra megközelíthetné a városi riválist. Ennek értelmében Ranieri is azt hangoztatta, hogy ellenfelüknek jóval több a vesztenivalója van ezen a mérkőzésen.
A mindössze gyengébb gólkülönbséggel a listavezető Milan mögé szoruló Juventus a tizedik helyezett Cagliarit fogadja, a harmadik Udinese a tizenkettedik Genoához látogat, míg a negyedik helyezett Lazio vendége a tizenharmadik Atalanta lesz.
Az AC Milan győzelme a vasárnap esti rangadón 2.15*-szörös pénzt fizet, a döntetlent 3.25-ös oddsszal adják, míg az Internazionale győzelme 3.35-szörös nyereményt hozhat a szerencsés fogadónak.
*A bwin szorzói, további oddszokat itt talál a témában!
sportgeza.hu
Milánói rangadó jön a Serie A-ban
A címvédő és a legutóbbi második, azaz a két milánói csapat, az AC Milan és az Internazionale rangadóját rendezik meg vasárnap Olaszországban, a labdarúgó Serie A 18. fordulójában.
Néhány héttel ezelőtt még egyértelműen Massimo Allegri csapata számított volna a meccs esélyesének, most azonban már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a helyzet. Claudio Ranierinek ugyanis sikerült elmozdítania a holtpontról az Intert, amely december eleje óta folyamatosan nyer, legutóbbi öt bajnokiján 15 pontot szerzett úgy, hogy mindössze egyetlen gólt kapott.
„Nagyon jól ismerjük Ranierit, óriási a tapasztalata, és nagyon ért a játékhoz” – dicsérte a korábban a Chelsea-t, a Juventust és az AS Romát is irányító szakembert Gennaro Gattuso, a Milan középpályása. Noha Allegri még csak másfél éve vezeti a piros-feketéket, Ranieri már a negyedik edző lesz, aki az ő általa irányított Milan ellen vezeti az Intert, viszont az első lehet, aki egyáltalán pontot tud ellene szerezni.
A presztízs mellett igazán nagy tétje a vendég Inter számára lehet a találkozónak, mivel a jó sorozat ellenére is hátránya nagyon komoly, nyolc pont az éllovas Milan és a második Juventus mögött. Mindez azt jelenti, hogy egy vereséggel 11 pontra kerülne a két élcsapattól, az Udinese győzelme esetén pedig még az éppen Bajnokok Ligája-szereplést érő harmadik helytől is kilenc pontra távolodna el.
A meccs külön pikantériáját Carlos Téveznek, a Manchester Citytől távozóban lévő argentin csatárnak a személye jelenti, akinek szerződtetéséért – a helyi hírek szerint – komoly versenyfutásban van egymással a két klub.
origo.hu
Kiszállhat a versenyből az Inter, ha bukja a Milan elleni rangadót
A szezon legfontosabb meccsére készülnek Milánóban – persze májusban, az utolsó előtti fordulóban ugyanazt lehet majd leírni -, vasárnap este ugyanis összecsap a Milan és az Inter. A piros-feketék négy hellyel és nyolc ponttal előzik meg a kék-feketéket, akik vereség esetén gyakorlatilag féltávnál lemondhatnak a scudettóról.
samsungsport.hu
Olasz foci: Milan-Inter a hétvégén
Még ha szombaton csak a Roma lép is pályára, az olasz labdarúgó bajnokság 18. fordulója a Milan-Inter mérkőzésről szól – a San Siróban csap össze a két ősi rivális, de a többieket se hagyjuk figyelmen kívül. Beharangozó.
A forduló csúcspontja természetesen a Derby della Madonnina, a Milan-Inter összecsapás lesz. Annál is inkább, mivel régen fordult elő, hogy mindkét csapat ragyogó formában várja a rangadót: a Milan tizenkét meccs óta veretlen, az Internazionale pedig zsinórban öt győzelmet aratott. A kék-feketéknél ilyen sorozatra utoljára Mourinho regnálása, 2010 óta nem volt példa, és bár hatpontos hátrányban vannak, még a scudetto sem elérhető az utóbbi évek legeredményesebb együttese számára. A rossonerók mesterének, Massimiliano Allegrinek komoly felfájást okozhat a csapat összeállítása, különösen a balhátvéd posztja okozhat gondot, hiszen Luca Antonini és Taye Taiwo sem teljesen egészséges, így valószínűleg Gianluca Zambrotta tűnik majd fel a bekksor baloldalán. Az Internél inkább jó hírekkel találkozunk, hiszen visszatérhet az együttesbe Dejan Sztankovics, Wesley Sneijder és Diego Forlán is. Amennyiben a hollandus a kezdőbe kerül, kimaradhat az utóbbi hetek egyik legjobb Inter-futballistája, Ricky Alvarez. Azt este egyik várható főszereplője, a Milan TV-nek nyilatkozott a derbivel kapcsolatos várakozásairól:
„Ahogy közeledik a derbi napja, úgy nő a feszültség. Az összes újság erről beszél, mindkét klub számára a presztízs a cél. Hatalmas meccs és még nagyobb kihívás. Az egész világ odafigyel rá, és fantasztikus részt venni benne. A scudetto szempontjából is döntő. Természetesen a játékosok is rengeteget gondolnak rá. Nekünk persze csak a saját játékunkra szabad figyelnünk, és nem arra mit játszik a Juventus. Mindnyájan felkészültünk, és nagyon várjuk a derbit” – mondta a svéd válogatott felemás megítélésű üdvöskéje. Nos, nemcsak ők, mi is nagyon várjuk a találkozót. És hogy ki nyeri a rangadót? Talán akit a derbi névadója, a milánói dóm tetején aranyosan ragyogó négy méteres Madonnina a kegyeibe fogad…
A Sky promója a mérkőzéshez
21 hozzászólás
Én egy fogcsikorgatós egy gólos gyözelemre tippelek,az biztos hogy nem lessz könnyü meccs,az Inter ha még akar valamit a bajnokságban akkor most kell odateniük magukat.Szerintem 1-0 ra nyerünk Ibra góljával.
oké! ezt előre aláírom!
🙂
A rossonerók mesterének, Massimiliano Allegrinek komoly felfájást okozhat a csapat összeállítása, különösen a balhátvéd posztja okozhat gondot, hiszen Luca Antonini és Taye Taiwo sem teljesen egészséges, így valószínűleg Gianluca Zambrotta tűnik majd fel a bekksor baloldalán
Antonininek mi baja van?
Hogy 29 éves létére még nem tud rendesen focizni? Szerintem senki nem tudja. (Bocs, övön aluli)
Még szerencse, hogy kb 3szor olyan hasznosan, kevesebb hibával játszik azon a poszton mint az agyonsztárolt és eurómilliókra taksált Taiwo! Mi lenne ha még focizni is tudna? Lehet akkor az MTK-ban nyomná nem?
Szerintem 2-1 leszzz!!!!!
3-1
Binho,Ibra,Nocerino
Nem tudom miért, de most valahogy olyan embertől várok jó teljesítményt a Milanban, aki eddig nem nagyon tudott beilleszkedni, és amolyan utolsó szalmaszál gyanánt megpróbál magából mindent kihozni./Shaarawy, Robinho, Emanuelsson, vagy éppenséggel Taiwo./
Taiwo nincs a keretben
Éppen ezért lesz meglepetés, ha betalál…
betalál a kocsmába a csapattal a győzelem után 😀
Igen… -.-” csak előtte nem néztem meg a kereteket.
Hát nem tudom… egy tuti, nagyon kemény meccs lesz. Szerintem adunk is és kapunk is… egyet-egyet. Szóval az én tippem a ma esti meccsre 1-1-es döntetlen. Ez egyikünknek se jó. Győznünk kellene mindenképp, hogy az 1. helyen maradhassunk, mert a Juve tuti nyerni fog…. és egy döntetlennel, a Juve meglép, az Udine pedig behozza a hátrányát…
Imádnám, ha nem lenne igazam. Továbbra is tartom az 1-1-et, de amiben reménykedek az egy 3-1-es győzelem!!!
FORZA MILAN!!! 🙂
Hajrá MILAN! (Ac Milan) szerintem 3:2 lesz a Ac Milannak! 🙂
Mar nagyon varom!! Sajnos nem birom nem nezni,pedig jo omen ha nem nezem a meccseinket(csak nyertunk eddig).
Kotozkodes: Giuseppe Meazza helyett nem lehetne a San Sirot hasznalni? ha mar Milan oldal,es amugy is mi vagyunk otthon.
Azért szerepel Giuseppe Meazza, mert az a stadion hivatalos neve. Ezen cikkek más oldalakról átvett írások. Meg is jelölték a forrást.
Lansky:
Oke.koszi a valaszt. Lattam a forrast ill.tudom,h a Meazza a hiv.nev. Csak azt hittem,h nem egy az egyben veszik at az iromanyokat az oldal „gondos kezei”,ill. ezaltal haza huz a tolluk. Mondjuk no problem,ugyse olvasom el megegyszer a cikket:-) de a San Sirot jobban szeretem:-)
izgulok mar azert kotekedtem:-)
juve udine botlott :D:D este az inter fog!!!!! áléé MILAN áléé
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ SZÉT KÚR MÁR AZ IDEG!!!!!!!!!!!!!!!!FORZA MILAN!!!!!!!!!!!!PUSZTULJANAK A SINTÉREK!!!!!!!!!!!!!!
Most meglátjuk menyire ártott ez a kis karácsonyi szünet remélem áthoztuk a tavalyi formánkat mert most lesz az idei első komoly megmérettetése a csapatnak remélem nyerünk és mindent beleadnak és a szerencse is mellénk fog állni. F O R Z A M I L A N 🙂