Clarence Seedorf kedden találkozott a Milan vezetőivel, de egyelőre nem tudja, hol folytatja a következő szezonban.
„Nem tudom, hogy maradok-e jövőre is.” – mondta a megbeszélés után a holland játékos
Seedorf szerződése június 30-án jár le, már több klub érdeklődik a középpályás iránt. Legtöbbször a brazil Botafogo és a Corinthians nevét hallani.
„A mai beszélgetés jól ment. Még nem tudom, hogy ősszel is a Milan játékosa leszek-e, de nagyon barátságos találkozónk volt Gallianival és a jövő héten újra leülünk. Szeretnénk jól zárni a szezont, ezért győzni akarunk Udinében. Majd utána újra visszatérhetünk a szerződésre. A kapcsolatom mindig is jó lesz a klubbal, még akkor is, ha esetleg elválnak útjaink. Végül is mindig jól kijöttünk egymással, Silvio Berlusconi és Galliani is mindig elismerően beszélt rólam.”
A héten olyan híreket lehetett olvasni, hogy a Botafogo konkrét ajánlattal keresi Seedorfot, a klub szeretné Brazíliába csábítani a négyszeres BL győztes játékost.
„Én senkivel sem találkoztam a Botafogo képviselői közül. Talán valaki más beszélt velük a nevemben.”
Seedorf 2002-ben csatlakozott a Milanhoz, az elmúlt kilenc évben 401 tétmeccset játszott a csapat színeiben, ezeken összesen 59 gólt szerzett.
Szeretnéd, hogy Seedorf maradjon?
- Igen, játékosként (49%, 406 voks)
- Igen, utánpótlás edzőként (17%, 137 voks)
- Igen, a klubvezetésben kapjon helyet (14%, 117 voks)
- Nem, folytassa máshol (12%, 99 voks)
- Nem tudok, nem akarok dönteni (5%, 42 voks)
- Nem, vonuljon vissza (3%, 25 voks)
Összes szavazat: 826

11 hozzászólás
Nagyon szomorúan írom most ezt de eljött az idő……
Tiszta szívemből kívánok neki minden jót…. máshol!
Grazie per tutto! Grande „Willy Wonka” per sempre!
http://www.youtube.com/watch?v=WkX4ma1jDbA
😀
ezt jó volt újra megnézni:)
ejot 😀
Hidd el, h nagyon bírom See-t de nem hinném, h az ő pályafutásának úgy kéne végződnie, h nálunk padozik.
Ezért kívánom, h egy másik csapatban legyen még 1-2 sikeres éve.
See apó mindig is milanista marad nekem és nagy kedvenc.
ezen a meccsen sérült le bekem:(
Seedorf a posztján a világ egyik legjobb játékosa ha jó napja van. Szerintem maradjon. Az egyik kedvencem:) Kéne még Essien és Kaka/Ganso aztán indulhat a következő szezon!
Egyértelmű, hogy ajánlatot kapott a Milantól csak változtak a feltételek és ezt át kell gondolnia. Ezért kapott időt jövő hétig. Még 1 év padozást-ra tippelek kb fele pénzért.
Nekem Seedorf az egyik nagy kedvencem, szerintem hatalmas játékos!Nem véletlenül nyert már 4 BL-t! Sokan írjátok,h egy bajnoki címmel méltóképpen lehetne búcsúzni, de biztos sokan láttátok azt is,amikor elsírta magát Londonban a Tottenham elleni BL búcsú alkalmával. Ő egy igazi bajnok és a kupa meccseken még mindig motivált,nem beszélve arról,h mekkora tapasztalata és játékintelligenciája van. Ha nem is minden meccsen és nem is mindig kezdőként,de szerintem egy évig még maradhatna,h segítse csapatunkat és megszerezze saját maga 5., Milan játékosként pedig a 3. BL trófeáját!! És akkor az lehetne a már eddig is csodálatos pályafutásának megkoronázása!
de nagy igazsag!!!!!!!!!!!!!!!
Korábban már írtam, hogy egy ilyen szintű és kaliberű játékos, nem hiszem, hogy az utolsó éveit padozással szeretné eltölteni, egykori sikereinek színhelyén.
Remek ember, játékos, de nem hiszem hogy szükségünk van már rá, annak ellenére, hogy vitathatatlan érdemei voltak a 18. Scudetto megszerzésében.
Essien megvételét jó ötletnek tartanám, főleg ha visszanyerné régi formáját.
http://www.youtube.com/watch?v=TU3kSmruMQU&feature=related