Massimiliano Allegri minden bevethető játékosát benevezett a holnapi Roma elleni bajnokira, ahol 1 pont megszerzésével már bajnok lehet a Milan. A mester szavai a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóról.
A RÓMAI MECCS
„A holnapi találkozó nehéznek ígérkezik, hiszen a Roma számára egy jó lehetőség lesz, hogy közelebb kerüljön a BL helyhez. Az a tény, hogy a Lazio vereséget szenvedett hétfőn este, nagy esélyt adott a Romának a negyedik hely eléréséhez. Egy feltüzelt csapat ellen játszunk majd, amely mindenképpen nyerni akar. A keretük tele van technikás játékosokkal, nem véletlenül tartották bajnokesélyesnek őket a szezon elején. A De Rossit és Perrottát helyettesítő emberek is megállják majd a helyüket.
Ami minket illeti, mi is motiváltak vagyunk, mivel akár egy ponttal is bajnokok lehetünk. Az összes egészséges játékosunkat elvisszük Rómába, mert úgy gondolom, hogy ha megszerezzük a bajnoki címet, mindenkinek ott kell lennie. Azoknak, akik csak a lelátón kapnak helyet, el kell fogadniuk a döntésemet, de nekem a kupameccsre is gondolnom kell, főleg a középpályások terén. Inzaghit kivéve minden támadóm bevethető, és bízom abban, hogy a rotáció hasznos lesz a holnapi és a hétközi találkozó szempontjából is.
A Roma is jól áll támadók tekintetében, közülük is Totti a vezér, az akciók szinte mindegyike rajta megy keresztül és ő most jó formában is van. Nem szabad döntetlenre játszanunk, mert az ellenfelünk győzni akar. Remélhetőleg igazi látványos mérkőzés lesz. Pontokat kell gyűjtenünk Rómában, hogy aztán a Palermo elleni Coppa Italia meccsre készülhessünk.”
KUPA ELŐDÖNTŐ
„A csapat kiváló munkát végzett a héten, ebben nagy szerepe volt a Bologna elleni győzelemnek. Az a siker hatalmas lökést adott nekünk. Kedden fontos mérkőzésünk lesz Palermóban, ez pedig meghatározza a szombaton pályára küldött csapat összeállítását. Jelenlegi állás szerint úgy gondolom, hogy az Internek nagyobb esélye van a döntőbe kerülni. Az elődöntő egy ki-ki meccs lesz, nekünk pedig mindent meg kell tennünk, hogy mi jussunk a fináléba. Szinte a teljes keret a rendelkezésemre áll, a srácok már bizonyították, hogy képesek jó futballra, bárki is kerüljön a csapatba. jelen pillanatban a Palermo elleni összecsapás kulcsfontosságú számunkra. Gattuso jól van, és tekintettel kell lennem arra is, hogy kedden nem játszhat. Meglátjuk holnap lehetőséget kap-e, még nem döntöttem el.”
IBRAHIMOVIC
„Nagyon elszánt és játszani akar. A szezon első hat hónapjában nagyon magas szinten futballozott, nagy segítségére volt a csapatnak, hihetetlen dolgokat művelt a pályán. Az idény második felében a büntetések miatt kevesebbet szerepelt, de ez nem jelenti azt, hogy ne játszott volna jól. Nyugodt maradt az eltiltása alatt, persze mérges is volt, elsősorban saját magára. keményen edzett és mindenképpen szeretné jó játékkal befejezni az évet.”
EGYÉB DOLGOK
„Tisztában vagyok vele, hogy elég egy pont is, sőt lehet, hogy annyi sem kell a végső sikerhez. A bajnoki cím hatalmas örömet okoz majd mindenkinek. Ebben a szezonban Pato megmutatta, hogy tud középcsatárt játszani, az elnöknek igaza volt, mert a brazil jól szerepelt ezen a poszton. Amikor azt nyilatkozta Berlusconi, hogy a csapat labdabirtoklása nem volt megfelelő a múlt hétvégén, elfogadtam a véleményét.
Abban a pár hétben, amíg velünk dolgozott, Borriello jól végezte a munkáját, majd aztán a Romában is jól indult számára az idény, egészen addig, míg Montella nem lett a csapat edzője. Ő egy jó játékos, egy erős csatár, aki már sok gólt szerzett.”
3 hozzászólás
Szép fordítás. A cikkből következtetve, szerintem Gattuso kezdő lesz, ahogy Ibra is. Viszont Pato csak csereként fog majd beállni szerintem. Nyerjük meg a meccset és holnap este ünnepeljük a 18. Bajnoki címünket. FORZA MILAN!
Én is ezt olvasom ki a sorokból.. :S Jó lenne nyerni, hogy visszavágjunk az őszi vereség miatt, és hogy győzelemmel legyünk bajnokok, és ne azzal hogy az inter vasárnap nem nyer…
A palermo elleni meccs nagyon nehéz lesz, szerintem ott nehezebb lesz nyerni mint a róma ellen..
Remélem mindkét meccs után a Milan játékosok lesznek boldogok!
Meg lesz a győzelem és bajnokok leszünk szerintem.Forza Milan!