Elégedettek lehetünk Adriano Galliani, a Milan ügyvezető igazgatója és Enrico Preziosi, a Genoa elnökének mai találkozója után. A tárgyalások ugyanis a Milan szempontjából remekül alakultak.
A megbeszélések után Preziosi ismertette a megállapodásokat. A Genoa elnökének szavai szerint aláírták az egyezséget Kevin Prince Boateng jövőjéről. A közkedvelt ghánai középpályás 7 millió euróért végleg a Milanhoz kerül, vagyis teljes játékjoga a piros-feketéket illeti.
A Genoa főnöke beszámolt arról is, hogy az üzlet részeként a többi közös tulajdonban lévő játékos közül Alberto Paloschi, Marco Amelia, Nnamdi Oduamadi és Gianmarco Zigoni a Milanhoz került, míg Szokratisz Papasztatopulosz a Genoáé lett.
Az egyetlen játékos, akinek játékjogát közösen birtokolja majd a két klub, az a Giacomo Beretta, aki a következő szezont a ligúriaiaknál tölti.
24 hozzászólás
A legnagyobb öröm számomra, Prince mellett, az Paloschi!
Fiatal, tehetséges, eszméletlen gyors és nem utolsósorban gólérzékeny, ja meg persze olasz. Vele még sokra fogja vinni a Milan, ha kikupálódik!
Én személy szerint Amelianak is örülök, megbízható volt mikor pályán volt.
Ott van még Strasser is, aki akár az új Seedorf lehet, sőt…
Egy nap alatt nem semmi 😀
Hajrá hajrá Kopasz, szurkolunk neked :)!
Hm na ez már döfi. Egy nagyszerű üzletet ütöttünk szerintem nyélbe. Miénk mostmár teljes tulajdonban Boateng és ráadásul még meg szeretük a teljes tulajdonviszonyát Ameliának, Paloschinak, Strassernek, Oduamadinak valamint nem utolsó sorban Zigoninak is. Ez egy remek hír aminek rettentően örülök most. Pedig már kezdtem azt hinni hogy Paloschi is eltávolodik a nevelő egyesületétől, de nem és itt lesz végre az Ac Milanban. Ami meg Papast illeti én nem voltam elragadtatva a játékától és jobb is hogy inkább távozott a görög srác. Lehet most jönni hogy fiatal meg minden, de 22 évesen ne tehetségnek tartsanak már egy játékost, hanem egy olyan embernek akitől tudják hogy mit várjanak el. 😀
Forza Milan 🙂
Azért az elég valószínű, hogy a fiatalok nagy része nem nálunk kezdi meg az idényt.
De az mindenesetre biztató, hogy a teljes tulajdonrészük a mienk.
Strasser sosem lesz Seedorf, mert ő védekező középpályás. Egyébként jól sikerült tárgyaláson van túl Galliani. Szép volt! Paloschi remélhetőleg megragad nálunk, és amennyiben Inzaghi jövőre befejezi, akkor többször is lehet majd használni. Most még hatalmas akadályokkal kell szembenéznie, csak elvétve lép majd pályára, de pl. a kupában lehetne használni, hogy szokja a légkört. Papa távozása előrevetít egy Astorit…
Ahhoz képest mikor láttam játszani nem keltett bennem védekező középpályás benyomást, sokkal inkább támadót…
Kiváló! Ennél jobban nem hinném hogy ki jöhettünk volna ebből a tárgyalásból! Ennek ellenére nagyon sajnálom Papa távozását hiszen nem kapott elegendő időt a bizonyításra! Az pedig hogy mire képes Bonera-val nem mérvadó hiszen Nesta se lenne ilyen jó ha nem lenne mellette Silva és fordítva!
Sajnálom Papast, mivel megpecsélődött a sorsa a 2. fordulóban a Cesena ellen és azután játszott vagy 3-4 meccset egész szezonban:S Ő a Genovában is jobbhátvédként kapott szerepett, de nálunk ott esélyt se kapott mindig Silva-Nesta 2-el játszott középen, nem örülök neki, de annak viszont igen , hogy a fiatalokat végleg vissza szereztük, bár Berettat nem kellett volna odaadni 😀
Annyit tennék hozzá, hogy Beretta már eddig is közös tulajdonban volt, nem most adtuk oda a játékjoga felét.
Berretta ügyében pontos a hír megfogalmazása: „Az egyetlen játékos, akinek játékjogát közösen birtokolja majd a két klub, az a Giacomo Beretta, aki a következő szezont a ligúriaiaknál tölti.” Ez esetben a hangsúly az egyetlen kifejezésen van, illetve az a hírértéke, hogy a játékos a következő szezonban a Genoa csapatának keretében lesz.
Nem is a hírrel volt bajom Szaló, hanem többen írták, hogy minek kellett odaadni Beretta játékjogának felét. Azoknak szerettem volna tájékoztatást adni, hogy ez már korábban megtörtént.
Hát ez egy remek hír,nagyon jól jártunk!!!!Az,hogy Boateng végleg a miénk,nem is szorul magyarázatra.Amelia remek alternatívája Abbiati-nak és így nem kell kapust igazolnunk,ketten megoldják a következő idényt.Paloschi,Zigoni és Oudamadi fiatalok,tehetségesek és bár valószínűleg a következő idényt még kölcsönben töltik valahol,ha beérik a játékuk,vagy pénzt kapunk majd értük,vagy ha Milan-szintűek lesznek,be lehet őket építeni a csapatba.Beretta hagy’ játszon csak valahol,a jövőben úgyis visszahozzuk,ha érdemet szerez rá.Ami Papastatopulos-t illeti,nem bánom ,hogy elment a védelmünk nélküle is megvan:középre T.Silva,Nesta,Mexés,Yepes jobbhátvédként Abate,Zambrotta ,balra Taiwo,Didac Vilá.Felőlem mehet Bonera,Oddo és Antonini is…
FORZA MILAN!!!
Paloschinak jobban örülök mint Boatengnek. Nagyon jó az afrikai (meg táncolni is tud), de Paloschi lesz a következő olasz aranylabdás figyeljétek meg. 3 év múlva Pato, 4 év múlva Paloschi.
Egy fogadás erről? Nagyobb meglepetés lenne Paloschi aranylabdája, mint Itália világbajnoki aranya a következő vébén. Pedig ez utóbbira is minimális az esély…
Ez mind OK! És Seedorf? Mi lesz vele???? Nagy a csönd………. rettenetesen hiányozna!
Forza MILAN!!!! Forza Paolo :o(
De minek örültök? Az persze remek hír h megszereztük Boatenget, de nyilvánvaló h a fiatalok közül senki sem fog játszani egyetlen egy percet sem… Max akkor ha már az uccsó forduló előtt 20 ponttal vezetjük a bajnokságot akkor max beáll Paloschi a hosszabbításban..Tehetséges fiatalok szerződtetése abszolút felesleges, hisz úgysem fognak játszani. Forza Milan!!!
Hát bizakodni csak szabad. Allegri van olyan tökös hogy betegye a kezdőbe. Remélem így lesz, teljesen biztos vagyok benne, hogy megállja majd a helyét.
Én benne vagyok a fogadásba.:D Egy sör mondjuk:D
Szerintem Paloschi max. egy olasz középcsapatbeli tagságig viszi, nemhogy aranylábdáig…
Én is úgy vélem, hogy Paloschi sosem fog már Milan mezben pályára lépni. Nem is baj, középszerű játékos.
A kupában szerintem biztos helyet kapnak a fiatalok Allegritől , és szerintem 1x-1x ha mást nem csereként biztos fogjuk látni bajnokin is Paloschit , Merkelt és Strassert.
Boatengre eggyértelmüen szükség volt , Papas távozásával meg remélem megnyílt az út Astori elött , vele kiegészülve lenne teljesen kész a védelmünk!
Én Odu-nak örülök,h marad…..
Lesz kin röhögni a következő szezonban,remélem botladozik pár percet majd valamikor 😀
Szomoru hogy Baretta nem teljesen a miénk!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De örülj neki , hogy Beretta viszont félig igen! 😉
Az jo hogy Beretta ott fog jatszani, ha jol teljesit ugyis megvesszuk.