Furio Fedele: Pirlóval nem hosszabbít a Milan

14

A Milannál számos játékosnak jár le a szezon végén a szerződése, de a piros-feketék vezetői a bajnokság megnyeréséig nem ülnek le tárgyalni az esetleges hosszabbításokról. Az egyik érintett játékos Andrea Pirlo, aki jelenleg 6 millió eurót keres évente, és egyes szakértők szerint ilyen feltételekkel a Milan nem fog újabb kontraktust ajánlani az olasz játékmesternek.

Hasonló véleményen van az olasz újságíró, Furio Fedele is, aki a milannews.it-nek adott nyilatkozatában osztotta meg véleményét a nyáron várható játékosmozgásokról.

”A Milan minden bizonnyal nem fogja megújítani Pirlo szerződését. Seedorf lesz az egyetlen, aki lejjebb ad majd a fizetési igényéből, illetve rajta kívül esetleg még Ambrosini.”

”Amelia valószínűleg távozik, mert a Milan megszerzi Marchettit, míg Nesta még maradhat, ha a fizikai állapota engedi. Azonban azoknak a játékosoknak, akik továbbra is a Milanban szeretnék folytatni a pályafutásukat, mindenképp csökkenniük kell a fizetési igényüket.”



A fent említett labdarúgók mellett még további négy játékos, Mark van Bommel, Nicola Legrottaglie, Flavio Roma valamint Filippo Inzagh szerződése is idén nyáron jár le.

Pirlo iránt a Juventus, a Manchester City, és a Chelsea érdeklődik, de a milannews.it legújabb híre szerint a Malaga is szívesen leigazolná a világbajnok középpályást.

14 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Akkor.. egy kipipálva.. ambrosininek se kéne szerződést hosszabbítania, van bommel, inzaghi, seedorf, ők akikkel megérné hosszabbítani…
    legrottaigle meg .. 1 meccsen játszott asszem, nem mutatta meg hogy mire képes igazán…
    amelia, roma.. minkettő elmegy?:S az kár.. roma-val már régóta tudjuk h nem hosszabbítunk, viszont ez (nekem) új, hogy amelia se marad, illetve hogy marchettit megvesszük..

  2. krisz:
    Ez egy újságíró véleménye, nem a klub álláspontja.
    Szerintem azért várható, hogy ha szerződést is hosszabbítunk Pirlóval, akkor azt alacsonyabb bérezés mellett tesszük.
    Marchetti leigazolási is egyelőre csak találgatás, de nem mostanában kezdtek el erről cikkezni.

  3. hát ez nem hír… ehhez igazán nem kellett szakértői vélemény. Világos hogy az ,,idősebb,, játékosaink nem kapnak fizetésemelést ……
    Amelia viszont már eléggé régóta készül elfelé…. már nem emlékszem melyik csapat, de érdeklődtek iránta pár hónappal ezelőtt is. Amelia egy remek kapus, de Abbiati mellett csak akkor van esélye, ha ő lesérül. Ő pedig játszani szeretne. Más csapatban kezdő lenne, szóval kétségtelen…. Amelia el fog menni tőlünk és majd jön egy másik, aki leül a padra….

  4. Inzaghi karrierje vegeig itt kell maradjon,es szerintem ha Pirlo igazi Milan jatekos,akkor beleegyezeik egy fizetescsokkentesbe es egy rovid szerzodesbe…azert nem mindent a penz dont el!En tenyleg sajnalnam ha megvalnank tole,habar ezzel lehet sokan egyetertetek!En nem…en Pirlo kedvelo vagyok,akkor is,ha mar nem a regi!

  5. Sokat köszönhetünk neki,de szerintem gyorsabb és tehnikásabb játékosokra van szükségünk ha BL-t akarunk nyerni már pedig az lesz a cél jövőre!

  6. Elég határozottan nyilatkozott az tény, és nem is nagyon bánnám ha így alakulna a helyzet főleg ha jönne Marchetti megint lehetne egy válogatott kapusunk !

  7. Mivel kb 3 éve azért “sírunk” hogy cseréljék már le ezt a kicsit belefásult, kiöregedett Kp-t, így lassan azért csak el kell kezdeni valahol. Ha tényleg igazolunk most nyáron, akkor semmi akadálya hogy néhány játékosunktól megváljon a vezetőség.

  8. Kapusokról: Roma nem lesz szerződés hosszabbítás, Amelia (Genoa kapusa, csak kölcsönben van és menni akar AS Róma). Nesta maradni fog ( Menne Lazio Róma, a Lazio saját nevelésű focsistája , itt akarja befejezni a focit a volt Lazio csapatkapitány.)Inzaghi szerződés lesz hosszabbítva vele, a Milan vezetés többször kijelentette. Szerintem Pirlo is fog maradni,

  9. Én nagyon szeretném,ha a Pirlo maradna,mert azért elég sokat köszönhetünk neki.Igaz már nem játszik olyan jól,de még mindig csereként jó.Sajnálnám,ha elmenne tőlünk az egyik kedvenc játékosom a Pirlo.

  10. Pirlo a legtechnikásabb játékosa és az egyetlen igazi irányító a csapatban! A kondicióját kell feljavítani és ha egészségileg is alkalmas, akkor meg kell tartani!!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet