Ki pótollhatja Cassanót? Ez a kérdés foglalkoztatja a Milan szurkolóit világszerte, s ez az a pont, ami sok klasszis focistát nyilatkozatra késztét. Egy hely ugyanis fél évre keresi gazdaját az olasz bajnoknál… Antonio Cassano több hónapos kiesésével a Milan vélhetően csatárt igazol a télen, és – ahogy ilyenkor lenni szokott – felvetődött Mario Balotelli neve is, aki gyerekkora óta a klubnak szurkol.
Zlatan Ibrahimovic az Interben szerepelt már egy csapatban az olasz támadóval, és nem hiszi, hogy ennek meg kellene ismétlődnie.
„Nincs hely elöl ebben a pillanatban. Nem akad még egy csapat, amelynek négy olyan erős támadója lenne, mint (Alexandre) Pato, (Antonio) Cassano, Robinho és én” – nyilatkozta a svéd a Gazzetta dello Sport olasz szaklapnak. „Marióval öten lennénk, hárman padoznának. Érkezhet csatár, amíg Cassano nem egészséges, de ő semmiképpen sem Balotelli.”
A City ásza korábban azzal hencegett, jobb támadónak tartja magát Ibrahimovicnál. Zlatan mást gondol erről. „Azt hittem, hogy viccel, amikor ezt mondta. Ha rendszeresen játszana, talán ő lenne a világ egyik legjobb támadója.”
A Milan gólvágója viccesen hozzátette, közös bennük, hogy szeretik a tűzijátékot, de Balóval ellentétben ő úgy ügyeskedik a kertben vagy a kebabosnál, hogy nem gyújtja fel a házát.
13 hozzászólás
Ibra 😀
Én nem bánnám ha Balotelli nállunk rúgná a bőrt.
De ez szerintem csak abban az esetben történhet meg ha Robinho vagy Pato távozik.
Nagyon jól nyomja a Cityben, de még ő is azt nyilatkozta hogy nem szeretne visszajönni Olaszhonba…
Szerintem hamarabb jön a Chelsea-ből kiútált Torres vagy a kevés játéklehetőséget kapott Drogba (útóbbi cserének rövidtávra,előbbi kezdőnek a fönt említett 2 brazil egyike helyett érkezne)
Szerintem [MIVEL CSÓRÓK VAGYUNK, ÉS BERLU LESZARJA A KLUBBJÁT.]
A Juvénál mellőzött Quaigliarella vagy az ugyancsak pados Drogba érkezhet rövidtávra.
Az az igazság, hogy én örülnék Balotellinek: fantasztikus képességekkel megáldott játékos, csak még fiatalt, és forrófejű.
És bár sokszor szidom Allegrit a csapatösszeállítás/cseréi miatt, de van amait egyedüliként jól meg tudott oldani: forrófejú játékosokat (Ibra, Van Bommel, Cassano, Robinho, Gattuso, Nocerino…) együtt tud tartani, ráadásul szépen nyugodtan!
Úgyhogy részemről ha nem is Balotelli, akkár pl. Mutu is jöhetne, aki ha el nem szúrja a karrierjét, jobb lenne még Ibranal is, ráadásul több poszton is bevethető: második csatár, befejező, irányítő és szélső (bármelyik oldal)!
Az a Nocerino véletlenül nem Boateng???
Nem, Nocerino alatt Nocerinora gondoltam, de ott van a három pont (…), ami azt jelenti, hogy a sorolást még folytathattam volna (Boateng, Inzaghi).
Van Bommel nem forró fejű csak felrúg néha valakit vagy keményen odalép, hogy a többi megtanulja, hogy ki az úr a háznál. Cassano csak a sikerre volt éhes. Robinho meg inkább szelíd gyerek.
Hát, Ibra… azért a helyedben biztos ide soroltam volna Inzaghi-t is! A névsor végén, mikor nem láttam Pippot, kicsit lenyeltem az ádámcsutkámat…
Merthogy most is azt mondom, hogy amíg Pippo érez magában erőt és tüzet, addíg igenis be kell őt nevezni a qrva BL-be is! Nem Maxi Lopezeket, meg Quagliarellákat, pláne nem egy kezelhetetlen Mutut kell idehozni…
Nem fér a fejembe, hogy Allegri miért mellőzi ennyire. Ha meg rossz a viszonya vele, akkor inkább küldte volna el valahova, hogy focizhasson! Élmény nézni Pippo játékát! A legutolsó lennék, aki más mezben akarja látni, de ha ez az ára, akkor el kellett volna engedni, mert Ő AZ, aki igazán megérdemli!
Drogba már kicsit más kérdés, de ő inkább nyáron jöjjön! Úgyis lejár a szerződése és ahogy itt korábban már valaki írta, benne van még 2-3, talán 4 jó év. Ez genetika és pont.
Balotelli=botrány!!!!! Kell ez nekünk egyáltalán?
Ibra nyilatkozatait élmény olvasni. Nem a szokásos „mindegy, hány gólt lövök, a lényeg, hogy a csapat nyerjen” vagy a „keményen dolgozunk, javulnunk kell” és hasonló hülyeségeket mondja, hanem amiket valóban gondol. Hihetetlenül szuggesztív személyiség, akihez nem lehet semlegesen viszonyulni: vagy utálod, vagy rajongsz érte. Ugyanaz, mint Mourinho: VALAMILYEN, nem pedig egy a sok közül. Balotelli hasonló, bár azért kettejük pályafutása nem hasonlítható össze. Ibra egy világklasszis, szerintem az utóbbi 20 év egyik legjobb centere (Ronaldo, Eto’o, Shevchenko és Drogba mellett). Balotelli viszont a jövő egyik nagy centere lesz. Én igenis elnézném Ibrát és Balotellit egymás mellett. Sokkal inkább, mint Ibrát és Patot… Közöttük megvan az a bizonyos kémia, ami a svéd és a brazil között szerintem hiányzik. Remélem, megjelenik a könyv magyarul is, mert nagyon kíváncsi vagyok a sztorikra.
egyetértek Ibrával. Én se szeretném Milan mezben látni Balotelli-t. Úgy néz ki nem játszana szívesen vele és ennek bizonyára oka is van. Balotelli??? mit láttok benne… összejön neki 3 meccs és már nálunk kell játszania… szerintem sose lesz belőle klasszis. Ahhoz olyan személyiség is kell. Örök gyerek marad, mert nem bír felnőni.
Az nekem is fájt, hogy kihagyta Inzaghi-t. De ez nem az ő hibája. Ha Allegri itt-ott lehetőséget adna neki, bizonyára ő se felejtette volna ki. Félek, hogy úgy válunk meg Inzaghitól a télen, hogy szegény nem kap játéklehetőséget…. pedig eddig is lett volna rá több alkalom is.
Remélem nem Ballo hanem valaki más érkezik Cassano helyére, már ha jön valaki.
Egyetértek Lansky de azért Van Nislelrooy-t ne hagyjuk ki a legjobb centerek kategóriákból 😉
Balotelli nagy kedvencem, remek lenne ha érkezne. Szerintem pár éven belül jönni is fog.
nekem nem szimpi
Inzaghit már meg sem említik. Mi a franc történt a Milan háza táján, hogy cenzúrázzák az öreget?