Gennaro Gattuso szerint a Milan kerete még nem teljes, a csapatnak szüksége lenne még egy középpályásra.
„Ahogy én látom, a Milannak szüksége van egy új emberre a középpályán.” – nyilatkozta Gattuso a La Gazzetta dello Sportnak.
„A mostani keretben mindannyian hasonló típusúak vagyunk. Kell egy ember, aki az előre játékban is pluszt tud nyújtani.”
Andrea Pirlo távozása óta több játékost is hírbe hoztak a Milannal, közülük is legtöbbször Aquilani és Montolivo neve hallható az elmúlt hetekben.
„Talán Aquilani többet tesz hozzá a támadásokhoz, míg Montolivót jól ismerjük, hiszen régóta olasz válogatott. Mindketten technikás, jó játékosok.”
15 hozzászólás
Hát ezt jól látja és föleg az ö helyere,mert amit müvelt a szuperkupa meccsen az gyalázat volt.Abate es Zambrotta játéka a megye2 es bajnokságban is kevés.Ja és Robino sem tudott kettöt emberhez passzolni.tehát nem 1 hanem minimum 4 játékos kell,ha versenyre akarunk kelni a barcaval vagy a mu val.
így van kell egy középpályás, de nem az ő helyére! pont azt mondja ő is h támadó kp kell, ő meg védekező, akk csak nem az ő helyére kell ember. Abate és Zambrotta játékával sztem nagyon nagy bajok nem voltak, jó igaz nem életük legjobb meccse volt de türhető volt. egyébként meg balvédőbe taiwoval számolj..ő meg bedarálja messit a barcából:D nem kell 4 játékos elég 2 jó kp:D sztem Scwensteiger (vagy Nasri) és Motolivonak kéne nekünk!
Bizony jól látja az öreg, csak annyit kellene módosítania, hogy kettőt vár és nem egyet.
Nekem egyébként nagyon nem tetszik, hogy mostanában nagyon sok nyilatkozatban és hírben szerepel Montolivo és Aqiulani neve. Olyan érzésem van, mintha szoktatni akarnák a szurkolókat ehhez a két névhez, hogy amikor bejelentik őket az érkezők közt, akkor ne váltsanak ki túl nagy ellenérzést a szurkolókból.
Van még rajtam kívül más is, akinek hasonló gondolatai támadtak?
Én személy szerint Montolivonak örülnék, de Aquilanit annak ellenére, hogy irányítóként is lehet rá számítani, nem szívesen látnám a két csatár mögött osztogatni. Kiegészítő embernek jó lehet, de ha a Pool vette 20 millióért, akkor nekünk mennyibe kerülne? 13-15 millió? Egy kiegészítő emberért ez sok!
Ebből a párosból nekünk 10-11 millióért Montolivo elég és egy fiatal, jó irányítót kellene szereznünk a maradék zsetonból.
Szerintem is elférne még 2 érkező a középpályára!
Montolivonak már tudnák örülni, Aquilaninak nem, bár biztos nagy meglepetés lenne Berlutól, csak éppen nem pozitív! Amúgy már megvan a nyár 2 nagy „Igazolása” Cassa és Bommel is játszhat Bl-be! 😀 😀
Csak mert kinézem Gallianiékból, de ne legyen igazam!
Lesz egy nagy igazolásunk. Klasszis középpályásról duruzsol Galli Jani és Allergia is a kezdetektől fogva. Szóval a nagy igazolásunk minőségétől nem kell tartanunk. Nagy név fog hozzánk kerülni augusztus végén. engem csak egyetlen dolog bosszant ezzel kapcsolatban…. hogy miért kell a végére hagyni. mikor fog ez a játékos beletanulni a Milan játékába és összeszokni a játékosokkal. Mert hogy erre a személyre hárul majd az egyik legnehezebb feladat az biztos.
persze ő mellette még becsúszhat egy másik igazolás is. Aki lehet akár Montolivo avyg Aquilani is. De egyikük se lesz MR.X.
Gattuso-nak pedig 101%-ban igaza van. A középpálya támadószekciójával vannak a gondok. A többi rendben van .
Teljesen egyetértek,ugyanezt mondtam én is korábban!Először is kell 2 középpályás:egy irányító (sajnos az általam favorizált Pastore-ról lemaradtunk) és egy védekezni,osztogatni is tudó középpályás,mondjuk Montolivo.Megjegyzem én is szívesen elnézném ebben a szerepkörben Fabregas-t,de rá nincs sok esély,mert marha drága.
Másodszor pedig én sem értem,hogy miért várunk augusztus végéig,amikor korábban be lehetne építeni egy új embert a csapatba,ha a felkészülés elején megvennénk…
Forza Milan!!!
Nyugi Ibra is az igazolási szezon végén jött és hamar megszokta a játékot, amugy egyetértek veled.
Isty7 – Mielőtt Ibra a Milanba igazolt volna a Barcelonából, már lehúzott egy jó pár szezont az olasz ligában, méghozzá a legnagyobb riválisunknál az Internél, ahol sorra nyerte a Scudetto-t. Neki nem volt új az olasz foci. Sok éves tapasztalattal rendelkezett.
Volt egy nyilatkozat, hogy 35-45millió közötti összegért érkezik az X.. Szóval annak ellenére, hogy Montolivónak örülnék, Aquilaninak már kevésbé, az ő érkezésük hatalmas csalódás lenne..Pedig őket tartják a legvalószínűbb X-nek
Valóban sokat lendítene a szekéren egy már kiforrott játékos, egy nagy név DE én szeretném EDEN HAZARD-ot a csapatban tudni. Remélem Jani bácsi olvassal a fórumunkat és megfogadja a tanácsom. 🙂
Hozzászólva az előző kollégához valóban csalódás lenne egy Aquilani vagy Monti a beharangozott nagy (40-50 milliós) világsztárhoz képest.
Jövőre nyugdíjba megy 2 védekező közép pályás (Ambro, Gatta). Egyik helyett de jó lenne Lass Diarra, úgy is az eladáson törik a fejüket a Real Margiték. Lass úgy is kilométer hiányos. 🙂
Lassra nincs szükség. Egy törpe és semmi extra nincs benne.
Várom Ambrosini válaszát erre, miszerint ő tud bal oldalt is játszani és a fejjátékával veszélyes az ellenfél kapuja előtt. 😀
Lass szerintem nem olyan rossz… el férne nálunk…. Ambro Gatta Bommel See— már mind kiöregedett…. én amondó vagyok h már idén se kellettek volna…. Lass már az összeset űbereli…. kéne Lass Montolivo és még azt mondom Aquilani is eljöhetne… ha kis pénzért adnák oda… és persze Mr. X …..aki minimum egy Fabre vagy Schweini…. max még nem fakadnék sírva egy Nasriba….. tudom h sok név…. de lássuk be…. Berlu hagyta kiöregedni a keretet…. akkor most nyúljon zsebbe… ezen a nyáron MINIMUM 2 EMBER!!
Lass és Hazard jönne.. na az nem lenne semmi 😀
Shark! Lass lehet, hogy törpe de védekezőnek és labdaszerzőnek szerintem tök jó. Szerintem. Futó teljesítményben oda-vissza megeszi Ambrot és Gattát (nem lenézve őket). Technikai tudásban pedig egészen biztos, hogy felveszi a versenyt a Milan bármelyik jelenlegi közép pályásával. Ennek ellenére nagy extrát valóban nem tud. Nem egy tipikus szélső, nem cselgép és nem is gólkirály de a Milan sajnos nem ilyen közép pályásokat igazol.
De E. Hazard-ban nagy lehetőséget látok csak úgy mint Mario Götze-ben és S.Nasriban is