Pato ikonná akar válni

19

Alexandre Pato hűségesküt tett a Milan mellett és szeretne olyan ikonná válni, mint Paolo Maldini.

A La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban beszélt jövőbéli terveiről.

„Én nem úgy nézem a dolgokat, mint Zlatan Ibrahimovic. Itt szeretnék maradni és a klub ikonjává válni, mint Paolo Maldini. Persze ehhez az is kell, hogy trófeákat nyerjünk a csapattal.”

Pato az idei szezonban is többször volt sérült, ám még így is sokat tett góljaival azért, hogy a Milan hét év után újra bajnok lett.



„Elképesztő öröm volt. Ott este Rómában még fel sem fogtam, mi történt, csak másnap, az újságokat olvasva éreztem át, mit is tettünk. Ronaldinho felhívott a római meccs előtt és sok szerencsét kívánt. Ez a Scudetto az övé is.”

„Egy kicsit bosszant, hogy hogy nem játszhattam többet a sérülések miatt. Csak fele annyi meccsen léptem pályára, mint amennyin szerettem volna. Be kell vallanom, hogy már kezdtem aggódni, hogy a sérülések sosem kerülnek el. Megértettem, hogy még többet kell dolgoznom azért, hogy az izmaim jól működjenek. Most már sokkal keményebben edzek és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonom sokkal jobb lesz.”

Az idei bajnoki cím után a fiatal brazil még inkább ki van éhezve az újabb sikerekre.

„Bajnoknak mondhatom magam, de nem akarok itt megállni. Nyáron jön a Coppa America és az Olasz Szuperkupa. Aztán ősztől a Bajnokok Ligájára fogok a leginkább összpontosítani. A keretünket nézve senkitől sem kell tartanunk. A Tottenham ellen balszerencsések voltunk idén, de megtanultuk a leckét és még egyszer nem követjük el ugyanezt a hibát.”

19 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Kellet ez a Scudetto mint 1 falat kenyér…elég sok játékost megváltoztatott ez az év!
    Örülök hogy Pato nálunk képzeli el a jővőjét de ehhez kupákat kell nyerni hogy igyis maardjon.Bizom benne hogy a csapat “gerincei”maradnak még jó pár évig..Silva,Pato,Boateng-re gondolok.Ez a 3 játékos lesz a Milan sikereinek megváltoja.

  2. ” Itt szeretnék maradni és a klub ikonjává válni, mint Paolo Maldini.” Ilyet már Kaka-tól is hallhattunk……….

  3. „Én nem úgy nézem a dolgokat, mint Zlatan Ibrahimovic. Itt szeretnék maradni és a klub ikonjává válni, mint Paolo Maldini…”

    A svédet ismerve ezután a nyilatkozat után tuti hátbarúgja az edzésen Pato-t. 😀

  4. Egyszer már mondott valami hasonlót. Akkor azt mondta, hogy a góllövés Maldinije akar lenni. Szó se róla, megvannak rá a képességei, de sokkal kevesebbet kellene sérültnek lennie. Ha idén egyáltalán nem lett volna sérült, biztos vagyok benne, hogy 20 gól környékén termelt volna a bajnokságban. Így viszont felépül, formába lendül, megsérül. Ez a lánc jellemző rá szezononként 3 alkalommal. Ha jövőre kevesebbet lesz sérült, akkor a csapat húzóembere lesz.

  5. így legyen! 😀 bár egy kicsit fülön ütött az a rész hogy még keményebben edzeni az izmai miatt! nem feltétlen keményebb edzés kell neki mert akkor még erősödni fog amit már most nem bír. inkább más féle edzés kell neki hogy az izmai meg a csontjai megszokják az a sok+izmot amit felszedett.
    Egyébként telljesen jól hangzik amit akar! Hajrá!

  6. A jelenlegi Pato már olyasmi csatár, aki tényleg húzóembere a csapatnak. Rengeteg lehetőség van benne, de egyértelműen csak akkor van hasznára a csapatnak, ha állandósítja a formáját, és nem lesz sérülékeny. A Silva-Boateng-Pato vonal lehet az új Milan alapja. Jelenleg Pato érinthetetlen szerintem, nem is nagyon bombázzák a Milant ajánlattal (pedig a City vagy a Real általában rárepül azokra, akik jók ÉS sokba kerülnek). Azonban a következő 1-2 idényben már tényleg illene valamit mutatnia a BL-ben is. Az az eddig rúgott két gólja nagyon gyér. Reméljük, jövőre 13 meccsen 8-10 gól környékén termel… 🙂

  7. De ki az a fentebb említett kaka??

    Ismerős a név, de nem tudom hová tenni, na mindegy csak eszembe jut..

  8. Kaká nem akart menni,őt eladták,ez van.Nem lenne helyes konzekvenciális párhuzamot vonni a két esetből.Tiszta szívből beszélt Pato,reméljük be is tartja a szavát.
    Forza Milan!

  9. Szép nyilatzkozat Pato-tól, remélem tartja is hozzá magát! Nagyon sok sikert a terveihez, ha jól csinálja, valóban ikon lesz.
    Szeretetre méltó gesztus volt tőle, amit Ronaldinho-ról mondott! Ezért külön is maximal respekt!!!
    Forza Milan!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet