Olasz sajtóértesülések szerint a Milan Marek Hamsik helyett, a Juventus középpályását, Claudio Marchisiot szemelte ki, akit már 20 millió euróért is megszerezhet.
A Rossoneri a nyári átigazolási időszak folyamán többször bejelentette, hogy meg szeretné erősíteni a középpályát – annak is főleg a bal szárnyát. Az elsőszámú kiszemelt Hamsik volt, azonban a Napoli állítólag 100 millió eurót kér érte.
A Juve ügyeiben mindig jól értesült Tuttosport információi szerint a Milan most a Juventus középpályását Marchisiót szemelte ki magának.
A Juve akadémiájáról kikerült játékos tagja az olasz válogatottnak is és úgy tűnik, hogy nem illik bele az új edző Antonio Conte taktikai terveibe.
A 25 éves játékos ugyan a közelmúltban meghosszabbította szerződését a torinóiakkal, de azt megelőzően már az Interrel is kapcsolatba hozták.
Ráadásul a Juventus sportigazgatója Giuseppe Marotta nemrég azt nyilatkozta, hogy „Marchisio jövője mindenképpen vizsgálat tárgya. Meg akarjuk tartani őt, de a futball világában gyorsan változhatnak a dolgok.”
Némiképp árnyalja a hírt, hogy a legújabb pletykák szerint a Roma hajlandó lenne eladni a Juventusnak Mirko Vučinić-et, amennyiben a torinóiak belevonják az üzletbe Claudio Marchisio játékjogát.
A Bianconeri támadósorának megerősítésére kinézett elsőszámú célpont Sergio Agüero, de a 27 éves montenegrói Vučinić is szóba jöhet lehetséges alternatívaként, illetve tőle függetlenül is érdeklődött iránta a Juve.
Az AS Roma sportigazgatója, Walter Sabatini korábban arról beszélt, hogy Vučinić biztosan nem távozik, ám a Gazzetta dello Sport információi szerint Marchisio játékjogának bevonásával megváltozhat a fővárosiak véleménye.
19 hozzászólás
Hamsik se a legnagyobb kedvencem de ő nem lenne rossz választás ,de ezt a hírt nem akarom komolyan venni,mert ha valakire nincs szükségünk akkor az Marchisio!!
Egyre lejjebb csúszunk…
mondom én….. azt fogjuk leigazolni aki majd a végére megmarad nekünk és majd nagy csinnadrattával bejelentik, hogy ő a tökéletes MR.X és hogy mindig is őt akartuk leigazolni. Bleeeeee…. 🙁
Különben a minap olvastam a goal.com-on Marko Marin-ról. Bejelentkezett érte a Juventus, a Napoli, a Roma, állítólag az Inter még nem környékezte meg őt. ez eddig mind szép és jó, csak azt nem értem hogy hol van a mi MILAN-unk??? :-O
Abszolut semmi féle kapcsolatunk nincs vele……
Pedig ez a Marin gyerek… egy szőke Messi az tuti.
Igen,a nagy mr.X egyre kisebb x! Remélem ez a hir is csak az uborka szezonnak köszönhető és végül mégis nagy lesz az az X.
Inkább Hamsik mint Marchisio!
Nekem erről a „nagy igazolásról mindig a pár évvel ezelőtti Juventus jut eszembe, mikor mondták h még egy nagy” játékos érkezni fog, erre jött Poulsen! (rem nem járunk így)
Amúgy meg kurva vicc amit most az olasz csapatok csinálnak h Hamsik 100millió, meg Sancez- Pastore oan árakat mondanak értük h vicc, mert volt 1-2 jó idényük! Egy Fabregasért meg 40-et kér az Arsenal (vb-eb győztes) Középpályára én a Diégonak is örülnék sztem potom pénzért meglehetne szerezni és megérné kipróbálni!!!
ezt a cikket végig se olvasom.. jajj csak ezt ne 😀
Mister x a végén már valami csöves lesz….. kb vissza vehetjük Pirlot ha így folytatjuk…Nevetséges…. Pastore Hamsík vagy Fabregas….. ők az elfogadhatók számomra…. mert minap amit a Brazilok mutattak.. rá kell jöjjünk…. elégé el lett túlozva ez a Neymar Ganso dolog…. de a végén tényleg csak ilyen Marchisio marad nekünk…. mert minden normális játékost elvisznek előlünk…
Ezek után várom h jöjjön a hír, Mr Gera ZoliX
A Kopaszek mar regota tudjak ki az a MR X….es szerintem ket whiskey kozott szivarozgatva jokat nevetnek ezeken a pletykakon…nincs ok aggodalomra!jon az akinek itt a helye!
Hát, sajnos mostanában nem ez a jellemző, de remélem igazad van:D
Marchisio lesz a nagy Mr.X?? 😀
Ezen nevetnem kell. 😀 😀
Majdnem egyenlő CR-el , Káká-val , vagy Fabregas-al!! 😀
Ennyi erővel igazolhatnánk a REAC-ból is MR.X-et!! 😀
na nagyon remélem h nem ő lesz az..annyiból lenne jó csak h olasz, de a tudása alapján nem ő kell nekünk! Én a legjobban Nasri megszerzésének örülnék, valamint egy hajtós, futós védekező középpályásnak(pl. Essien). Ezzel a 2 játékossal jövőre BL győzelemre is esélyesek lennénk. A kezdő ez lenne: Abiatti – Abate, Nesta, Silva, Taiwo – Essien – Boateng, Nasri, Robinho – Pato, Ibra.
Ez persze csak az én véleményem:D a Milannál ehhez jobban értő emberek vannak azért:D
lacii10-el tökéletesen egyet értek főleg ha a realitás talaján maradok!!!!!!!!!
Most megnéztem a Brazilia – Venezuela meccset, hát gyerekek……… Pillanatnyi véleményem szerint Ganso akkora fazonszabász mint pl D. Alves, sőt még akkora se a durvaságaival együtt. Nem 1szer volt lemaradva egy ütemmel, mintha előző este dínom-dánom lett volna. Neymar kicsit jobb de csak mert gyorsabb a lába de akit így sztárolnak (le se merik cserélni) 19 évesen azzal ugyan mi lesz 26-28 évesen. 🙂 Ahogy a szakértők mondták: „amíg az egyéni érdekeket a csapat elé helyezik addig nem lesz siker”. Úgy érzem ez minden csapatra igaz, ránk is. Nem (méreg drága) celebekre van szükség hanem futó, helyezkedő, labda gyűjtő csapatemberekre. Persze az ilyenek méregdrágák. Ez egy ördögi kőr. Tényleg inkább kő keményen be kéne szállni (fizetni) a Nasriért folyó néma háborúba.
nem kéne parázni srácok ezek csak találgatások a sajto részéröl máskülönben nem tudnának miröl irni.
szerintem a háttérben Festerbá már intézkedik, csak huzzák az idegeket:)
Egyik se kell nekünk!Ugy látom nem igazán akarunk pénzt kidobni egy jó játékosért!!
ha ő 20 millió akkor gattuso is annyi…
Azért érthető a szurkolók lehangolt és keserű hangulata.A váltó mezt már be mutattuk,nagy sztár Ibra volt,igaz őt az idén fizettük ki.Egy két ilyen hír még és mindenkinek elmegy a kedve az egész mr x hacacárétól.
Nagyon-nagyon remélem,h Nasrit fogjuk leigazolni!Ő a legjobb választás szerintem!Fiatal,gyors,technikás,tud a bal szélen is ill. a csatárok mögött is játszani és viszonylag olcsó,nem kell érte mondjuk 40 millát kiadni. Ja és már bizonyított a PL-ben,viszont még nem nyert semmit,szóval valószínűleg nagyon motivált. Ha ő és egy világklasszis védekező középpályás jönne még,tényleg lenne esélyünk BL-t nyerni.Én nem is gondolkodnék másban,Nasri a mi emberünk,remélem ezt Berlu papáék is látják!:))