Cagliari-Milan 0-2 (0-1)

Egy edzőnek igen nehéz a dolga. (Újat mondtam, gondolom…) Folyamatosan jól kell teljesítenie a csapatnak, ő az egyetlen, aki nem pihenhet. Előveszik, ha nem nyer a csapat; előveszik, ha nyer, de nem látványos a játék; ha nem azokat az embereket teszi a kezdőbe vagy cseréli be/le, akiket a szurkoló megálmodott; ha nem tud „belenyúlni” a meccsbe stb. A tavalyi idényben sokat szidtuk Allegrit, amiért rendszeresen olyanoknak adott újabb lehetőséget a bizonyításra, akik azzal folyamatosan nem tudtak élni. Most sokan támadják őt a cseréi miatt. Az a rendszer és elgondolás, ami alapján vezeti a csapatot, úgy tűnik, bevált. 7 meccsből 6-szor nem kaptunk gólt, és bár minden szurkoló arról álmodik, hogy minden ellenfelet brazilos játékkal 5:0-val verjünk szét, ez nem megy. A Serie A-ban legalábbis nem. Tudomásul kell vennünk, hogy taktikailag a legmagasabb szintet az olasz pontvadászat jelenti. Amikor Serie A toronymagasan a legerősebb bajnokság volt, akkor sem gyakran történt meg az, ami például a spanyoloknál, hogy a legjobbak a gyengébbeknek 4-5-6 gólokat rugdostak.
Egy edzőnek a legfontosabb és talán a legnehezebb feladata, hogy a csapatból egy olyan egészet alkosson, amely szinte bármilyen összeállításban stabil tud lenni. Ez az, ami például a Barcelonának már sikerült. De a Milannak is sikerült pl. Ancelotti vagy Capello idején. Minden meccs igazolása a kitalált taktika helyességének, afféle főpróba: tudunk-e esetleg más emberekkel is – MEGKÖZELÍTŐLEG – úgy teljesíteni, mint az alapcsapattal?. De egyben kísérletezés is, amennyiben meg kell valósítani azokat a dolgokat, amiket az egyszeri szurkoló nem is biztos, hogy észrevesz. Ez pedig nem abban áll, hogy x játékost átvezénylem a másik oldalra vagy a csatárt hátrébb vonom. Ez tehát lehet akár egy olyan húzás is, amely egyáltalán nem látványos. Vegyük Taiwo példáját. Tegnap megfigyelhető volt, hogy jóval kevesebb alkalommal ment előre. Ez eléggé látványos volt. (Hogy ez volt-e az oka annak, hogy a középpályánk és úgy általában a támadásaink is igencsak gyatra módon sikerültek, nagy kérdés.) Az viszont már nem annyira volt észrevehető, hogy Taiwo jóval közelebb helyezkedett Silvához, tehát nem annyira vonalvédőt játszott, hanem néha egyenesen középső védőként funkcionált. Míg a Siena ellen 4-5-6 méterre voltak egymástól, addig tegnap többször maximum 2-3 méterre. Ezek azok a „finomságok”, amikhez nem elegendő, ha valaki bevágja a helyezkedés tudományát, és álmából felkelve is tudja, mi a dolga a 4-3-1-2-ben.
A tegnapi meccs egyértelmű pozitívuma, hogy simán hozni tudtunk egy olyan meccset, amely elsősorban a talaj miatt borzasztó nehéz volt. Nyilván az ellenfélnek is, de egy technikás(abb) csapatnak egy ilyen pálya maga a rémálom. (Talán nem véletlen, hogy most egyáltalán nem volt labdabirtoklási fölényben a Milan.) Boatengnek alig volt olyan csele, ami sikerült, Ibra sem nagyon próbálkozott ezzel. A támadásaink olyanok voltak, amilyenek. Tegnap sokkal fontosabb volt, hogy relatíve jó arányban használtuk ki a lehetőségeinket, amikor kellett, akkor veszélyt tudtunk teremteni ritmusváltással. Ugyanakkor hátul egészen jól zártunk. Ennek oka viszont valószínűleg az, hogy szélen vezetett támadásunk (amely nyilván magával hozta volna Bonera vagy Taiwo felfutását, ezáltal a szélek kinyílását) csak elvétve volt. Átlagosan csak minden harmincadik(!) attak ment Bonera, és csak minden tizenötödik ment Taiwo oldalán, azaz 10-ből 9 támadásunk középen alakult. Azt hiszem, ezen a talajon ezt kellett csinálnunk.

Elégedettek lehetünk az idényben eddig mutatott teljesítménnyel. Borzasztóan kezdtük a bajnokságot, most pedig vezetjük. Gyakorlatilag beépült két ember a középpályára, és remélhetőleg beépülőben van két ember a védelembe is. Gólerős (ráadásul nem egysíkúan gólerős), de egyúttal stabil is a csapat, a sérülések ellenére is. Voltak hatalmas eredményeink (pl. a Barcelona elleni pontszerzés), lehengerlő játék a Palermo, a Catania vagy a Chievo ellen, illetve az idény meccse, a Lecce elleni. A Barcelona elleni meccsen végig pariban voltunk a játékvezető által tolt katalánokkal, erre egyértelműen építhetünk. Be-becsúsztak persze kilátástalan meccsek is (Napoli, Juventus), de mindegyik az idény elején. Az utóbbi 11 bajnokinkon csak 4 pontot veszítettünk, és 7-szer nem kaptunk gólt. Ebből egy nagyon szép idény lehet, ha tudjuk tartani ezt a formát.

Kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag 2012-es évet kívánok mindenkinek, de főleg az AC Milannak!