Bayern-Milan: Nyilatkozatok a meccs után

28

MASSIMILIANO ALLEGRI

„Jó lett volna bejutni a döntőbe, de a tizenegyes mindig lutri. Néhány játékos jól teljesített, mások kevésbé. Még sok idő van fejlődnünk. Így hirtelen a meccs után azt mondanám, hogy jobban is védekezhettünk volna, miután vezetést szereztünk, ráadásul volt még egy ziccerünk Cassano révén. Mindenképpen javítanunk kell az erőnlétünkön. Schweisnteiger jelentette a különbséget a Bayern javára.”

ALESSANDRO NESTA

„Egy olyan Bayern ellen játszottunk, amely sokkal előrébb tart a felkészülésben. mint mi. Nem volt meg nálunk a kellő sebesség és sajnos elszalasztottuk a lehetőséget, hogy 2-0-ra vezessünk. Az ilyen találkozók segítenek abban, hogy hozzászokjunk a meccstempóhoz és gyorsabb legyen a játékunk. Ezen kell dolgoznunk a felkészülés második felében.”



DANIELE BONERA

„Kár, hogy csak döntetlen lett a mérkőzés, de pontosan tudjuk, hol tartunk a felkészülésben. A Bayern célja a Bajnokok Ligája megnyerése. Nem aggódunk, az Olasz Szuperkupára már teljesen felkészültek leszünk.”

28 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Bonera:” A Bayern célja a Bajnokok Ligája megnyerése. “, mért nekünk mi? Hol él ez az ember.
    Allegri: “Schweisnteiger jelentette a különbséget a Bayern javára.” hát ez elgondolkodtató, vagy nem. Nekünk is szükségünk van egy hasonló kaliberű játékosra és várom azokat a komikat ,hogy semmi esélyünk Fabregasra és kérdem Schweisnteiger mikor engedné el a Bayern fejbelőnék magukat az edzők.

    • Bonerát és Cassanot mielőbb el kell adni. Még ha felkészülési meccs is, azért illő lett volna támadni is, nem csak visszahúzódni a 16.-os vonalra.Ez a játék semmire sem lesz elég mondom annak ellenére, hogy felkészülünk, ez még is csak az AUDI kupa nem? Forza Milan!!!!

  2. …hú ez az utolsó mondatodat 5olvasás után se tudtam biztosan értelmezni,de az nekem is szembetűnő,hogy egy döntetlennél miért emel ki az ellenfélből valakit Allegri,hogy annyival volt jobb az ellen. Szerintem ez valami üzenet,vagy a szurkeroknak, vagy Gallianiéknak.

    • Inkább Gallianiéknak.
      chweinsteigert én nem tudom elképzelni a Serie A-ban, akkor már inkább egy fiatal brazil tehetséget hozzunk el!

  3. Egy ilyen sörmeccsből tényleg nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az szembetűnő volt, hogy mennyire nem volt a középpályán egy normális irányító. Alig-alig tudtunk vmit építkezni tudatosan.
    Én biztos vagyok benne, hogy érkezni fog középre egy igazi klasszis, akire szemmel láthatóan nagyon nagy szükség van.

  4. Azért nemvoltunk annyira rosszak!Első félidő volt ami necces volt,a csapat gerincei hiányoztak gondolok itt : Silva,Pato,Robinho-ra mikor beálltak egyböl nem volt akkora mezönyfölény:D
    Bayern jóval hamarabb kezdte a felkészülést és ahoz képest viszonyitva a második félidőt..hát nemvolt valami nagy kemény dió a Bayern.
    Remélem Szuperkupára jók leszünk már,Bonera nélkül!!Ien hülye nyilatkozatot max Antonini csinál meg ő…
    na mind1 jo utón haladunk a felkészülésben.

    • Nem tudom miért kell szegény gyereket folyton b******ni. Tegnap igenis jól mozgott Antonini, Müller nem sokszor ment át rajta. a sebességével sohasem volt probléma, és így, hogy nem nagyon mentek fel a védőink segíteni a támadásokat szerintem magabiztosabban játszott. Tudom, hogy egy szélső védőnek ez lenne a feladata, de véleményem szerint ezt most Allegri találhatta ki, hogy ne támadjanak a szélső védőink, mert akkor Robben és Müller könnyen mögéjük kerülhetett volna.

    • “Azért nemvoltunk annyira rosszak!”

      akkor te nem ezt a meccset nézted….szerintem a “rossz” kifejezés még szép is ahhoz képest amit tegnap produkáltak….

  5. még lenne 1 olyan kérésem/kérdésem hogy tudna nekem valaki olyan linket adni ahol letudom töltetni a mai esti meccset?nemtudom hogy Torrentröl kell-e leszedni vagy honann ebben egy kicsit analfabéta vagyok:D remélem valaki tud segiteni:) előre is köszi a választ.

  6. nem éreztem tragikusnak a tegnapi játékunkat, csak egy dolgot hiányoltam a játékunkból..az elképzelést…!!
    Erre nem mentség, hogy a felkészülés elején-közepén-végén járunk…alapozás közben egy futballista maximum fáradtabb, de a kreativitást azt nem alapozással szerzi meg valaki, az vagy van, vagy nincs, és nekünk jelenleg nincsen!!
    ha nem igazolunk egy klasszikus irányító középpályást akkor komoly csapatok ellen nincs esélyünk, és megreszkírozom, hogy a gyengébbek ellen sem, mert amikor beállnak 11 emberrel védekezni, akkor kell az igazi kreativitás, hogy azt hogy törd fel!
    egy szó mint száz, nem tudom ki ez a Mr.X, de remélem irányító középpályás a posztja:)

  7. Sziasztok!

    Én úgy érzem és ezt nagyon rossz kimondani, de megint nem leszünk sehol sem az európai porondon. De remélem a véleményem még változik az átigazolási időszak végéig. Csak irigykedve nézem például a Real Madridot, akik nem nevezhetőek a szívem csücskének, hogy amióta ott van Mourinho, azóta ott tudatos csapatépítés folyik. Fiatalokat igazolnak, akik bizony sok évig meghatározó játékosai lesznek az együttesnek és félek, hogy most egy ideig ők váltják a Barcelonát Európa élén. Mi meg le vagyunk maradva. Nagyon remélem, hogy a helyzet változni fog, mert ugyebár befektetés nélkül nem tudunk sikereket elérni. Ez a tegnapi meccs még úgy is gyenge volt részünkről, hogy a felkészülés elején járunk.

  8. Persze Schweini helyett szerezzünk meg brazil tehetségeket! Minőségben ugyanaz a szint lenne…

    Most komolyan, miért olyan nehéz elképzelni egy németet a Serie A-ban? Korábban már volt példa, hogy nagyot alkottak itt, akár a Milanban is.

    Ebből a szempontból Fabre lenne a legnagyobb kérdés, mert a spanyoloknak nemigazán fekszik az olasz foci.

    • gattuso-nak van, csak nem ezen a poszton.. nagyon a szélen van, ez így nem jó.. 4-2-2-2 lenne a jó, ahol a védelem előtt mvb, és gatta.. aztán boateng és ???, aztán a két csatár..

  9. koRival értek egyet. Szerintem is Allegri kitalálta azt hogy ha szélen megverjük a Bayernt, vagyis semlegesítjük Robbent és Müllert akkor középen megverjük őket és ebből jó támadásokat vezetünk. Hát csak az a baj, hogy középen óriási mezőnyfölényben volt a Bayern. mert ez a 4-2-3-1-es taktikájuknál 6-7 ember védekezik, és így is fölérnek a kapuhoz, ez mutatja hihetetlen sokat futnak. De azért Robben nem nagyon ficánkolt Taiwo mellett.:)

    Véleményem szerint nagy dolog hogy két hete edzünk,(Ibraék egy hete, Patóék meg pár napja) és így megszorongattunk egy felkészülés finisében lévő Bayernt. Szerintme ez a Bayernt minősíti.

  10. Teljesen igaz és egyébként miért kell csesztetni Antoninit meg Bonerát. Teljesen megfelelőek szerintem, főleg ha cserejátékosként gondolkodtok benne.
    Ha mondjátok hogy nincs kreativítás meg semmi, akkor tavaly hogy a fa*ba lettünk bajnokok?

  11. Azt a falábú, teszetosza Cassanot el kellene adnunk már a pic..ba.
    Ettől függetlenül semmilyen játékunk nem volt tegnap. 1-2 kontra. Remélem, azért ma jobb játékot mutatunk

  12. Nestanál ott az igazság.
    “nem volt meg a kellő sebesség.”
    az a baj hogy évek óta nincs sebesség…

  13. Annak csak gratulálni tudok aki ebből a meccsből akar levonni hosszútávú következtetéseket! Ha jól tudom, akkor ez volt a csapat második felkészülési meccse. Egy hazai pályán játszó Bayern ellen döntetlent értünk el, akik sokkal korábban kezdték a felkészülést. Komolyan mit vártatok? 16-0-át?
    Abbiati, Ibra nagyon jók voltak, Cassano nagyon gyenge, a többi nagyjából közepes. Taiwonak rengeteget kell fejlődnie, hogy megoldott legyen az a bal bekk poszt!

  14. Szerintem ebből a meccsből nem kell ugyan messzemenő következtetéseket levonni,de azért van pár dolog,ami majdnem mindenkinek szemet szúrt.
    – A középpályánkra KELL egy kreatív támadó szellemű játékos (én még mindig Pastoréban reménykedem),mert ebben a játékrendszerben,amit játszik a csapat Boateng nem biztos,hogy elég lesz (El Shaarawy-t meg nem tudni mire képes)
    – A védelmünkben elég nagy rizikófaktor Antonini és Bonera személye és ezt NEM pusztán ez alapján a meccs alapján mondom
    – Korábban is jónak láttam volna,ha Cassano-t elcseréljük Montolivo-ra,mert fiatalabb is és a középpályánkat megerősítenénk vele.Sajnos a Fiorentina-nak magas Antonio fizetése…
    – A Bayern előrébb jár a felkészülésben és mi az olasz negyedik ligás ellenfél után játszottunk a németekkel,ami azért elég nagy kontraszt.
    És végezetül én nem értem miért titokzatoskodunk (Mr.X.),ide kell hozni,akire számít a vezetőség,hogy legyen idő beépíteni a csapatba!!!

    Forza Milan!!!!

      • Miután bejelentjük,hogy leigazoltunk valakit,már nem tudná elvinni az a senkiházi inter.Ha pedig azt sem tudják Gallianiék,hogy kit akarnak,az elég gáz…A nevek dobálózásával lehet ködösíteni más klubok és a sajtó előtt,de nem ártana valami koncepció szerint igazolni.

  15. Hát, imádom az optimista hozzá állásotokat. Hát amit ma leműveltünk az is egy nagy rakás semmi volt. Cassanot nem minősítem, mert utálom mint a büdös szart. Hozta is a formáját.
    Az egész csapat lassú, ötlettelen, semmilyen. NULLA motiváció. Megérdemeltük, hogy a 11-esekbe kikapjunk!

  16. Én nem egy meccs alapján ítélek, csak itt hajlamosak vagytok a túlzásokra. Én enm vitatom, hogy valaha jó játékos volt. Én azt mondom, hogy az régen volt, most sehol sincs. Végig nagyképüsködi a meccseket

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet