Berlusconi: a Milan győzelme jó az országnak

6

A Milan tulajdonosa délelőtt meglátogatta a csapatot és nem fukarkodott a szokásos nagy szavakkal. Silvio Berlusconi boldog Cassano miatt és optimista.

Egy teljes órát áldozott miniszterelnöki idejéből Silvio Berlusconi, hogy “legkedvesebb gyermekével”. a Milannal lehessen. A kormányfő a Dubajból Olaszországba visszatért csapatot látogatta meg, a Cagliari elleni felkészülés közben.

Berlusconi elsőként a csapat edzőjét köszöntötte: “nagyon köszönöm, hogy a tabella élére vezette a csapatot. Remélem, így lesz ez június elején is. “ Ezt követően a téli átigazolási időszak első szerzeményéhez, Cassanóhoz szólt a Presidente: “nagyon örülök, hogy itt vagy, mert Te vagy a legnagyobb olasz tehetség!”



A tulajdonos természetesen szólt Ronaldinhóról is: “Sajnálom, hogy elment, a legnagyobb játékos a világon, a gondolkodásában mindenképp. De most azt az utat választotta, hogy visszatér Brazíliába és mi ezt nem elleneztük.”

Ezt követően a csapat előtt Berlusconi arról beszélt, hogy nagyon fontos számára, de egész Olaszország számára is a Milan jó szereplése: “ha a Milan nyer, én mindig boldog arcokat látok a Parlamentben, ha veszít, akkor szomorúbbakat.” Ehhez még hozzátette: “ha nyer a Milan, az jó Olaszországnak is. A Milan felelőssége ezért, hogy mindig nyerjen, a játékosok, a Ti felelősségetek, hogy boldoggá tegyétek a szurkolókat, az elnökötöket, a parlamenti képviselőket, az országot. Őszintén mondom, hogy nem látok olyan erős csapatot a januári piacon, mint  a miénk.”

[adrotate group=”3″]

Az egy órás beszélgetés végén Berlusconi külön viccelt Patóval, majd váltott néhány szót  Nestával és Seedorffal.

Silvio Berlusconi tegnap a Milan Chanel tévécsatornának is interjút adott. Az elnök megerősítette Ronaldinho távozását: “szomorúan vettük tudomásul, hogy hazatér Brazíliába” – mondta az olasz kormányfő. “Rendkívüli, gyors és fantáziadús játékosnak tartom őt, és ha ismét úgy dönt, hogy megerőlteti magát, és edz, amelyet az elmúlt hónapokban nem tett meg, akár 36 éves koráig csúcsformában lehet. Kívánom, hogy találjon magának otthon egy nagy csapatot, amellyel további sikereket érhet el.”

Közben a Milan orvosi stábja megnyugtató hírt közölt Robinho sérüléséről. A játékos még Dubajban ütközött az Al Ahli elleni meccs hajrájában egy kamerával, több helyen felszakadt a bőr a térdén. Nos, az orvosi team vizsgálata szerint Robinho állapota sokkal jobb a vártnál, és várhatóan hadra fogható lesz csütörtökön, a Cagliari elleni bajnoki meccsen. A találkozó 15 órakor kezdődik.


6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. …”De most azt az utat választotta, hogy visszatér Brazíliába és mi ezt nem elleneztük….”
    Mintha lett volna más választása azon kívül hogy haza megy… Azért fogalmazásban jók vagyunk, úgy eltudjuk küldeni, hogy úgy tűnjön Ő maga akar menni 🙂