Szombat este 3/4  9-kor lesz  az olasz élvonal csúcsrangadója, az AC Milan–Internazionale mérkőzés. A két ősi rivális összecsapása ezúttal nem csak presztízsmérkőzésnek számít, hanem a bajnoki cím szempontjából is kulcsfontosságú lesz. A legutóbbi Derby della Madonninát eldöntő, korábban az Intert erősítő, de már a Milan sikeréért küzdő Zlatan Ibrahimovic azonban ezúttal nem lehet ott a pályán. Az Inter legnagyobb hiányzója Lucio.


Az utolsó 10 Milan-Inter derbin, vagyis a Milan pályaválasztásával lejátszott rangadón mindössze két döntetlen született, a Milan hatszor győzött, míg a vendégek kétszer. A legutóbbit azonban 0-4-re az Inter magabiztosan hozta. De erről majd egy kicsit később…

Ha a két klubot hasonlítjuk össze, akkor az Inter 18-szoros, a Milan 17-szeres bajnok, az Inter 6, a Milan 5 kupagyőzelmet mutathat fel.  Mindemellett a Milan az európai porondon jobb, mivel jelentősen több sikert tud magáénak.  Összességében a Milan 45, az Inter 38 trófeát gyűjtött be eddig.

Ha az egymás elleni mérleget vesszük górcső alá, akkor a 176. bajnoki előtt  64 Inter győzelem , 52 döntetlen és 59 Milan győzelem a mérleg.  Ha minden sorozatot figyelembe veszünk, akkor a 274 mérkőzésből a Milan áll jobban, hiszen a piros-feketék 107, míg az Inter csak 95 győzelemnél jár.

Áprilisban a focitörténelemben már 5 Milan-Inter rangadót rendeztek, ebből a Milan négyet megnyert és csak egyet vesztett el. A legutóbbi áprilisi derbit, 2006-ban rendezték, azon a Milan Kaladze 71. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött.

S ha már 1-0! Ki ne emlékezne a legutóbbi derbire? A Serie A 12. fordulójában mindössze négy perc telt el, amikor Marco Materazzi felrúgta Zlatan Ibrahimovicot. A játékvezető a tizenegyespontra mutatott, a sértett pedig értékesítette a büntetőt. Ignazio Abatét a 60. percben kiállították, ám az Inter emberelőnyben sem tudott a kapuba találni. A remek győzelemmel a Milan átvette a vezetést a bajnoki tabellán, s ezt azóta sem engedte át másnak. A találkozó másik érdekessége az volt, hogy az Inter 46 mérkőzés után kapott ki ismét hazai pályán a Serie A-ban. 2008. március 22-én a Juventus diadalmaskodott 2–1-re a fekete-kékek otthonában, majd a Milan…

Amennyiben a piros-feketék megismételnék az őszi sikerüket, ismét öt pontra növelnék előnyüket a városi riválissal szemben, és hét fordulóval a bajnokság vége előtt ez komoly előnyt jelentene. Amennyiben viszont az Inter idegenben győz, akkor a győzelemmel a címvédő megelőzi a jelenlegi listavezetőt.

Egy dolog biztos. Ezen a szombati találkozón Ibrahimovic nem lesz ott a gólszerzők között. A Milan középcsatára ugyanis eltiltását tölti, miután a Bari elleni (1-1) találkozón megütötte az ellenfél egyik játékosát.  Mindez persze nem akadályozta meg a svéd klasszist, hogy biztassa csapatát: „a Milan jelenleg a legjobb csapat Olaszországban, de túl sok hibát követünk el. Ha idén nem nyerjük meg a scudettót, az mindannyiunk hibája lesz! A derbi nagyon fontos mérkőzés lesz a bajnoki cím szempontjából, mert ez nem egy átlagos találkozó. Ezzel tökételesen tisztában vagyok, mert már több ilyen összecsapáson vettem részt. Kulcsfontosságú és gyönyörűséges győzelem lehetne.”

Hasonló szellemben nyilatkozott az AC Milan vezetőedzője is. Massimiliano Allegri azt mondta, hogy “ez lesz a legfontosabb mérkőzés a pályafutásom alatt, de hát az élet kihívásokból áll. Jól érzem magam és nyugodt vagyok, kimegyünk a pályára és játszani fogunk. Nagyon magabiztos vagyok már a szezon kezdetétől kezdve, s ez nem változott meg mostanra sem. Jó lett volna, ha még mindig tízpontos előnyünk lenne az Interrel szemben, de remek érzés lesz ilyen kiélezett mérkőzést játszani, amire már több éve nem volt példa” – mondta a Milan trénere.

A derbi szomorú szépsége lesz, hogy először ül a Milannal szemben a kispadon Leonardo. A 60-szoros brazil válogatott Leonardo Nascimento de Araujo 1997-ben Párizsból érkezett Milánóba, a piros-fekete oldalra. 102 mérkőzésen szerepelt a csapatban. A 8 és fél millióba kerülő világbajnok középpályás 4 szezont játszott a Milanban, majd hazatért Brazíliába, hogy a Sao Paulo és a Flamengo csapatát is szolgálja. 2002-ben még egy idényt a Milan keretében töltött, majd a klub egyik technikai vezetője, játékosmegfigyelője lett. Számos világklasszis, így Kaká, Pato vagy Ronaldo érkezése is bizonyította, hogy jó munkát végzett a klubnál.  2008 elején nevezték ki a Milan technikai igazgatójának, s ebben az évben kapta meg az olasz állampolgárságot is. 2009 nyarán Carlo Ancelotti elhagyta a Milan kispadját, s a klub vezetői Leonardót nevezték ki a csapat trénerének, úgy, hogy hiányzott a szükséges edzői licence. Talán ennek (is) tudható be, hogy Leonardo az első komoly meccsét, igazi ramgadóját 4-0-ra elvesztette a Milan kispadján. Az ellenfél az Inter volt… A Milan végül a brazil edzővel a 3. helyet szerezte meg a bajnokságban, a szezon utolsó mérkőzésén azonban a San Siro felállva, néhány játékosa pedig a szokásosnál talán jobban elérzékenyülve búcsúzott a Berlusconival konfliktusba került szimpatikus sportembertől.

Nem kellett sokat várni azonban a San Sirónak, hogy újra őt köszöntse. Igaz, a Meazza másik fele ünnepelt ekkor már. Az Inter vezetősége egy nappal karácsony előtt ugyanis menesztette Rafa Benítezt, mivel a Liverpooltól érkező spanyol edző csak a 7. helyre tudta a fekete-kék csapatot navigálni. Akkor az Inter  tizenhárom ponttal volt lemaradva a listavezető Milan mögött, igaz, két meccset kevesebbet játszva.Moratti, az Inter elnöke úgy érezte: a Milant csak egy milanos múltú edző érheti utol. És jött Leonardo!

Leonardóval tizenöt bajnokiból tizenkettőt megnyert az Inter. “Az eddigi életem során mindig a szeretet vezérelt, sosem a visszavágás, vagy az, hogy borsot törjek mások orra alá” – mondta Leonardo, aki töbször is szembement a Milannál Silvio Berlusconi tulajdonos akaratával.  “Az élet megy tovább, mindenből tanul az ember, és ha visszagondolok a Milannál eltöltött tizenhárom, felejthetetlen évre, csak a szépre emlékezem. Hogy a derbi dönt-e a bajnokról? Nem hiszem, hiszen a rangadón kívül további hét forduló vár a csapatokra. Az volt a célunk, hogy visszaküzdjük magunkat a tabella élmezőnyébe, és ismét versenyben legyünk a bajnoki címért, ezt már teljesítettük, és nagyon jó formában várjuk a szombat esti meccset” – mondta a Soccernet nevű oldalnak Leonardo.

A gazzetta az alábbi kezdőcsapatokat várja:

Milan: Abbiati – Abate, Nesta, Silva, Antonini – Gattuso, Van Bommel, Seedorf – Boateng – Pato, Robinho.

Inter: Cesar – Maicon, Ranocchia, Cordoba, Zanetti – Motta, Cambiasso, Stankovic – Sneijder – Pazzini, Eto’o.

A találkozót Nicola Rizzoli vezeti.

22 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. persze ha az inter nyer akkor 1 pontal elottunk lesznek, de az nem elony!barmilyen programunk is lesz!itt akinek nagyobb a vesztenivaloja az az inter!mi sajnos mar elvesztettuk amit lehet, de meg mindeg csak mellettunk vannak! ha elmegyunk 5 pontra akkor ok “odaszarnak”! es ez igy lessz!! FORZA MILAN!

  2. Nagyon rég volt ilyen derby!Szerintem meg igen is eltudja dönteni a bajnokságot!Ha nyerünk nem csak a pontelőny hanem a mentális erő is a csapattal lesz!Ha kikapunk akkor nagy az esély hogy elúszott szerintem a döntetlent egyik csapat sem bánná,a Milan úgy lenne hogy maradt még pontelőny az inter meg úgy hogy a Milan több pontot fog veszíteni!Remélem hogy Bommel,Boateng és Pato 100% lesz.Nagyon nagy harcra számítok és arra hogy szétszakítjuk a pályát!Ősszel megleptük őket és egyértelműen uraltuk a játékot!Azóta ők jobbak lettek mi kissé vissza estünk!Pont itt az ideje hogy ezen fordítsunk!FORZA MILAN

  3. Erre azt tudom mondani, hogy nyerni kell! Remélhetőleg ez meg is lesz. Az, hogy az Internek jobb a sorsolása ez nem biztos. Lehet, hogy kisebb-gyengébb csapatok az ellenfelei,de pont ezek a csapatok szívják fel magukat legjobban hiszen nekik a kiesés elkerülése olyan tét amiért igencsak harcolni kell. Igaz a Milannak meg az Internek meg a bajnoki a tét MOST!

  4. Miért kell a nehezebb sorsolással süketelni ennyire? Nagyjából egál az egész. Nem kell előre takarózni…

    Csak érdekességképpen, ha a Milan-Inter után nézzük, hogy a két csapat kivel játszik, s az a csapat hanyadik a tabellán, a Milan esetében 75, az Inter esetében 77 jön ki. S tegyük hozzá, hogy ők az utolsó fordulóban jó eséllyel azt a Cataniat fogadják, aki vért fog izzadni a bentmaradásért.

    Igaz, hogy nekünk eggyel több idegenbeli meccsünk van. Bár az is tény, hogy messze a Milan a legjobb idegenben.

    Nekem egál ez a versenyfutás, főleg ha sikerülne +2/+5 pontról indulni. Nem kell előre sírni!

    • Nem fog Cassano kezdeni, mert nincsen támadó cserénk. Én a Gattuso-Seedorf-Flamini hármast erőltetném előttük meg Boateng. Van Bommel valószínűleg csere lesz, mert nem 100%-os. Hogy Emanuelson miért nem játszik? Jó kérdés, talán a nyelvi hiányosságok és az ez által adódó félreértések elkerülése végett.
      Forza Milaaan!!!

  5. 31. Milan-Inter
    32. Inter-Chievo(13.) és Fiorentina(10.)-Milan
    33. Milan-Sampdoria(16.) és Parma(14.)-Inter
    34. Inter-Lazio(5.) és Milan-Brescia(19.)
    35. Cesena(17.)-Inter és Milan-Bologna(9.)
    36. Roma(6.)-Milan és Inter-Fiorentina(10.)
    37. Milan-Cagliari(11.) és Napoli(3.)-Inter
    38. Inter-Catania(15.) és Udinese(4.)-Milan

    Közös ellenfél: Fiorentina
    Az Inter ellenfeleinek otthoni teljesítménye:
    Parma (4-7-4)
    Cesena (5-4-6)
    Napoli (10-3-2)

    Az Inter ellenfeleinek idegenbeli teljesítménye:
    Chievo (4-4-7)
    Lazio (5-3-6)
    Fiorentina (2-7-6)
    Catania (0-4-11)

    A Milan ellenfeleinek otthoni teljesítménye:
    Fiorentina (8-4-3)
    Roma (9-4-1)
    Udinese (10-3-2)

    A Milan ellenfeleinek idegenbeli teljesítménye:
    Sampdoria (2-5-7)
    Brescia (1-4-10)
    Bologna (4-4-7)
    Cagliari (3-5-7)

    A valószínűsíthető eredmények:
    Inter-Chievo 1
    Parma-Inter X
    Inter-Lazio 1
    Cesena-Inter 2
    Inter-Fiorentina X
    Napoli-Inter 1
    Inter-Catania 1

    Fiorentina-Milan 1
    Milan-Sampdoria 1
    Milan-Brescia 1
    Milan-Bologna 1
    Roma-Milan 1
    Milan-Cagliari 1
    Udinese-Milan 1

    Ez alapján az utolsó 7 fordulóban a Milan 12 pontot szerez (4 győzelemmel), az Inter meg 14-et (4 győzelemmel és 2 döntetlennel), szigorúan az alapján, hogy az ellenfelek otthoni vagy idegenbeli teljesítményében melyik eredmény volt többségben. Persze ez egy hülyeség, mert nyilván a Milan nem valószínű, hogy a Fiotól, a Romától meg az Udinesetől is kikapna. Meg az sem, hogy az Inter ikszeljen a Fiorentinával, a Parmával, és kikapjon Nápolyban… De ha szigorúan a matek szerint nézzük, akkor az Internek nagyobb esélye van több pontot szerezni az utolsó 7 fordulóban, mint a Milannak. Az Internek a keményebb meccsei mindenképpen a Lazio, Fiorentina, Napoli, a Milannak meg a Fiorentina, Roma, Udinese. Ezek alapján is egál a dolog, bár a Milan mindhárom húzós meccsét idegenben vívja, az Inter meg csak egyet, a Napoli ellenit.
    Ha ikszelünk a derbin, a Milannak csak akkor lesz esélye scudettot nyerni, ha a 3 legnehezebb meccsén legalább 7 pontot szerez. Ha viszont most nyernénk, akkor 2 döntetlen is beleférne a 3 idegenbeli meccsen. Az nem kérdés, hogy amennyiben otthon nem szerzünk 12 pontot, akkor vége a dalnak.

    • Lehet hogy több pontot szedne össze az Inter ha nem lenne BL + OlaszKUPA szereplő de most az, és ha a sorsolását nézzük akk tovább is fog menni mind2 sorozatban (Saját vélemény).
      Tisztelt meazza21! ézztél te az elmult hónapban Inter meccset??? Mert hogy nem a nagy hajtás miatt nyertek az biztos.A helyzeteket is rosszul használják ki.A kis csapatok kontráztak ellenük (a Bayern is) és hát míg a kicsik egyéni hiba miatt nem voltak eredményesek úgy a Bayern igen.Biztos vagyok benne hogy felszívta magát mind2 csapat, szerintem kiélezett egy gólos meccs lesz.
      Forza MILAN!

  6. Remélem ez az újság nagyon rosszul tudja a várható felállást.
    Nem értem, a Bari elleni meccs óta már eltelt 2hét, és már akkor úgy volt hogy Zambrotta visszatér.
    Még így meccs hiánnyal is 100szor többet ér mint Antonini.
    Na meg amúgy is ez az újság szerinti felállás egy rakás szar!!
    Ezzel még egy piros mikrofont se nyernénk, nemhogy egy derbit!!!
    Szerintem sokkal izgalmasabb meccset játszhatnánk ha így állnánk fel :
    Abbiati
    Abate, Nesta, T.Silva, Zambrotta
    Gattuso
    Emanuelson, Robinho
    Boateng
    Pato Cassano

    Az újság szerint meg:

    Abbiati
    Abate, Nesta, T.Silva, Antonini
    Gattuso
    v.Bommel Seedorf
    Boateng
    Pato Robinho

    Lényeg a lényeg, én ezt a v.Bommel Seedorf kettőst biztos nem erőltetném!!!!
    Na majd meglátjuk holnap hogy dönt Allegri mester.
    Remélem nem az újság szerinti védekezőbb csapatot küldi pályára, mert Nyerni KELL!!!

  7. Ezzel a kezdővel kikapunk mint a szél!! Ebben 100% biztos vagyok! Középpálya egy nagy arkás! Ki fogja támogatni a csatárainkat akik amúgy sem fényesek? Seedorf kezdő? Ez szánalom komolyan…..én felkészültem egy nagy verésre. Szétfutják a középpályánkat!!!

  8. Emanuelson amikor pályára lépett, mindig jól teljesített. Lendületes, nem fél sprintelni. Ha a pár perces játékok dacára is befér a holland válogatottba, akkor ne legyen már Allegri olyan hülye, hogy nem játszatja! De jó, ne bontsa meg a masszív, brutális szűrő középpályát. Na de hogy Urby megbízhatóbb balhátvéd, mint Antonini, arra feltenném bárki teljes vagyonát!

    • csak a magadét nem. Cseles …. 😀
      De valóban… nekem is nagyon tetszik Emanuelson. De ő Kp-n szeretne játszani, ezért nem cserélik le Antoninit. A Kp.-n viszont ki kell várnia a sorát. Valószínűleg Seedorf helyét veszi majd át. Ő a mentora. Ebben a szezonban biztosan nem történik meg a csere, de a következő szezont szerintem már vele kezdjük a középpályán. remélhetőleg 😉

  9. Igenis ez fogja eldönteni a bajnoki címet! MERT!!! Aki nyer,annak ez olyan mentális lökést ad hogy ihajjjjj!!!! Mi vagyunk előnyben,tehát oda kellene tenni magunkat és most istenigazából megmutatni a nagyképű faszkalapoknak hogy hol is a helyük!!! ENNYI!!!