2022. december 05., hétfő

Ibrahimovic mindent meg akar nyerni

-

Zlatan Ibrahimovic hétfőn, a BL találkozó előtti napon válaszolt az újságírók kérdéseire


„A Milan nemzetközi rutinja nagy előnyt jelent. Számos játékosunk már megnyerte korábban a Bajnokok Ligáját, ez segítheti a csapatot. A keddi találkozó nagyon fontos, még akkor is, ha két meccs alapján hirdetnek továbbjutót. A Tottenham kiváló együttes, ezt bizonyítják az angol élvonalban is. felszálló ágban vannak, a sok befektetés most kezd megtérülni, nem lesz könnyű dolgunk. A véleményem az, hogy ez a klub jelenleg ugyanazt a szintet képviseli, mint az Arsenal. Óvatosan kell játszanunk holnap, nem szabad gólt kapnunk. Most minden idegszálunkkal a Tottenhamre koncentrálunk, nem becsüljük le őket. Tiszteljük az ellenfelünket, tudjuk, hogy remek játékosaik vannak. Mindent megteszünk, hogy legyőzzük őket.”.

Mindig arra törekszem, hogy góljaimmal segítsem a csapatom. a lényeg mindig a győzelem. Amikor sikeresek vagyunk, én is elégedett vagyok. Mindegy, ki szerzi a találatot, csak nyerjen a csapat.

A jövő? Már játszottam Spanyolországban és Olaszországban is, a futballban 24 óra alatt is változhatnak a dolgok. Tárgyalásban voltam a Manchester Cityvel, mielőtt ide igazoltam volna, de akkor tudtam, hogy Milánóba költözöm. Jelenleg boldog vagyok a Milanban, úgy gondolom, hogy a következő négy évemet itt töltöm majd. Ebben a városban otthon érzem magam, korábban is laktam már itt. Már nem vagyok 20 éves, nem akarom megváltani a világot. Jól érzem magam ennél a klubnál, élvezem a játékot. A Milan nagy lehetőséget adott nekem, próbálok élni ezzel.

Robinho egy fantasztikus játékos. Minden héten együtt játszhatok vele, ami igazán jó érzés, olyan, mint amikor kiskoromban a pajtásaimmal fociztunk lent a téren. Számára nagyon lényeges, hogy érezze, fontos a közösségnek. Neki a futball szórakozás. Amikor még Manchesterben volt, még más csapatban szerepelt, mint a mostani, egyedül érezte magát. A mostani Cityben minden másképpen alakulna számára. Én örülök, hogy itt van nálunk és együtt küzdhetünk a sikerért.

Címek? Nem csak a bajnokság és a BL fontos, az Olasz Kupa is. Megnyerni egy hazai sorozatot, remek érzés, de én még sosem emelhettem magasba a Bajnokok Ligája serleget, csodás lenne, ha ez is megtörténne. Mindhárom trófeát célként kell megjelölni, mert így sosem lankadhat a figyelmed. Aztán meglátjuk, mi lesz a vége.

Mi lesz holnap? Végig koncentrálnunk kell majd, és játszanunk a saját játékunkat, ahogy a Parma ellen is tettük. Sajnálatos, hogy Van Bommel és Cassano nem léphetnek pályára, mert remekül szerepeltek szombaton. Lényeges, hogy ne kapjunk gólt haza pályán. A Tottenham egy erős együttes, óvatosnak kell lennünk. Az biztos, hogy mi készen állunk a feladatra!

Spanyolország? Ez egy hosszú történet, általánosságban annyit elmondhatunk, hogy a fociban minden gyorsan változik. Akik ismernek engem, tudják mi történt.


A Tottenham védelme? Úgy vélem, hogy ami a csoportmeccseken történt, lényegtelen az egyenes kiesése szakaszban. Itt minden más, az ide eljutott csapatok új fejezetet kezdenek a nyolcaddöntőben.

Manchester City? Ahogy már mondtam, megkerestek engem tavaly nyáron. Nagy tervek vannak annál a klubnál, de csak a pénz miatt nem játszom. Jó, ha egy klubnál nagy célok vannak a jövőre nézve, de én már 29 éves vagyok, most akarok komoly trófeákért harcolni, nem 32 évesen. Emiatt is választottam a Milant, nem a pénz motivált.

Fáradt vagyok-e? Miután megérkeztem Ciprusra a válogatotthoz, egy újságíró megkérdezte, hogy érzem magam, amire azt feleltem, hogy fáradtnak. Kilenc éve csinálom ezt, utazások, edzések, mérkőzések, de ez a profi világ, egy olyan klubnál, mint a Milan mindent megkapsz, hogy tökéletesen felkészülhess és pihenhess, ha kell. Szombaton a bajnokin jól éreztem magam, nem akartam eljönni a pályáról.”

Aki ismernek tudják, hogy nem a gólszerzés a mindenem. Természetesen a gólok segítik győzelemhez a csapatot, de a lényeg, hogy a csapat győzzön, mindegy, ki szerzi a gólokat. Ha 30 találatot szerzel egy szezonban, a klubod meg csak ötödik lesz a bajnokságban, akkor nem lehetsz boldog. Jobb elsőnek lenni, kevesebb góllal. Számomra a legnagyobb öröm a győzelem érzése, nem a gólszerzésé. Elégedettséggel tölt el, ha a társaimat kiszolgálhatom és gólpasszt adhatok nekik. A Milan remek csapatot épít. Tény, hogy az elmúlt években a tizenhat között búcsúzott a klub, de mindenhol vannak jobb és rosszabb időszakok. Jelenleg a Barcelona és még pár csapat dominál, de előtte meg pont a Milan volt a csúcson. Egy sikeres terv részeként itt az idő a változásra. A klub pontosan azt teszi, amit nekem mondtak, mikor idejöttem. Egyre jobbak leszünk és megfelelő a hozzáállás mindenki részéről, a győzni akarás látszik mindenkin.

Én és Pato? Felfújták ezt az ügyet. Ennek semmi más célja nincs, csak összezavarni a csapatot. Ha nem sérül meg az ősszel, mindenkinél több gólja lenne. Még mindig nagyon fiatal, de nincs köztünk probléma. Amikor lehetőségem van rá, hogy passzoljak neki és gólhelyzetbe hozzam, örömmel megteszem. Boldog vagyok, ha sikerül betalálnia, ugyanúgy, ahogy a saját góljaim esetében. Szombaton is jó érzés volt látni, hogy Cassano és Seedorf is eredményesek, és nagyon fontos, hogy mindenki boldog legyen. Egyedül semmire sem juthatsz, kell egy közösség, ami körülvesz Téged.

Tottenham? Minden Milan szurkoló izgatott a találkozó miatt. Ha jól teljesítünk, támogatni fognak minket. Az első naptól kezdve éreztem az elhivatottságot és a szenvedélyt a szurkolók felől. Az, hogy ki játszik holnap, teljes mértékben az edzőn múlik, az ő taktikájától és ötleteitől. Én csak játszani szeretnék és tenni a dolgom. Mi játékosok készen állunk a párharcra.

Juventus-Inter? Magunkkal kell törődnünk. Ha tesszük a dolgunkat, nem érdekes, mit csinálnak a többiek. Minden trófeát meg akarunk nyerni, nem szabad csak egy sorozatra koncentrálni. Mindig 100%-ot kell kiadni magunkból, és megnyerni minden találkozót.

Sokszor hallom, hogy mérges vagyok meccs közben és kiabálok. Ez azért van, mert így tudom kihozni magamból a jobb teljesítmény. Ha próbálok nyugodt maradni, akkor nem játszom jól. Seedorf egy intelligens ember, ezért mindig felidegesít engem, hogy jobban játszak.

Igen! Igen, mondhatjuk, hogy ez pályafutásom legjobb szezonja, de ezzel nem elégszem meg, még jobb akarok lenni. Az embernek mindig fejlődnie kell. Ahogy véget ér egy mérkőzés, már a következő edzésre gondolok. Keményen kell dolgozni és mindig jobban teljesíteni.”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

16 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ibrának jót tett h elment az intertől a barcához.. utóbbinál megérezte, megtanulta h nem csak ő van, hanem a csapat. a barca a csapatjátékot játssza, és nem az egyénekre fekteti a hangsúlyt mint pl a real… anno az inter is így volt, ibrára hagyatkoztak mindig, legtöbbször be is jött nekik…

    most ibra a “barca-szellemben” játszik nálunk is, ez jó mindenkinek…
    seedorf sok mindenkit felidegesít, hát ez van 😀

    ma mindenképp nyerni kell, legalább 2-0-ra, és a védelmet nagyon fel kell tüzelni, mert ha a spurs megérzi h a san siro-ba is nyerhet akkor nagyon elkapják a fonalat és szétütnek minket… gólt nem kéne kapni, hogy jó legyen az éjszakánk a visszavágó előtt:)

    hajrá!

  2. Ha nyerünk, az az ellendrukkereink szerint nyilván csak azért lehet, mert Bale nem lesz… Remek játékos, de ha lenne, akkor sem tartanék tőle. Amit az Interrel csinált, az egy vicc volt. De az az Inter is egy vicc volt. 2:0 után (remélem, lesz annyi) sem szabad leállni. Ütni kell a vasat, amíg meleg. Kíváncsi vagyok, milyen hadrendet talál ki Allegri. A Spurs gyorsabb, mint mi, de Ibra meg Robinho (Pato) sok gondot okozhat a sebességével.

  3. eurosport szerint ezek a kezdők.. rem see helyett robi játszik… attól még h lőtt see egy gólt a parma (!!!) ellen az nem jelenti az h most mindig kezdőnek kell lennie:D
    rem robi játszik helyette

    C. Abbiati
    I. Abate
    A. Nesta
    M. Yepes
    L. Antonini
    Thiago Silva
    G. Gattuso
    M. Flamini
    C. Seedorf
    A. Pato
    Z. Ibrahimovic

    Gomes
    V. Corluka
    W. Gallas
    M. Dawson
    B. Assou-Ekotto
    W. Palacios
    S. Pienaar
    A. Lennon
    N. Kranjcar
    R. van der Vaart
    R. Pavlyuchenko

  4. sztem see játtszon és flamini ne én nagyon nemszeretem flamini játékát az idén csak a védekezés semmi kreativitás még gattusoban is több van see játtszon mert kell a támadó kp tudom hogy allegri azt nyilatkozta hogy még nem akar ekkora terhet rakni merkelre mint a bl de jobb lenne ha ő játtszana

  5. Hali!Nekem is nagyott nőt ta szemembe Ibra,nem balhézik annyit és hihetetlen klasszis!Viszont nincs aki jól kiszolgálná,itt a példa a keddi meccs.Hihetelen milyen messze vagyunk az elittől,El kellene gondolkodni mit keres a csaptban ilyen mint pl:Antonini Oddo,Bonera,Abate, mind középszerű nem Milán szintű játékos.A szélső védők katasztrófálisak!Na meg itt van Seedorf tisztelem mert nagy játékos volt,de csak volt el kellene már távolitani.Nyúljon már a zsebébe kicsit Berlusconi úr és vegyen 4-5 európai szintű játékost!Nagyon rosszul éreztem megam kedden a csapat játéka láttán,szégyen volt .hogy Yepesnek kellet helyzetet csinálnia!Na meg a csapat lassúsága ami elszomorított!Na de akkor is FORZA MILAN!

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS