Kedves futball fanatikusok, Milan szurkolók! Mint már bizonyára hallottál róla, 2009-ben megalakult az AC Milan magyarországi szurkolói egyesülete. Egy bejegyzett egyesületet, ami belőlünk áll, értünk. Azért jött létre, hogy egyesítse a magyarországi és határon túli magyar Milan szurkolókat, segítse tagjait, és hogy mi is a nagy Milan család részesévé váljunk hivatalosan is.

Bár még csak most fog véget érni az idei idény, mi már igyekszünk előre is tekinteni, hogy felkészülhessünk az előttünk álló, immár harmadik alkalommal együtt megélt szezonra. Szeretnénk folyamatosan építkezni, és haladni előre a kitaposott úton. Fontos hogy sokan legyünk, fontos hogy jó közösséget alkossunk, hiszen csak így együtt tudjuk elérni a kitűzött célokat. Mivel az Egyesületet a szurkolók alkotják, így szeretnénk az Ők, a Ti véleményetek kérni, és felmérni az igényeket, hogy a törekvéseink a lehető legjobban szolgálják a magyar milanos közösséget. Ebben kérjük most a segítségeteket!

Az Egyesület elnöksége összeállított egy kérdőívet, amellyel remélhetőleg pontosabb képet festhetünk, hogy milyenek a magyar Milan szurkolók és mit is várnak, vártok el az Egyesülettel kapcsolatban. A kérdőív 23 egyszerű, gyorsan eldönthető kérdést tartalmaz, a próbatesztek visszajelzései alapján 4-6 perc alatt kényelmesen online kitölthető. A kitöltés természetesen önkéntes alapú és anonim.

A kérdőívet ide kattintva érheted el!

Kérünk, akár egyesületi tag vagy, akár nem, a kitöltésével segítsétek a munkánkat, és  linket osszátok meg Milan szurkoló barátaitokkal, ismerőseitekkel is, hogy mi minél jobban segíthessünk Nektek!

Természetesen a kérdőív mellett az általa felvetett témák kapcsán van lehetőség bővebben is beszélgetni. Bármely egyesületi témához van bővebb hozzászólni valód vagy csak kérdésed akár az általunk szervezett utakkal, akár a tagsági díjjal vagy bármi egyébbel kapcsolatosan, a fórumon, elsősorban az Egyesület topikjába írj bátran, és megbeszéljük!

Köszönettel,

-AC Milan Szurkolói Egyesület-