PAULO HENRIQUE GANSO kevesebb, mint 25 millió euróért lehet a Miláné.
Jó ideje nem titok, hogy a Milan szeretné megszerezni a brazil tehetséget a Santostól. Az il Corriere dello Sport szerint a milánói klub kevesebb, mint 25 millió euróért igazolhatja le a középpályást a nyáron. Korábban 35-40 milliós vételárról is lehetett olvasni.
A cikk szerint a piros-feketék már megállapodtak DIS-szel és a játékos családjával is, aki ketten együtt a játékjogának 55%-át birtokolják (45%+10%). Ez már elégnek látszik ahhoz, hogy meggyőzze a Santos vezetőségét, kevesebb pénzért is el kell engedni a játékost Olaszországba.
Ganso vasárnap kijelentette, hogy nem igazol másik brazil csapathoz (konkrétan a Corinthiansról esett szó- a szerk.), mert mindenképpen Európában kívánja folytatni karrierjét. Ő személy szerint a Milan favorizálja, ahogy azt több, hozzá közel álló személy is megerősítette.
A Milan sportigazgatója, Ariedo Braida a héten Brazíliába utazik, hogy véglegesítse az üzletet. Az olasz lap legalábbis ezt állítja.
18 hozzászólás
Ez igazán jó hír. 25 millió alatt nem szabad elszalasztani
Meg kell venni, és kész…
mi az a DIS?:P
unalmas már ez az ügy,legyen hivatalos és kész!
Az egy dolog, hogy nagy tehetség….
De nem ér annyit most még mint Boateng, vagy Robinho. Ők már letettek valamit az asztalra míg Ganso-nak nagyobb a füstje mint a lángja egyenlőre. Legalábbis én így látom. 15 millánál többet nem adnék érte, max ha 2 részletbe perkálunk és mondjuk 3 hónap próbajáték után adnánk meg a második felét.
Braziliában Őt Lucast és Neymart tartják most a legnagyobb tehetségnek!Neymar csatár és nem ezen a poszton vagyunk gondban!Ganso remek középpályás és tud egy csapatot mozgatni is!Most az vagy igaz vagy nem hogy Lucasal már megegyzett a Chelsea.Én Szalokyval ellentétben jobban örülnék Gansonak!Bár Lucas is volt már a mi játékosunk :).Nem lehet már 10 millióért nagy tehetségeket igazolni Braziliából.Elmúlt már az az idő amikor ahogy Berlu mondta egy láda rohadt banánért megszerezte Kakát!Van vagy 5-6 topp klub akik nevetve és gondolkodás nélkül kifizetnek annyi pénzt egy fiatal tehetségért.És az se véletlen hogy húzódik az ügy mert a Kopaszék nem azt csinálják mint a City vagy a Real hogy dobálóznak a milliókkal!Ez még el is fog tartani egy darabig,megfog még jelenni jó pár cikk hogy ki repül meg ki hol szeretne stb.De ilyenkor ez a természetes!Én nagyon remélem hogy jövőre nálunk fog játszani!
Többször le lett írva, hogy az a Lucas nem az a Lucas. Lucas Piezon a Chelsea kiszemeltje, míg Lucas Rodrigues Moura da Silva a MI ,,jövendőbelink”.
Ez a Lucas, nem az a Lucas. Az általam favorizált – értsd: szerintem a nagyobb jövő előtt álló, jobb befektetésnek tűnő – Lucas, a Sao Paulo játékosa, 18 éves (1992-es) és már bemutatkozott a felnőtt brazil válogatottban is. jelenleg az U20-as válogatott tagja, akit az olimpiai selejtezőn láthattunk utoljára mi, magyar nézők.
Gansónak is nagyon örülök. Korábban azt mondtam, hogy a 3 fiúból (Ganso, Lucas, Neymar) a másik kettőben nagyobb lehetőséget vélek felfedezni: gazdaságilag és játékosként is. Neymart konkrétan a létező legjobb igazolásnak tartom. A dolgok jelenlegi állása szerint ő még a Fenoménhoz hasonló pályát is befuthat. Az, hogy „nem az ő posztján vagyunk gondban” sztem egyszerűen nem igaz. Pláne, ha Ibra utóbbi 2 hónapban nyújtott teljesítményére, avagy Pippo sérülésére gondolsz.
Köszi!Így már tiszta a dolog!Én is Sao Paulos Lucasra gondoltam,csak azt hittem hogy Ő kerül a Chelseabe.Én az általad favorizált Lucasról csak vágott anyagot láttam!Kétség kívűl hatalmas tehetség!Neymart is láttam játszani színtén egyetértek veled!De nekem akkor is az a véleményem hogy irányítóra van égető szükségünk!Amit írtál Pipporól igaz de akkor is van még Pato-Ibra-Binho-Cassano négyes ami azért egy elég jó támadó négyes.Viszont 10-es játékosunk csak See és Pirlo(Boatenget én nem annak tartom).Így az én szubjektív véleményem az hogy Gansora van a legnagyobb szükségünk de persze bízom a véleményedben és tisztelem is, így nagyon örülnék Lucasnak is!Persze Neymar szintén nagy igazolás lenne de őt én csak harmadiknak sorolom!De ez csak az én véleményem!És még egyszer köszi a segítséget a Lucas kérdésben!És akkor még egy kérdés, az hogy vele már megegyeztünk a hír csak kacsa volt???
én láttam már pár meccsét,és igen is jó.a másik:Berlu fölöslegesen nem ad ki kb.25 milkát.valószínű jó pár meccsét megnézték élőben a gyereknek!!hidd el nem vesznek ennyi pénzért zsákbamacskát!!!
Én is ennyivel számoltam vele kapcsolatban. A Real, City és Barca által elkövetett esztelen költekezés következménye az, hogy egy tehetségért képesek elkérni ennyi pénzt. Reálisan 5-10 milliót érne meg, így szerintem a Santos még örülhet is majd a 20-25 milliónak. Mindenképpen szükségünk van rá, mert: a, nincs irányítónk b, lassú a középpályánk c, fiatal és tehetséges. A leigazolását meg bízzuk Gallianira. Lehet, hogy megveszi nekünk a Genoa, mi kölcsönvesszük opciós joggal. (Nem gondoltam komolyan).
Van olyan profi a Milan játékosmegfigyelő-hálózata,hogy jól ismerjék már Gansót.
Ráadásul(szerencsénkre)a Milan brazil kapcsolatai is nagyon jók.
Inkább Nesta pótlásán kellene aggódni.Ilyen világbajnok hátvéd nem születik minden évben…
Igy van.. nem véletlenül akarjuk leigazolni…. nagy tehetség, habár én még mindig inkább Lucas-al szimpatizálok…. na mindegy. Ganso pedig már nem gyerek, és már igenis eleget bizonyitott. megérett Európára. ha nem hozzuk mi akkor majd viszi más, és amint behozzák az új szabályokat játékosvásárlást illetően… ne reménykedjünk egyáltalán nagyobb nevekben….. ez van. Ha kel lmost hozzuk, ha nem kell… akkor meg majd penészedünk tovább…..
100szor hamarabb játszatnám Nesta helyett Sokratist mint (lesérült) Mexes-t. És van rá egy pár indokom is.
Mexes, nekem egészségesen SE kellene…. én mást hoznék helyette…. nem tudom mit láttok benne….
Na vegre mar jonne ossze,es le lenne igazolva.Az biztos,hogy meg 25 millio is sok egy olyan jatekosert,aki Europaban nem bizonyitott,de en bizok benne hogy jo uzlet lessz,es hosszu evekre megtalaltuk Kaka helyetteset…
Remélem, Braida megköti végre az üzletet, ez a srác óriási tehetség elég meccset néztem meg és megkell hogy mondjam csapatjátékos és mellesleg a pálya közepén és csatárként is bevethető. Ő itt szeretne játszani ezt már sok ember elmondta és ha most 25 millióért elhozzuk akkor még jól jártunk 😉
Mitől 25millió euró Ganso? Vicc komolyan. Milyen tehtség? Hol? Ki látta már egyáltalán jól játszani? És ami fontos: Mit rakott már le a világ elitjében???? 25é vegyük meg? vicc:)))) Mindegy csak vegyünk valakit?