Olaszországnak hamarosan új miniszterelnöke lesz, hiszen Silvio Berlusconi bejelentette, hogy a költségvetési csomag elfogadása után lemond. Az AC Milan labdarúgócsapata szurkolóinak azonban nem kell aggódniuk, a klub továbbra is az ő tulajdonában marad, és az üzletpolitikában sem várható változás – írja az origo. A népszerű internetes portál elemzése Berlusconi Milanjairól.
A Berlusconi név a futballszurkolók számára egyértelműen a Milanhoz kötődik, és nehéz elképzelni, hogy volt olyan időszak, amikor a klubnak semmi köze nem volt a hamarosan leköszönő miniszterelnökhöz.
Pedig Olaszország leggazdagabb üzletembere csak 1986. február 20-án vette meg az egyesületet, amely akkoriban korántsem számított élcsapatnak Olaszországban.
A Milan korábban ugyan tíz bajnoki címet és négy olasz kupát nyert, sőt kétszeres BEK- és KEK-győztes volt, de az 1980-as évek elején kétszer is megjárta a Serie B-t, Berlusconi érkezése előtt pedig csupán az ötödik helyen végzett az élvonalban.
A vagyonát elsősorban a Fininvest nevű médiacéggel szerző Berlusconi 1980-ban alapította az első olasz kereskedelmi tévécsatornát, a Canale 5-t, majd hamarosan médiabirodalmat épített ki.
Amint a Milan tulajdonosa lett, nem sajnálta a pénzt az erősítésre, a csapat pedig lassan nemcsak Olaszország, hanem egész Európa legjobbja lett, köszönhetően az olyan igazolásoknak, mint a holland trió, azaz Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard, az Atalantától megvett Roberto Donadoni vagy az AS Romától szerződtetett Carlo Ancelotti.
Az egyesület akkoriban nemcsak a legjobb, hanem a leggazdagabb is volt, 1992-ben például kétszer is megdöntötte az átigazolási rekordot, előbb Jean-Pierre Papin, majd Gianluigi Lentini megvételével.
Berlusconi 1994-ben döntött úgy, hogy politikai pályára lép, de a labdarúgáshoz való kötődését akkor sem tudta megtagadni, hiszen az általa létrehozott párt a Forza Italia, azaz a Hajrá, Olaszország nevet kapta.
A párt 1994 januárjában jött létre, és márciusban megnyerte a választásokat, Berlusconi lett az ország miniszterelnöke, miközben ő maradt a Milan elnöke is. A csapat akkor a csúcson volt: 1994 májusában a BL-döntőben fantasztikus teljesítményt nyújtva 4-0-ra nyert az esélyesebbnek tartott Barcelona ellen.
Sokak szerint Berlusconi politikai karrierje során remekül használta ki a futballklub népszerűségét. „A Milan sikerei kétségkívül segítették Berlusconi politikai ambícióit, és valószínűleg sohasem lehetett volna miniszterelnök belőle a futball nélkül” – jelentette ki a római John Cabot Egyetem politológiai tanszékének dékánja, Franco Pavoncelli tavaly nyáron a CNN-nek.
Berlusconi első miniszterelnöki időszaka csupán 1995 januárjáig tartott, de innentől kezdve a politika legalább olyan hangsúlyos szerepet kapott az életében, mint a labdarúgás. Érdekes módon a Milan éppen ebben az időszakban került hullámvölgybe: 1997-ben tizenegyedik, egy évvel később tizedik lett, részben amiatt, mert a tulajdonos valamivel kevesebbet költött erősítésekre.
Ám 1998 nyarán megint kinyílt Berlusconi pénztárcája. A költekezésnek meg is lett az eredménye, a csapat bajnok lett, 2003-ban pedig újból megnyerte a Bajnokok Ligáját, amit Berlusconi immár miniszterelnökként ünnepelhetett, hiszen 2001-ben megint ő alapíthatott kormányt.
Viszont 2004-től kezdve már nem ő volt a Milan elnöke, mivel a miniszterelnöki pozícióra hivatkozva lemondott tisztségéből, de természetesen a tulajdonos továbbra is ő maradt.
2006 és 2008 között megint elfoglalta a klubelnöki pozíciót, hogy aztán megint lemondjon, amikor harmadszor is Olaszország miniszterelnöke lett. Hiába irányította azonban más az egyesület napi teendőit, Berlusconi személye továbbra is ott tornyosult, talán még hangsúlyosabban, mint korábban, a tulajdonos ugyanis egyre gyakrabban szólt bele a szakmai munkába a nyilvánosság előtt. Mivel sohasem a tapintatosságáról volt híres, ráadásul sajátos humorérzékkel rendelkezik, elég nehéz volt eldönteni, mikor viccelt, és mikor gondolt komolyan egy-egy epés megjegyzését.
Carlo Ancelottit például rendre azért kritizálta, mert a szakember csak egy csatárral küldte pályára a gárdát, de így is BL-t tudott nyerni 2007-ben. Miután Ancelotti 2009 nyarán távozott, Berlusconi azt mondta: „Ancelotti miatt veszítettük el az aranyérmet, sokszor nem a megfelelő taktikát alkalmazta. Rengeteg kiválóan cselező klasszisunk van, és a játékunkat erre kellett volna építeni, de ő éppen az ellenkezőjét tette”.
Később hasonlóan járt a brazil Leonardo is, aki viszont érzékenyebb személyiség volt Ancelottinál, aki nem nagyon foglalkozott a főnök megjegyzéseivel. Amikor Berlusconi a Manchester United elleni hazai 3-2-es vereség után azt mondta: „A Milan sokkal jobb lehetne, ha a csapatért felelős ember engedné játszani a focistákat”, Leonardo nem hagyta magát. „Berlusconinak csak egy szavába kerül, és már itt sem vagyok” – jelentette ki, és az olasz sajtó nagy elismeréssel adózott neki, amiért kiállt az igazáért, és nem hagyta, hogy beleszóljanak a munkájába.
A jelenlegi edző, Massimiliano Allegri kinevezésekor Berlusconi szinte külön show-műsort rendezett a milanellói edzőtáborban: helikopteren érkezett, és szinte az összes kérdésre ő válaszolt az edző helyet, miközben Allegri csöndben ült mellette. „A keret elég erős, hogy bárkivel felvegyük a versenyt. A pályán mindig nekünk kell irányítanunk, és szórakoztató játékkal kell nyernünk” – jelentette ki. Hogy a sikereket, illetve a kudarcokat még maguk a Milan-drukkerek is mennyire Berlusconihoz kötötték, azt jól mutatja, hogy a tulajt az elmúlt években főleg azért kritizálták, mert a szurkolók szerint nem költött eleget a csapatra.
„Egy évig nem is látunk, most pedig üres kézzel jelensz meg, nagyon bátor… menj haza!” – üzentek Berlusconinak egy transzparenssel, és a Curva Sud nevű szurkolói csoport még egy közleményt is kiadott. „Folytatni fogjuk a tiltakozásunkat azok ellen, akik már nem mutatják ki szeretetüket a Milanunkért”.
Más kérdés, hogy a drukkerek következetesek voltak, és miután a klub az átigazolási időszak utolsó napjaiban megszerezte Robinhót, majd Zlatan Ibrahimovicot, már köszönetet mondtak az elnöknek. A svédet a Lecce elleni bajnoki szünetében mutatták be a San Siro közönségének, és a Curva Sudban az alábbi felirat volt olvasható: „Grazie, Presidente”.
Pár évvel ezelőtt valóban úgy tűnt, hogy Berlusconi igyekszik visszafogni a költekezést, de azért minden idényben érkezett egy nagy sztár, még ha sportszakmai szempontból ez nem is volt mindig szükséges. Ronaldo, David Beckham vagy Ronaldinho szerződtetése is mutatja, hogy a Milan, vagy inkább a tulajdonos számára fontosabb volt, hogy nagy nevet igazoljon, mint hogy a csapatnak éppen milyen játékosra van szüksége. „Berlusconi mindig is úgy látta a Milant, mint egyfajta népszerűségvonzó eszközt, és szívesen mutatkozott a nemzetközi sztárokkal. Az imidzset nagyon fontosnak tartotta, és az egyesületet arra használta, hogy saját magát örök győztesként mutassa” – mondta az olasz labdarúgással foglalkozó szakíró, Paddy Agnew.
Az elmúlt években gyakran felmerült az olasz sajtóban, hogy Berlusconi eladhatja a Milant: az egyesületet kapcsolatba hozták a Gazpromtól kezdve arab befektetőkön keresztül az albán olajmágnásig, Rezart Taciig rengeteg üzleti körrel, azonban mindegyik hír kacsának bizonyult.
Berlusconi anyacégének, a Fininvestnek jelenleg a miniszterelnök lánya, Barbara az elnöke, aki szerint szó sincsen arról, hogy megváljanak az egyesülettől. Mindez persze érthető, elvégre Barbara partnere jelenleg nem más, mint a csapat brazil támadója, Pato. A családi kapcsolat tehát még sokáig kitarthat.
10 hozzászólás
Bizonyára nem vagyok egyedül, de nem bánnám ha kinyílna Berlusconi pénztárcája, még ha csak azért is, hogy újra népszerű legyen. Mi Milan-szurkolók biztosan jól járnánk vele, és minden bizonnyal üzleti szempontból is megérné egy esetleges újabb BL-győzelem. Kérdés, hogy Berlunak vannak-e még ilyen ambíciói vagy beéri azzal is, hogy az olasz bajnokságban az első helyért harcolunk.
Egyébként az lenne a legjobb ha valóban maradna Berlu kezében a klub, csak éppen kicsit magasabb összeget bocsátana Allegri részére a vásárlásra. Biztos vagyok benne, hogyha Allegri-által kiszemelt emberek jönnének a csapathoz és illenének az elképzeléseihez, akkor sokkal erősebbek lennénk minden tekintetben.
Szerintem a legjobb az lenne, hogyha fordítana a csapatra picit több pénzt, illetve eladna pár %-ot a csapatból. A csapatra fordított pénzt visszakapná abból, hogy elad bizonyos százalékokat, és még jobban is járna vele… Így a csapat vehet új játékosokat a Berlu-pénzből, és az új résztulajdonos is fordítana a csapatra.. Ebből senki sem jár rosszul, és legjobban a csapat járna…
„Az AC Milan labdarúgócsapata szurkolóinak azonban nem kell aggódniuk, a klub továbbra is az ő tulajdonában marad, és az üzletpolitikában sem várható változás.” Annak örülök, hogy a Milan Berlusconi tulajdonában marad, de annak nem annyira, hogy az üzletpolitikában nem gondolják, hogy lesz változás… Ez a kijelentés viszont eléggé homályosan lett megfogalmazva. Mit jelent a „nem lesz változás? Ennek ugyanis éppen az ellenkezőjét tapasztalom az elmúlt éveket tekintve. Igaz ugyan, hogy néha nevetséges összegeket ajánlunk egyes játékosokért, de úgy vélem, a legutóbbi néhány igazolásunk igencsak jó üzlet volt. Bevált Boateng, Cassano, Nocerino, Aquilani, Ibrahimovic, Van Bommel. Néha igencsak sóhereknek tűnünk, majd egyszer csak a fene tudja honnan, de leakasztunk egy nagyobb összeget Robinhoért vagy El Shaarawyért. Az Ancelotti-korszak után egyértelműen gyengült a csapat, amit Berlusconi megunt, és Leonardo elküldése után felturbózta a Milant. 2010-ben jobban, 2011 telén kisebb mértékben. Most nyáron ismét visszafogottabbak voltunk, de megint érkezett erősítés. A Milan kezdi visszaverekedni magát Európa legjobbjai közé, elindultunk egy jó irányba. Sokkal gyorsabban megoldottuk a problémáinkat, mint például a Juventus. A Milan kialakította azt az üzletpolitikát, ami úgy tűnik, bevált. Sosem lehet tudni, ki iránt érdeklődünk, mert megy a ködösítés. Ez a szurkolóknak nyilván idegesítő, mert bizonytalanságban tartja őket. A vezetőség viszont ügyesen téveszti meg a lehetséges versenytársakat. Néha kissé körülményesen mennek a dolgaink, de szerintem elfogadhatóan teljesítenek Gallianiék. A csapat eljutott oda, hogy a váz már egyértelműen megvan, és a rendszer működőképes. Nem a nulláról kell felépíteni a csapatot, hanem csak a kiegészítő elemeket kell hozzáadni. Fényévekre van a csapat attól, ahogyan másfél éve kinézett. Akkor akármerre néztünk, mindenhol problémák sora sütött a csapatról. Most van egy jó védelmünk, jó csatáraink, valamint egy tűrhető középpályánk, mely utóbbiba folyamatosan érkeznek a friss emberek, és ahová talán két játékost kellene beilleszteni: egy védekező és egy támadót/irányítót. Az eddig felmerült nevek Casemirotól Eriksenig, Gansotól Lucason át Montolivoig és De Rossiig (hatalmas kérdőjel) mind olyanok, amelyek azt sejtetik, hogy jófelé tapogatózik a vezetőség. Tehát az üzletpolitika igenis változóban van. Korábban a tapasztalt játékosokra építettünk, most viszont kijelentette Galliani, hogy 30 évesnél idősebb játékosoknak 1 évesnél hosszabb időtartamú szerződés nem jár. Ez egy üzenet volt: vagy megállod a helyed a fiatalabbakkal szemben, vagy utadra engedünk. A Milan abban a szerencsés helyzetben van, hogy a kialakult rendszerbe igazolhat játékosokat, nem pedig a játékosokhoz kell rendszert kitalálni. Azt gondolom, a nehezén már túlvagyunk. Az pedig bizakodásra ad okot, hogy Berlusconi egyértelműen győztes csapatot akar csinálni. Szerencsére eléggé hiú ahhoz, hogy megint egy nagy Milant építsen fel.
Teljesen igazad van Lansky, de ezzel nem biztos, hogy egyet értek: „Sokkal gyorsabban megoldottuk a problémáinkat, mint például a Juventus.”
Ugyanis látszik, hogy a Juventus inkább hossz távra tervezne lásd: új SAJÁT stadion ami egy-két maximum három éven belül akkora előnyt fog nekik jelenti, hogy csak nézünk, de nagyon remélem, hogy a Juventus nem lesz gond se most, se 3éven belül.
kedves lansky!én már régóta milan szurkoló vagyok és számtalanszor hozzá akartam szolni a forumhoz de itt az ideje hogy tisztába tegyük a dolgokat!a legutóbbi örületes átigazoplási szezon után ha jól emlékszem pont te fogalmaztad meg a kulcs mondatot(a külföldi pénzemberek bevonását az olasz fociba)hiszen beszélhetünk adózási rendszerről meg nehéz gazdasági helyzetről)ami igaz!!!!!!!!de a lényeg a felfogásbeli külőnbség!!!!Mig vetélytársaink(man.c,man utd,b.munchen, stb.)euro milliokat koltenek (minden évben)addig mi csak ingyen igazolhato játékossal bővülünk!!!Még mielött félreértés esnék én nagyon tisztelem ezt a felfogást vagyis hogy ingyen vagy minimális pénzért szerzűnk meg játékost!!!!!!csakhogy a propfi futballlban ez nem elég!!!,létfontosságu olyan játékosok szerzözdtetése
(posztra igazolás stb.)akik minőségi erősitést jelentenek(vagyis ami ránk abszolut nem jellemző!!!Száz szónak is egy a vége mi amatőrök vagyunk mig elöbb emlitett vetélytársaink profik!!!!!!!!!!És ez a lényeg!!!!!Igy bármennyire is tisztellek lansky nem értem hogy tudtál ilyet irni amit irtá!!!!!!l hiszen legalább mi szurkolótársak fogjunk össze és az lenne a dolgunk hogy ilyen nehéz időkben kitartsunk egymás mellet mert ilyen felfogással rossz vége lesz ha elfogy a szererncse!!!!
Nem vagyok meggyőződve, hogy az elköltött pénz mennyisége alapján kell megítélni, hogy egy csapat átigazolási politikája amatőr-e avagy profi. Lehet, hogy az angolok elköltöttek egy halom pénzt új játékosokra, de ebből viszonylag kevés nemzetközi trófea származott. Példának okáért az évek óta agyonköltekező Chelsea egy bl-serleget nem tudott megnyerni, míg az „amatőr” Milan többet is.
A Mancity sem biztos, hogy nyerni fog bármit is. Sőt, ha abból indulunk ki, hogy a sztárok összevissza vásárlásából nagyon ritkán születik igazi nyerőcsapat, akkor valószínűbb, hogy legfeljebb egy PL-serleggel gazdagodnak majd. Rájuk profikra, pedig aztán végképp nem jellemző a tudatos vásárlás. Évről évre változik a keret, sokszor olyan posztokon is ahol nem lenne rá feltétlenül szükség. Ilyen például a csatárposzt. A tavalyi gólkirály Tevezt zokszó nélkül kidobták, pedig mint kiderült nem is ő volt a vétkes sok dologban, hanem Mancini. Igazából Dzeko megvásárlása sem volt szükséges, hiszen volt már egy Balotelliük.
Thiago Silvát a világ jelenlegi legjobb belső védőjét 9 millióért vettük. Most akkor azért nem vagyunk profik, mert nem 50 millió volt?
Azt írtad, hogy javarészt ingyen igazolunk játékosokat. Ez könnyedén megcáfolható az elmúlt évekre való tekintettel, hiszen minden évben elköltöttünk jó pár millió eurót játékosokra. A tavalyi Mercatto kifejezetten jó volt, amikor Ibra, Robi és Boateng is a csapathoz érkezett. Ők talán ingyen voltak? Idén vettünk két lejárt szerződésű játékost Taiwo és Mexés személyében. Hiányposztra jöttek? Egészen biztosan állítható, hiszen Nestának jelenleg nincs méltó utódja, és Mexés képességei alapján az lehetne. Taiwo pedig függetlenül attól, hogy mennyit játszik szintén hiányposztra jött. Nekem ez elég tudatosnak tűnik, és az, hogy két remek játékost sikerült megszerezni jócskán áron alul, akkor azt gondolom az nem jelenti azt, hogy amatőrök lennénk.
Lansky arról írt, hogy a csapat jó úton van, mert elég jó alapból kell dolgoznia Allegrinek. Megtalálta a helyes játékrendszert, a védelmünk és csatársorunk pedig klasszis. Emellett egy olyan középpályánk van, ami az olasz ligában elegendő, nemzetközileg azonban súlytalan. Utóbbihoz nyilván kell igazolni és fel is röppent pár név, akik közül mindenki erősítést jelentene nekünk. Szerintem ez elég jó helyzet.
Én ezek alapján nem látom be, hogy miért vagyunk mi kevésbé profi csapat mint a MU, a MC vagy éppen a BM.
Bocs, de nem értem, melyik mondatom váltotta ki nemtetszésed. Abban igazad van, hogy egyes klubok igen aktívak az átigazolási időszakokban. A City igazi fenevad e tekintetben. De a Bayern Münchenre (a másik példád) ez nem igazán mondható el. A legutóbbi két szezonban mintegy 60 millió eurót költöttek játékosokra, ami egyáltalán nem sok. Sőt, játékosok eladásából volt 15 millió euronyi bevételük, tehát netto 45 millió euroval erősítettek. A Milannál ugyanez az adat 52 millió euro. A német sztárcsapatnál éppen azt a fajta politikát követik, amely a leginkább követendő lenne Európában. Anyagi gondjaik nincsenek, és arról sem tudok, hogy lenne adósságuk. Korábban talán Rumenigge vagy Beckenbauer mondta, amikor majdnem 90 milliót költöttek játékosokra (4 éve), hogy a német klubfutballban a többi csapatnak is így kellene tennie, mert ezáltal növelhető a bajnokság színvonala. És mit látunk? A német futball megelőzte az olaszt klubszinten is. Természetesen fontos, hogy adott esetben sztárokat is vásároljunk, de a Milan sosem volt olyan klub, mint a Real Madrid. Természetesen nálunk is megfordultak világklasszisok, de inkább az a jellemző a klubra, hogy nálunk váltak sztárrá a játékosok, akik tehetségként érkeztek. Lehetne említeni az elmúlt évtizedből Shevchenkot, Kakát, Didát, Pirlot, Seedorfot, Nestát vagy Thiago Silvát. Az ingyen igazolható játékosok nálam semmivel sem rosszabbak, mint azok, akik eurotízmilliókért érkeznek. Én abban hiszek, hogy amennyiben egy játékosban látunk fantáziát, akkor jussunk hozzá minél olcsóbban. Tavaly Gansoért elkértek volna 25-30 milliót a brazilok. Nyilván ki tudtuk volna fizetni, mert van annyink. Ha Berlusconi akarná, akkor egy évben akár 300 milliót is költhetne játékosokra. De ő megmaradt üzletembernek a szó szoros értelmében. Ő nem ad ki egy játékosért 20 milliót, ha hozzájuthat a negyedéért. Ha te milliárdos lennél, és rád akarnának sózni egy 100-as papírzsebkendőt 3000 euroért, te megvennéd? Nyilván nem, pedig röhögve ki tudnád fizetni. Ott van Coentrao vagy Di Maria példája. Ketten 63 millió eurojában voltak a Madridnak. Dögöljek meg, ha Galliani nem tudta volna elhozni őket 30 millió alatt! Egyszerűen más a stílusa a két klubnak. Még egy dolog. Ne feledjük, hogy Berlusconinak egyes újgazdagokkal szemben több évtizedes tapasztalata van a klubtulajdonlás-klubirányítás terén. Többször építette újjá a csapatot, mint Ferguson a Manchester Unitedet. A klub élén töltött 25 éve egy igazi sikertörténet. Amikor nagyon kell, akkor áldoz a csapatra, de azt nem szeretném, hogy a Milan rárepüljön mindenkire, aki sztár. Ricardo Oliveira (15M), Huntelaar (15M), Gilardino (25M), Morfeo (20M), José Mari (19M) példája nyilvánvalóan óvatosságra inti. És igaza is van. Emlegetted a szerencsét… Azt hiszem, az a következetes munka, ami a Milannál folyik, garancia arra, hogy a csapat újabb nagy sikereket érjen el. Ez nem szerencse kérdése. Nem egy lábon állunk. Nem vagyunk olyan helyzetben, mint a Real, amely elképzelhetetlen Ronaldo nélkül. És Rooney is alapjaiban határozza meg a MU sikerességét. Ha már össze akarom hasonlítani a Milant egy másik klubbal, akkor az a Bayern lenne. Mindkét csapatnál látható a koncepció. Nagyon remélem, hogy a Milan a későbbiekben is egy szerethető csapat marad, éppen azáltal, hogy nem neveket akar igazolni, és nevekkel megnyerni egyes sorozatokat, hanem a rendszerének köszönhetően. Mourinho fogalmazta meg a legjobban: „A Milan az Milan!”
„Természetesen nálunk is megfordultak világklasszisok, de inkább az a jellemző a klubra, hogy nálunk váltak sztárrá a játékosok, akik tehetségként érkeztek. Lehetne említeni az elmúlt évtizedből Shevchenkot, Kakát, Didát, Pirlot, Seedorfot, Nestát vagy Thiago Silvát.”
Ne haragudj ezt tőled idéztem és majd le estem a székről a röhögéstől, a brazilokra még valahogy igaz is, de a többi játékosnak kicsit utána olvashatnál.
Van benne valami, mert hogyha lehet ingyen üres posztra embert találni akkor le kell rá csapni és nem biztos sőt nem kell millió eurókat „kidobni” egy hasonló kaliberű játékosra.
Tisztelt Kollégák, Szurkolótársak!
A pénzügyi dolgokhoz annyit tennék hozzá, hogy szidhatjuk a mcity-t a malaga-t a psg-z
vagy akármelyik újgazdag, rengeteget költő csapatot, de lássuk be ha a mi csapatunk nem ugyanezt tette volna a Berlusconi korszak elején ahogy ez a cikkben is világosan le van írva, akkor valószínűleg most sem itt tartanánk(remélem tévedek, de ezt csak az elfogultságom mondatja velem). Az utóbbi időben is csak akkor volt látható fellendülés ha kedves elnökünk kinyitotta a pénztárcáját. Erről ennyit ez van, ha valaki nem vette volna észre minden a pénz körül forog. Forza Milan!