A tegnapi sajtótájékoztatón Adriano Galliani igyekezett megnyugtatni a szurkolókat a Fininvestet érintő büntetés kapcsán.
Ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, Berlusconi cégének 560 millió eurós kártérítést kell fizetni egy rivális médiacégnek.
A Milanért aggódók körében rögtön elterjedt, hogy ez a bírósági döntés negatív hatással lehet a klubra és a nyári erősítési tervekre is. Mivel Silvio Berlusconi nem tudott megjelenni tegnap Milanellóban, így Adriano Galliani nyilatkozott az ügy kapcsán.
„Szeretném kihasználni az alkalmat és elmondani, hogy a Lodo Mondadori ügynek semmi köze az AC Milanhoz, így semmilyen szinten sem befolyásolja a klub igazolási terveit. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, a szurkolókat és a csapatot is.” – nyilatkozta az alelnök.
„A Milan tulajdonosa továbbra is Berlusconi marad, mindenki nyugodtan alhat.” – fejezte be Galliani.
5 hozzászólás
Köszönöm a Jó híreket Galliani mester!!!! Úgy legyen!!! Bízom benne, hogy ez nem csak olyan vakítás, mint az átigazolásokról szóló nyilatkozatok és nem a ” tudatlanság áldásos” kifejezés jegyében mondta! Az viszont pozitív, hogy azt mondta „A Milan tulajdonosa továbbra is Berlusconi marad” és nem azt, hogy fő részvényese!
Hála az égnek!
😀
Ismerve Galliani nyilatkozatait, ez kb. annyit jelent. Hú srácok most aztán tényleg nagy sz@rban vagyunk, most már tényleg csak Witsel-t vagy Marchisio-t tudjuk leigazolni….. és hogy ki lesz az új elnök??? Egyelőre azt se tudom, hogy én megmaradok-e….. az ügy óta nem tudok aludni…
Ezen jót röhögtem!
Szerintem ez most elég komoly ügy és Galliani tiszteli annyira a szurkolókat és a játékosait, hogy ne vegyen hülyére mindenkit, de a nyilatkozatait ismerve……