Egy fantasztikus csatár, akit már vártuk, hogy összefüggésbe hozzanak a Milan csapatával. Egy fantasztikus csatár, aki alaphelyzetben a világ valamennyi csapatában kezdő lenne, legyen szó válogatottról, vagy klubcsapatról. Egyetlen olyan hely van, ahol nem kérnek belőle, s ahol ő se kéri a klubot. Egy fantasztikus csatár, akit Mino Raiola akár el is hozhat a Milanhoz. Carlos Tevezt mindenki szeretné, Carlos Tevez már most a januári transzferpiac legnagyobb durranása.
A Corriere dello Sport mai számában arról ír, hogy a Milan is csatlakozik az argentin csatár kérőinek lassan végtelen sorához. Az olimpiai bajnok játékos megszerzésében állítólag a Milan menedzsmentjével remek kapcsolatot ápoló Mino Raiola ügynök segédkezhet. Azt persze minden rossoneri-szurkoló tudja, ha a pénzen fog múlni pusztán az átigazolás, akkor Tevez nem a Milanhoz kerül. Mivel a kétszeres angol bajnok, BL-győztes csatár fizetése Ibrahimovicéval vetélkedik, szinte kizárt, hogy az állandó spórolásban lévő Galliani éppen a nem éppen könnyű emberként ismert Tevez fizetéséért adna ilyen magas összeget.
A lap szerint tehát Raiola első feladata Tevez rábeszélése a fizetési igénye csökkentésére. Ez nem valószínű, hogy sikerül, hiszen a Juventus és az Inter – nem beszélve a dúsgazdag orosz és arab befektetők klubjairól – örömmel megadná a jelenlegi keresetét is a játékosnak.
Az olasz újság azonban úgy véli: taktikai okokból beleillik Tevez a Milan játékába, pláne, ha Pato helyzete labilis (itt elsősorban a sérülékenységére gondolhatnak, bár időről időre megjelenik egy-egy hír, hogy a barzil klasszist vinné valamelyik spanyol, vagy angol gigász). Ugyanakkor azt sem tagadja a cikk írója, hogy Tevez érkezése sem Patónak, sem Cassanónak nem biztos, hogy jót tenne: az ekkora sztárok nem szívesen padoznak, vagyis az argentin érkezése csak az ő elvágyódásukat erősítené.
34 hozzászólás
Remélem jön Tévez szükségünk lenne rá, Ibra ha nem szeretne játszani akkor pénzt kell csinálni belőle, Pato,Binho Tévez,Ingagzi,Faraoni megoldanák és szerintem nem lenne gólókban sem hiány, a játék is eléggé dinamikus lenne, de azért egy irányító középpályás kell még Pirlo helyett.
Ne… Nem ilyen hozzáállású emberre van szükségünk.
Biztos vagyok benne,h nem rá van szükségünk,amíg nem adunk el csatárt!De ezt tudja a vezetőség is és az amúgy sem jellemző ránk(nagyon helyesen)h ennyi pénzt kiadnánk 1 játékosért,aki ennyire zsákbamacska!Minőségi középpályások kellenek de nagyon!
Bizony nem jellemző, hogy ilyen összegekkel dobálózunk, de Te is elfelejtetted a vezetőségünk egyik kedvenc fegyverét, a „kölcsönvenni, majd egy év múlva olcsóbban megvenni” stratégiát, úgyhogy rettegjetek! Lentebb leírtam róla a véleményem. Amellett, hogy nagy játékosnak tartom, nathaniel-nek van igaza, egy sz@r ember és ide nem ilyen kell, főleg nem csatár!!!
Fantasztikus csatár, de sz*r ember. Nem túl jó párosítás. Mondjuk az ilyen Abidal, Carvalho féle lejáró szerződésű nagypapáknál jobb ötletnek tartom.
nem ide fog jonni!
Raiola inkább a középpályára szervezkedjen…
Ezzel a nagyszájúval megint csak többen lennénk. A kedves, nagyra becsült brazil zsenik is csak a lelátón ölelgetik a gyerekeket, meg Barbarát… Nézzük csak meg kiket szórtunk el az elmúlt pár évben!? Gondolok többek között az olasz válogatott játékosainkra, akik a szívüket- lelküket kiteszik a pályára a tehetségük mellett: Boriello, Matri, Astori stb…
Persze Kaka eladása jó üzlet volt, elhiszem.. Pirlo-t nem tudtuk megfizetni és ingyen távozott… Ezek azok a játékosok, akik nem sétálgatnak az orrukat lógatva, mint a hírekben szerepló media majmok! csatlakozom az előttem szólóhoz, középpályás kellene nagyon, de olyan aki küzd is, amellett előre viszi a csapatot. Bízom Alberto-ban, benne több van, szerintem rossz poszton játszik! Valamint reménykedem,h a „nagy öregeink” (Ambro és Gatta) felépülnek és ezentúl elkerüli őket a sérülés hullám, mert sokat szidják őket,de nézzük meg mire mentünk pár meccsen nélkülük!?
Ennyit erről a hírről!
ha nem lesz kozeppalyan akkor majd megszomlhatjuk a szezon vegen a trofeankait, foleg ha meg T. Silvat -t is elszorakozzuk, odaadjuk valamelyik spanyol csapatnak…
Még mindig nem a csatárokkal vannak a problémák hanem a középpályával, Tevez sem fog jobb lenni mint a mostaniak, ha nem kap labdákat.
Ezen az oldalon ilyen stílusban egyetlen Milan-játékosról sem írhatsz! A következő alkalommal végleg kitiltunk! modik
Amúgy jogos! Pippo lassan 40 évesen is meghal a pályán… ahogy tette ezt anno Seva, Savicevic, Ganz, Simone, Weah…stb. Nem azért lettem ACM drukker,h ilyen media sztárocskákat imádjak (mostani keretbe jópárat tudnék írni). Montolivo-Aquillani gondolat tetszik. Olaszokkal olyan nagyon nem fogtunk még mellé. De Pirlo/vanBommel váltást nem tudja feldolgozni a csapat!
Akármilyen hülyeségnek is tűnik, ez az első őszi pletyka, ami össze fog jönni. Tevez óriási játékos, ez nem kétséges. Szerintem sem csatár kell a csapatba, de Raiola-t ismerve ha olyan üzletet tudunk összehozni, mint Ibra vagy Robinho esetében, akkor kár lenne kihagyni. Idei évre ingyen kölcsön teljes fizuval, aztán 20m-ért vásárlási opció nyárra, majd figyeljétek meg ez lesz – persze feltéve, ha összejön.
Szerintem az elmúlt pár év legrosszabb húzása az volt részünkről, mikor Leonardo-t edzőnek nevezték ki. A csapat két igazi fiatal sztárját és az utolsó aranylabdásunkat is neki köszönhettük.Utána Raiola volt a legjobb húzásunk – kétségtelen.
Most túl nagy a csönd a brazil vonalon, de nagyon bízom benne, hogy a télen Ganso vagy Lucas idejön, akárcsak Tevez. Montolivio sem lenne rossz, de őt a Fiorentina már csak azért sem fogja adni, hogy kiszúrjon velünk és a játékossal.
Én azt mondom, hogy a vezetők is látják, hogy idén ezzel a kerettel nem megy úgy a szekér, ahogy azt vártuk és az a feladat, hogy „lőtávon” belül maradjunk a Juve/Napoli pároshoz képest. Aztán ha sikerül összehozniuk a mercatot, akkor behúzzuk az újabb bajnoki címet. A BL… az még idén nem a mi pályánk lesz sajna.
Én kedvelem, mint játékos, mert szép, hajtós focit képvisel és a támadó szekcióban szinte bárhol bevethető, de én személy szerint nem örülnék az érkezésének. Ennek több oka van:
1. Túl drága és a fizetése is horribilis. Az árából kijön egy Kaká+Khedira vagy még rengeteg hasonló párost vagy triót is sorolhatnék!
2. Mérhetetlenül buta és ezt az is alátámasztja, hogy 6 év alatt semennyire nem tudott megtanulni angolul. Ráadásul még a tetteiért sem vállalja a felelősséget!
3. Csatár érkezését csak akkor tudnám elviselni, ha az a Kaká+Higuain kontra Ibrahimovic csere keretein belül történne, amit még mindig nem tudok eldönteni, hogy jó lenne-e avagy sem, de talán jobban járnánk és Kakának nagyon örülnék.
4. A hozzáállásával nagy problémák vannak, ugyanis Argentínában szeretne játszani. Minek vennénk egy olyan játékost, aki egy év múlva biztos, hogy újra elkezdene hisztizni, hogy haza akar menni, nem megy az olasz nyelv, hiányzik a család, mert ők nem akarnak elköltözni Dél-Amerikából……. Aztán lesz egy vagyont érő, motiválatlan, viselkedni nem tudó, öntelt majmunk, akit még a feléért sem tudunk eladni, mint amennyiért vettük!
Raiola csak ne nagyon buzogjon ezen a Milan kontra Tevez témán, inkább szállítson hozzánk fiatal, kimagasló tudású játékosokat ne „Argentín marhát” !!!!
Most komolyan, minek akarnak nagy hangsúlyt fektetni erre a bizniszre ahelyett, hogy a jövő Milanját építené Galliani???!!!
Remélem nem írtok majd olyan hozzászólásokat az írásomhoz, hogy „de Ibra, Boateng meg Cassano is ilyen kezelhetetlen vagány volt”… Hát nem volt ilyen egyik sem. Akármennyire is szarul esik valakinek, hogy a padon kell ülnie, akkor sem mondhatja egy játékos, hogy nem lép pályára az edző utasítására. Az említett három játékosból egyik sem tett ilyet, pedig Ibra a Barcában mondhatta volna, hogy ” Hé Pepp, 80 millába voltam a klubnak és csak minden második-harmadik meccsen állítasz be?! Hogy gondolod ezt? Mindjárt fejbe rúglak! 😀 „. Cassano sem egy mintagyerek, de legalább csak 2,8 millába fájt és harmadannyi a fizuja, mint Ibrának. Boateng meg kezesbárány lett.
Ha ezt sikerülne tető alá hozni, szerintem sokakban felmenne a pumpa. Több okból is.
Először is, Tevez nyilván nem a bolgár minimálbérért játszana nálunk, és az ő leigazolásával (és a fizetési igénye teljesítésével) jóval kevesebb jutna a nyáron – sőt, télen is – esedékes erősítésekre.
Másodszor, amennyiben télen lenne pénz egy világklasszisra (kivásárlás+fizetés), joggal vetődne fel a kérdés, hogy honnan a fenéből lett egyszerre ennyi felesleges eurónk… Mert amennyiben télen lesz pénz, az azt jelenti, hogy már nyáron is volt. Ha pedig nyáron is volt, akkor miért játszotta a vezetőség a szegény kódist, amikor néhány millió euro miatt hiúsult meg üzlet (Montolivo, ha esetleg valaki nem tudná).
Harmadszor, Tevez leigazolása lehet, hogy befogná a száját néhány, a csapatba sztárokat követelő szurkolónak, de Tevezzel megint nem a legnagyobb problémánk, azaz a középpályánk erősödne.
Kezd hasonlítani a helyzetünk a Barcelonáéra: ők a nyáron két klasszist vettek, de nem hiányposztra igazoltak. Most meg mit látunk? Guardiola minden meccs előtt vakarhatja a valamijét, hogy miként állítsa össze a Barca védelmét. Ha mi most megvennénk Tevezt (látok rá nagyjából 2% esélyt), akkor ez olyan lenne, mintha a Barcelona venne egy újabb csatárt vagy támadó középpályást. Hova? Minek?
Az isten szerelmére, akik az utóbbi néhány hónapban láttak akár csak egy Milan-meccset is, és az igazolási politikáról döntenek, azoknak nem tűnt fel, hogy mi a fő gond? Egy csapat nem áll olyan sok részből. Kapusposzton – mondjuk rá – rendben vagyunk. A védelem – feltéve, hogy majdnem mindenki egészséges – jónak mondható. A csatársorban van egy csomó remek játékos. Marad tehát a középpálya. Ha a középpályás játékunkat látva az a legnagyszerűbb ötlete a Milan vezetőinek, hogy még egy csatár kell, akkor nem is tudom, hogy mit mondjak… A végén még elküldjük El Shaarawyt, mert idős, Thiago SIlvát meg azért, mert a tavalyi Berlusconi Kupán kihagyta a 11-esét… Őrület, ami itt megy.
Én abszolút nem lennék elégedett Tevezzel. Szar alak, akinek ki tudja, hogy lesz-e kedve játszani a Milanban. Lehet, hogy két évig szépen muzsikál, majd kiakad, és ugyanúgy járunk ahogyan most a city. Kétségtelen, hogy egy zseniről van szó, de akit még SAF sem tud megnevelni azzal komoly gondok vannak.
Másik szemszögből megvizsgálva a dolgot is azt mondom, hogy ne jöjjön. Ez a szempont a pénzben rejlik, hiszen Tevez fizetéssel együtt egészen biztosan meghaladná a 30 millió eurót. Ennyi pénzért pedig gyönyörűen meglehetne erősíteni a középpályát pár fiatal játékossal (Eriksen (10), Montolivo (4-5) , Asamoah (20)) amivel a bl-ben is sokkal erősebbek lennénk.
Úgyhogy ha van pénz Tevezre, akkor azt inkább költsük hiányposztokra, mert jövőre már nem szeretném meglátni, hogy Seedorf, van Bommel és Nocerino stabil alapemberként vonul ki a pályára.
Negyedszer Tevez nem játszhatna a Bl-ben mert már pályára lépet a cityben
Középpályás nem kell sok, csak 1 aki tud védekezésből, támadást építeni. Ahogy annak idején láthattuk Kaka statisztikáit. Passzai közel 80%-a előre megy. Ez most hiányzik, Seedorf jó de már öreg. Én nem mondom,h csatár poszton jók lennénk. Pato-Rubinho-Cassano csak kiscsapatoknak lőnek gólt. Nem igazi csatárok. Boriello másodszori eladása a Milan szégyene! Saját játékosunkat 20milláért vettük vissza, lesérült, és mire újra formába lendült, kidobtuk lusta Brazilok miatt! Ganso-t várjuk ebbe a csapata!? Nem elég amit a Brazil válogatottba szenved??? Nem focista! Sehol nincsenek már a Brazilok! Mondjuk Ever Banega-t kellene megkörnyékezni. 15 milla körül el lehetne hozni.
Én egy ilyen csapat összeállítást szeretnék látni vagy is megpróbálnék egy ilyen formációt összehozni
——————Abiati—————–
Abate—-Astori—–T.Silva—–Taiwo
Boateng——Eriksen——Montolivo
—————El Shaarawy————-
————Pato——–G.Rossi——–
Akárki akármit mond El Shaarawyt kipróbálnám támadó középpályás poszton hiszen mielőtt ide kerűlt volna a Milanba, játszott ott és azt nyilatkozta mikor leigazoltuk hogy ezen a poszton illetve csatárként tudná elképzelni magát, és valljuk be hogy kreativitás azért van benne
Eriksen jó választás lenne mert irányító pozícióba is jól megállja helyét ezt már lehetett látni egyszer-kétszer az Ajaxba mikor ott játszott, és tud is ott játszani.
Montolivo is nagy segítség lenne hisz a támadásokhoz nagyban hozzá tud járulni.
Ibrat pedig azért hagytam ki mert neki a sorsa kétséges mert hallottunk már ilyen pletykát meg olyan pletykát is, és én Ibra helyett leginkább Rossit szeretném látni a kezdőbe, mivel tetszik a játéka és kel az olasz a csapatba.
Nem Brazíliából meg más országokból kellene igazolgatnunk hanem a tehetséges olasz fiatal játékosokat kellene fel kutatni és leigazolni. Nehogy már olyan csapat legyünk ahol összesen két olasz játékos játszik, akkor nem leszünk olasz csapat!
Eriksen mit keres a védekező középpályás poszton? 😀 Legjobb esetben is az legfeljebb mélységi irányító lehetne, de ott az általad említett játékosok közül Montolivo tudna játszani. Eriksent vélhetőleg a támadók mögé vennénk, ott lenne legnagyobb haszna a lendületességének. El Shaarawy jó játékos lesz, és valóban van benne kreativitás, de Allegri minden bizonnyal nem véletlenül lát benne inkább csatárt. Vélhetőleg hiányzik belőle pár képesség ezen poszt betöltésére. Egy Pato-El Shaarawy csatársor azonban két-három év múlva világklasszis lehetne. Ehhez csak az kell, hogy megtalálják Pato sérülékenységének okát illetve, hogy El Shaarawyt fokozatosan beépítse Allegri. Egy Ibra utáni Milanban mindenképpen elképzelhető lenne. MOST azonban még nem elég érett a kis fáraó a Milan kezdőjéhez.
Nem tudom hogy te miről beszélsz adok egy linket hátha sikerül elképzelned
http://www.transfermarkt.co.uk/en/christian-eriksen/profil/spieler_69633.html Eriksen
http://www.transfermarkt.co.uk/en/riccardo-montolivo/profil/spieler_19446.html Montolivo
próbáld összeegyeztetni
😀
juj hát én nem szeretem ezt az embert
Nem rossz felvetés, bár szerintem ezen a középpályán max 1 ember védekezik. Nekem épp ezért van a bögyömben Boateng! Haszontalan sztárocskának látom. Majomkodni azt tud, de védekezésben egyszerűen nulla a teljesítménye. Juve ellen vártuk, mint a messiást erre Zlatan védekezett helyette, ő meg az ellenfél 16-osánál gyűjtötte az értelmetlen sárgákat. Ha még gólokat lőne megérteném, de így!? Magyarázzátok el nekem, miért ekkora játékos ez a tetkós majom!? Eriksen tehetséges támadó/irányító középpályás, de kérdéses, ezen a szinten menyire állná meg a helyét. El Shaarawy tényleg lassú még kicsit, de benne én is bízom! Szerintem Gatta-Ambro-Montolivo + előttük egy mozgékony irányító középpálya teljesen reális. Meg vannak a játékosaink, de nem fiatalok. vanBommel-t én nem is értem. Talán egy erős csere lenne nálam. Amúgy középpályáról kimaradt: Aquillani-Nocerino-Boateng-Seedorf… szóval szerintem a jelenlegi keretet sem szabad leírni, csak a sérülés hullámnak legyen vége! Egy erőcsatár kellene Zlatan mellé ill. helyett! Forza Milan!
Boateng jó.. Ha a paralimpiára mennék, és félkarúak ellen boxolnék, mind lepofoznám!.. attól még nem lennék Erdei Zsolt!.. Csak a vakok közt a félszemű is messiás!
Ha a fiatal Seedorf, Pirlo, Kaká(még fiatal most is) Gattuso MVB KP nk lenne, labdába se rúghatna ez a ghánai szerencsétlen! És sose láthatnánk az Gól utáni esőtáncait!
Kaká Montolivo VDW esetleg Khedira, KP nál nem tudom hogy vajon kezdőbe jutna-e!
UI: nem fikázom Boatenget, mert jó játékos, egyelőre kihagyhatatlan a kezdőből, de valljuk be, azért voltak idők, amikor a kispadunkra se ülhetett volna le, hacsak nem masszőr!
Most őszintén: látta valaki Ibrát valaha is védekezni? Lehet, hogy én vagyok a vak, de én használható letámadásfélére sem emlékszem tőle, nemhogy VÉDEKEZÉSRE. Életében kb. kétszer lépett át a saját térfelére.
Ellenben Boateng hasznos elől-hátul. Képes megállni a helyét egészen visszavontan, de előre tolva sem rossz. Az igazi posztja azonban a középső középpályás, melynél védekeznie és támadnia is kell. Mindehhez szükség van rettentő mennyiségű futásra, amit meg is tesz. Ez a mi középpályánkon ritkaságszámba megy. Egy rossz meccs alapján nem érdemes megítélni, különösen annak fényében, hogy a tavalyi szezonban kulcsfontosságú volt a játéka. A bl-kudarcban is jócskán benne volt az ő sérülése. Azt is tegyük gyorsan hozzá, hogy az igazi posztján eddig nem nagyon játszott. Világos, hogy nem TKP, de mivel nincs nála jobb ezért kénytelen ott helyet szorítani neki Allegri.
Azon kissé megütköztem, hogy te Gattát és Ambrot is el tudnád képzelni a kezdőben. Mi van? A két legnagyobb féket? Imádom mindkettejüket, de a csapat érdeke már nem az, hogy a kerethez tartozzanak. Eljött az idő az érzékeny búcsúra.
Még egy kérdés: honnan veszed, hogy El Shaarawy lassú?
Egyszerűen meccset nézek, onnan látom,h El Shaarewy lassú, mielőtt kérdezné valaki… fejben lassú! Kb mint amikor az ifiből felmegy valaki az első csapatból. Boatengről meg kár lenne vitatkozni, íme a „támadó” középpályásunk: http://soccernet.espn.go.com/player/_/id/66880/kevin-prince-boateng?cc=5739
Hozzáteszem,h utálom a statisztikákat. De ez siralom!
Boateng hasznos támadójátéka a lendületében rejlik. Világos, hogy nem irányító, de kell az ő lendülete. Így statisztikák alapján nem lehet őt megítélni, mivel az nem szerepel sehol, hogy mennyivel játszik jobban a csapat vele. Idén két meccset játszott le, ezen nem szerzett gólt, és nem adott gólpasszt. Ez mitől lenne siralmas? Az egyik találkozón megsérült, a másikon visszatért, így azért más a helyzet. Egy vérbeli irányítóval visszamehetne az eredeti posztjára, ahol bátran ütközhetne, labdát szerezhetne illetve átvezethetné a támadásainkat az ellenfél térfelére. A távoli bombái is jöhetnének.
El Shaarawy fejben még valóban nem elég érett, így már értem mire gondolsz. Csak első olvasásra úgy tűnt, hogy a mozgására értetted. 😀
Igen fejben látom lassúnak! Boatengben legyen igazad. Lendület van benne ez biztos. De szerintem sokat kell/kellene tanulnia a nagy öregeinktől ott védekező középpályán. Amúgy Ambrot pl vanBommel posztján szeretném látni, ahol kijönne a kimagasló fej játéka, és tökéletes helyezkedése. Játékban meg 100x több tud hozzátenni, ebben gondolom nem vitatkozol te sem. Ő amúgy épp sebességben nincs már top szinten. De ezen a poszton nem is ez a fő szempont. Remélem ezen a meccsen már láthatóak voltak a pozitív jelek. Ha van támadónk, már nincs nagy baj! Aquillani sem lesz rossz szerintem. Csak a sérülések kerüljenek el minket! Forza MILAN!
jose82:
Banega már Valenciába való kerülése előtt is téma volt nálunk, csak fölénk licitáltak… és ha akkor 18m euró volt, akkor nem hiszem, hogy most megkapnánk 15m euroért 🙂
de kétségtelen neki örülnék én is! Még mindig csak 23 éves!
http://www.youtube.com/watch?v=DJIhjzahZ4Y ^^
Tevezre meg semmi szükségünk!
Banega: http://www.transfermarkt.co.uk/en/%C3%89ver-banega/profil/spieler_12249.html
http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/man-city-mancini-hajnalban-adott-ultimatumat-nem-fogadta-el-tevez-2098849?nocache
Tévez nek nem volt kedve csereként beállni a Bayern elleni BL meccsre! .. Biztos hogy kell egy ilyen ember?
Carlos Tevez … kétségtelenül az egyik legjobb csatár a mai focivilágban, de ahogy már többen is írták, mint ember már megbukott.
Eddigi pályafutása alatt csakis a pénz vezérelte. Arra hajtott, hogy ő legyen a világ legjobban fizetett játékosa… a Man Utd.-t is ezért hagyta el, mert nem volt képes feldolgozni, hogy CRonaldo és Rooney többet keres nála….
Mint csatár bele illene a Milan taktikájába, viszont ez az üzlet csakis akkor jöhetne létre, ha megválnánk Ibrahimovictól…. Már pedig én 10 Tevezért sem adnám Ibrát.
Különben az egészben az a legrosszabb, hogy a MILAN csakis olyan játékosokkal kerül hírbe, akiknek már kilóg a lába a jelenlegi csapatából, vagy azért mert már idősebb és nem számolnak vele a jövőben, vagy pedig azért mert gyenge teljesitménye, hozzáállása miatt nem képes bekerülni a kezdőbe…..
Miért nem tudjuk azt csinálni… hogy látjuk, melyik posztra kell igazolnunk, megkeressük a megfelelő embert és mindent megteszünk hogy leigazoljuk??? Nem kellene 100 milliókat költenünk… átigazolási szezononként, csak 1-2 embert kellene igazolnunk, de mindig a hiányposztokra és nem azért hogy a kispadot melegitsék, vagy még csak a közelébe se jussanak……
Csatár se jönne rosszul… de most a legégetőbb a KP-nk……
A jövő nyáron minden bizonnyal „nyugdíjba” vonuló Inzaghi helyett szerintem egy igazi befejező, erő csatárt kéne igazolnunk. Egy állatot!! 🙂 Pl: Tevez, Hulk…
Mint focista tuti biznisz lenne, emberileg már más kérdés..
Ja…és akik leszólták egy múltkori fórumban Robinhot azoknak üzenem, hogy igen is meglátszik a „támadó” focink képén a jelenléte vagy a hiánya. 3-0!! 😀
Forza Milan!!
Ellent kell, h mondjak a többségnek (akik egyébként nyilván nem követik rendszeresen a PL-t):
Tévez már másfél éve elvágyódik Manchesterből, ennek ellenére tavaly a legjobbjuk, és gólkirályuk volt, olyan hajtós játékkal, amit nálunk jelenleg csak Robinho tud megközelíteni. Szóval akik nem ismerik, inkább ne fejtsék ki, mennyire szar alak…sajnálom, de pl. Pato ezerszer nehezebb természet, és – noha nem nyilatkozik eligazolásról – soha, egyetlen-egyszer sem hajtott még annyira Milan mezben, mint amennyire Tévez a leggyengébb meccsén is, szív nélkül. Egyébként bámulatos, h motiválatlanul mennyire rakkol…az egyetlen baj vele, h Argentínában szeretne játszani, valszeg Mancini ígért neki vmit tavaly, ő lehúzta az egész évet jó játékkal, idén megint nem mehetett, ezek után pedig nem játszatják, nem szakmai okok miatt…ez állhat a botrány hátterében.
Én Patot egy-az-egyben elcserélném Tevezre vagy Balotellire, 0 motivációja van 22 évesen, semmit nem fejlődött 18 éves kora óta, rettenetesen sérülékeny…Patot sokkal problémásabbnak érzem mind2nél.
Másrészt Robinho! Nos, visszatért és zongorázni lehet a különbséget a támadójátékunkban vele illetve nélküle. Megintcsak egy sokatok által leírt, lélektelen, túlhypeolt sztárról van szó – hát Pato tőle is sokat tanulhatna hajtásról, motivációról CSAPATJÁTÉKRÓL!!! Fantasztikus csapatjátékra képesek Robi, Ibra, Cassa együtt, ezt nem szabad megbontani! Kacsának pedig gyökeresen változtatnia kell a mentalitásán, vagy 1 éven belül értékesíteni, amíg még jó pénzt fizet érte vki. Mégegyszer a hajtásra, pörgésre hívnám fel a figyelmet, ez az, amivel ma egy nagy csapat sikeres tud lenni.
Szintén felhívnám a figyelmet a középpályánk ugrásszerű fejlődésére Seedorf nélkül…őt is bírom, jófej, Milanista, de a mentalitása, sebessége nem elfogadható.
Sajnos szenátorainkat most azonnal kellene nyugdíjazni, ezt a tegnapi után mindenki leszűrhette.
Forza Milan!!