A Magyarországon is megforduló Aldo Dolcettit nevezte ki az AC Milan az ifjúsági csapatainak technikai-taktikai vezetőjének. Az egykori Honvéd- és Siófok-trénerrel hosszabb interjút közölt ennek kapcsán az olasz zonacalcio.org honlap.
A legutóbb a Spalnál dolgozó, de edzői karrierje során Magyarországon is két ízben megforduló Aldo Dolcetti lett az AC Milan utánpótlás szakágának egyik vezetője – írja a zonacalcio.org, amely egy hosszabb interjút is közölt a szakemberrel. Dolcetti az összes ifjúsági csapat taktikai és technikai vezetője lesz Milanellóban.
Az egykori Honvéd- és Siófok-edző legutóbb 2009 novemberében ült kispadon, ám az alsóbb osztályban szereplő Spal együttesét a táblázat 17. helyén hagyta ott. Azóta az olasz RAI csatornánál dolgozott, mígnem most újra esélye nyílt arra, hogy barátjával, Mauro Pederzolival dolgozzon együtt a Milan ifjúsági csapatainál.
– Kétszer volt már lehetőségem arra, hogy Mauróval dolgozzak együtt. Mindkétszer Spanyolországban lett volna erre lehetőségem, de az Espanyol második csapatához azért nem mentem, mert már elígérkeztem Magyarországra. A mostani harmadik esélyt nem szívesen szalasztottam volna el – mondta Dolcetti.
A tavalyi szezonban úgy nézett ki, Dolcetti szerepet kap a Juventus utánpótlás együttesénél, ám végül egy évet kellett csak rá várnia, hogy egy elit Serie A-s együttes ifjúsági csapatánál dolgozhasson, ahol a héten állt munkába, és az elkövetkezendő 2 és fél évre írt alá.
1 hozzászólás
sok sikert neki az utanpotlas csapatnal 🙂