A Szpartak Moszkva vezetői Marco Amelia leigazolását fontolgatják. Az orosz klub már pár évvel ezelőtt is megpróbálta megszerezni az olasz hálóőrt, de akkor végül nem jártak sikerrel.
”Elismerem, hogy a Szpartak vezetői érdeklődnek ügyfelem iránt,” – nyilatkozta a Milan Newsnak a játékos ügynöke, Carlo Pallavicino. ”Folyamatosan figyelik a teljesítményét, és Dubajba is küldtek megfigyelőket. A moszkvaiak már négy évvel ezelőtt is meg akarták szerezni Ameliát, de végül Aldo Spinelli (a Livorno elnöke – a szerk.) meggondolta magát, és az üzlet kútba esett.”
Amelia eddig nem tudott stabil helyet szerezni a Milanban, és jobbára csak az első számú kapus, Christian Abbiati sérülése esetén került be a kezdőbe, de ennek ellenére a lombárd klubnál mindig elismerték a teljesítményét.
”Az orosz átigazolási piac tovább tart, mint az olasz, így még bármi megtörténhet. Számos dolgot át kell gondolnunk, és nehéz most megmondani, hogy mit hoz a jövő. Amelia mindig készen állt, amikor szükség volt rá, és a piros-feketék ezt sosem hagyták figyelmen kívül.”
5 hozzászólás
Ott fix kezdő lehetne, nállunk meg mindig is másodhegedűs lesz.
Pedig én több lehetőséget adnék neki.
De igazából, fényévekkel jobb mint roma, tehát remélem marad!
Hat…tolem mehet mert ugy is kell a penz TEVEZ-re!
Hát azért őt már ne adjuk el az ég szerelmére!!!
Szerintem eladható, Romának lejár a szerződése, és így venni kell legalább 1 kapust.. Az a csávó akiről a múlt héten volt hír, megvehetnénk, fiatal és tehetséges is..
Szerintem ha stabilan játszana, jobb lenne, mint Abbiati (bár rá lehet panasz, de azért voltak óriási hibái…)