Az alábbi sorok végtelenül szubjektívek és elfogultak a Milan irányába, ezért természetesen ezúttal sem kell egyet értetni velük. Az eredményeket rengeteg tényező, előre nem látott körülmény befolyásolhatja. Az, hogy mögöttünk mi történik majd, legfőképpen vágyaink és természetesen bizonyos fokig a realitások függvénye. Egyezzünk ki tehát abban, hogy ha a Milan hozza a meccseit, biztosan az élen köszönti az új évet. A riválisok minden pontvesztése csak egy-egy dísz a karácsonyfára.
Elérkeztünk 2010 decemberéhez, megérkezett az első igazi hó is, közelednek az év végi ünnepek és hipp-hopp itt van a Serie A félideje is. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy hol fordul csapatunk, előnnyel kezdheti-e a a 2011 esztendőt, és ha igen, mekkora lesz az előny. Vizsgáljuk meg, mire számíthatunk a következő, még ebben a hónapban sorra kerülő bajnokikon. Persze ha a játékosok szakszervezete is úgy akarja…
15. forduló
A következő hétvége elsőre azt mutatja, hogy ez bizony a Milan fordulója lesz. Hazai pályán fogadjuk a 17. helyen szerénykedő, nagy csapatnak nem nevezhető újonc Bresciát. Talán tavaly ilyenkor óvatosabbak lettünk volna az esélyekkel kapcsolatban, de idén minden kicsit más. Van egy Ibrahimovicunk, van egy elképzeléseit megvalósító edzőnk, egy végre hatékonyan szűrő középpályánk és van játékunk is. Ha nem történik különös esemény (hóvihar, kiállítások stb) ezt a találkozót a csapat hozni fogja, bekerül a Mikulás zsákjába a három pont.
Nézzük, legnagyobb riválisaink mire számíthatnak. A pillanatnyi helyezések alapján a Laziót kéne elsőszámú üldözőnek tekintenünk, de valahogy még most sem tudjuk elképzelni, hogy a végén is ott lesznek az első háromban. Eddig magasan szárnyaltak a Sasok, na de mégsem egy Interről beszélünk. Milyen az élet, péntek egymás ellen játszik majd az előbb említett két alakulat, a találkozóra Rómában kerül sor. Vagyis a Milan úgy léphet pályára szombaton, hogy már tisztában lesz az eredménnyel. Nem mintha ez alapján kéne kifutni egy Brescia ellen otthon, no de mégis tudjuk mennyi az annyi. Persze egyből rávághatjuk, hogy kiváló lenne egy x Rómában, de egy esetleges hazai győzelem sem szomorítana el minket, feltéve ha elfogadjuk azt, amit nem sokkal ezelőtt írtunk a Lazio végső esélyeiről. Valahogy úgy van vele az ember, hogy bármi jó, ha az Inter nem nyer. Hajrá nem Inter!
Bár csak 6. jelenleg a Roma, de velük azért számolunk. Velünk egy napon lépnek pályára Veronában, a Chievo ellen. Azt tudjuk, hogy a házigazdák mindig veszélyes ellenfelek, bárkit képesek nehéz helyzetbe hozni. Természetesen ezt reméljük mi is, kérjük szépen őket, hogy legalább egy pontot gyűjtsenek be Tottiék ellen. Igaz, hogy nyolc egység a fővárosiak hátránya mögöttünk, de ha lehet, minél hamarabb és minél távolabb kerüljenek tőlünk, ugyanis ők azok, akik képesek hosszú győzelmi sorozatokat produkálni, mi pedig abban vagyunk érdekeltek, hogy tavasszal már ne zavarjanak az aranyért folytatott harcban. Hajrá Chievo!
A Juventust nehéz megítélni. Kudarc Európában, búcsú a csoportkörben. Ellenben levertek minket a San Siróban a B csapatukkal (most hagyjuk, mekkora mákkal) és szépen gyűjtögetik a pontokat. Harmadik helyről futnak neki a hétvégének. A -18 fokos Lengyelországból utazhatnak a minden bizonnyal pluszos Cataniába. Profi csapatról lévén szó, valószínűleg kiheverik a tegnapi fagyást és újult erővel szállnak harcba az első helyért. A Catania stabil középcsapat, fene tudja mire lehetnek képesek. Úgy érezzük, hogy a Juventus túl nagy falat lesz nekik és a Zebrák diadalmaskodnak. Érezzük, nem reméljük.
A Napolit a Lazióhoz tudnánk hasonlítani. Jók-jók, meg vannak egész ügyes, sőt klasszis játékosaik is, de nem érezzük elég erősnek őket ahhoz, hogy a végén odaérjenek. Itt nyugodtan előhozhatjuk a Palermót is, hiszen most vasárnap egymás ellen küzdenek. Igazi hangulatos, érzelmekkel teli mérkőzést várunk, bármelyikük győzhet. A Napoli játszik otthon, a Palermóban játszik Pastore, egy pont választja el őket egymástól. Döntetlent szimatolunk. Igazából e-két csapattól azt várja egy rendes Milan szurkoló, hogy évente kétszer ruházzák meg az Inter-Juve-Roma hármast és azzal már megcselekszik, amit megkövetel Milánó szebbik fele.
A többi találkozó résztvevői számunkra jelenleg nem érdekesek, csapatunkat nem fenyegetik.
Ha minden jól megy, ez a kör ismét a mienk lehet. Elsősorban az Inter pontvesztését várjuk.
Tehát a számunkra érdekes mérkőzések, tippjeinkkel:
dec. 3. 20:45 Lazio-Inter X
dec. 4. 18:00 Chievo-Roma X
dec 4. 20:45 Milan-Brescia H
dec. 5. 20:45 Catania-Juventus V
dec. 6. 20:45 Napoli-Palermo X
A tabella a 15. fordulót követően:
1. Milan 33 pont
2. Lazio 28 pont
3. Juventus 27 pont
4. Napoli 25 pont
5. Inter 24 pont
6. Palermo 24 pont
7. Roma 23 pont
16. forduló
Ha megrendezik… Úgy áll a dolog, hogy a játékosok szakszervezete sztrájkolni kíván, ezért elmarad a forduló. Elsőre azt mondaná az ember, hogy legyen már foci, így is sok az az egy hét, amit a meccsek között várni kell. Na meg egyébként is jó formában van a csapat és egy Bologna ellen mi vagyunk az esélyesek, hízlaljuk tovább az előnyünket még idén. A halasztás pozitív oldala az lehet, hogy még többet pihenhet a csapat, és eggyel kevesebb találkozó, amit Patónak ki kell hagynia.
Induljunk ki abból, hogy a lázadók megbékélnek és a Liga is lép az ügyben, tehát játszanak a csapatok.
Ahogy említettük, a Bologna áll velünk szemben a 16. fordulóban. Idegenbe utazunk és Di Vaio még mindig veszélyes lehet, valahogy mindig szerez egy gólt. És akkor itt jön az az idén már jól bevett szlogen: „Egy bajnoki címre hajtó csapatnak egy Bolognát, Bresciát, Chievót, Leccét stb. meg kell verne, függetlenül attól, hogy hazai pályán vagy idegenben játszik. Ráadásul nálunk játszik Ibrahimovic. Tehát győzni kell ezúttal is. Mi bekalkuláljuk a három bajnoki pontot és máris áttérhetünk a riválisokra.
Kezdjük az Interrel, és gyorsan lépjünk is tovább, hiszen soros találkozójukat januárra halasztották. 0 pont nekik
A Juventus, mint szerintünk az Interrel egyenrangú legfőbb ellenfelünk, hazai pályán fogadja a Laziót. Nagyon bízunk Hernanesben és a betliző Juventusban és kívánunk boldog békés döntetlent. Egye fene, nyerjen a Lazio. Ezt kívánjuk, de valószínűbbnek tartjuk, hogy a torinói csapat behúzza ezt a meccset.
A Roma otthon fogadja a Barit és véleményünk szerint gond nélkül begyűri. Láttunk példát arra korábban, hogy a Farkasok buktak ilyen típusú meccseket, de ezúttal nem ez történik majd. Hazai győzelem lesz a vége.
Jöhet a Napoli, Palermo tandem. Előbbinek lesz nehezebb dolga, hiszen ha tapadni szeretne az élmezőnyhöz, győznie kell Genovában, Rudolfék ellen. Nem mintha ebben a szezonban ez lehetetlen lenne, de óvatosan kell bánni egy genovai úttal. Pont osztozkodásra számítunk.
A Palermo könnyedén veri majd a Parmát hazai környezetben.
dec. 11. 18:00 Palermo-Parma H
dec. 11. 20:45 Genoa-Napoli X
dec. 12. 12:30 Bologna-Milan V
dec. 12. 15:00 Roma-Bari H
dec. 12. 20:45 Juventus-Lazio H
Inter-Cesena elhalasztva
A tabella a 16. fordulót követően:
1. Milan 36 pont
2. Juventus 30 pont
3. Lazio 28 pont
4. Palermo 27 pont
5. Napoli 26 pont
6. Roma 26 pont
7. Inter 24 pont (-1 meccs)
17. forduló
A 2010-es év utolsó bajnoki mérkőzései Itáliában.
18-án, szombaton este fogadjuk a Roma csapatát. Az elmúlt években párszor borsot törtek az orrunk alá, de ezúttal nem fognak. Persze ennyire előre nehéz számolni, hiszen jöhetnek sérülések, eltiltások, de ezen a találkozón is mi vagyunk az esélyesek. Ráadásul nálunk játszik Ibrahimovic. Mehet a győzelem a karácsonyfa alá. (Ha becsúszna egy x, akkor sem dőlne össze a világ.)
Az Interre ebben a körben sem vár könnyű feladat. Bár a Fiorentina bukdácsol Mihajlovic irányítása alatt, azért egy Inter ellen vért fognak inni és reményeink szerint nem engedik győzedelmeskedni Benitez fiait. Mivel a firenzeiek idén semmiféle veszélyt nem jelentenek ránk, és egyébként is minden eredmény jó, ha az Inter nem nyer, ezért egy döntetlent várnánk de természetesen egy hazai siker esetén sem búslakodnánk. Megrágva a lehetőségeket, tekintve hogy mégis az Interről van szó, döntetlen lesz ebből.
A Juve Veronába látogat. Felesleges leírni a Chievóról ugyanazt, amit korábban. Bármi megtörténhet, szerintünk Del Pieróék lesznek jobbak a meccsen, de nyerni nem tudnak majd.
A Lazio az Olimpicóban látja vendégül az Udinését. Mit lehet erre mondani? Bízzunk benne, hogy Hernanes nem fickándozik, Di Natale pedig igen. Az Udinésétől nem tartunk, mondjuk a Laziótól sem. A hazaiak felé billen a mérleg, és valószínűleg övék is lesz a három pont.
Bari-Palermo a fordulóban, ahol egy küzdelmes találkozón megosztoznak a felek a pontokon.
A Napoli hazai pályán fogja kitömni a Leccét , Lavezziék parádéznak.
dec. 18. 20:45 Milan-Roma H
dec. 19. 12:30 Lazio-Udinese H
dec. 19. 15:00 Bari-Palermo X
dec. 19. 15:00 Chievo-Juventus X
dec. 19. 15:00 Napoli-Lecce H
dec. 19. 15:00 Fiorentina-Inter X
A tabella a 17. fordulót követően, ahogy egy milanista megálmodja:
1. Milan 39 pont
2. Juventus 31 pont
3. Lazio 31 pont
4. Napoli 29 pont
5. Palermo 28 pont
6. Roma 26 pont
7. Inter 25 pont (-1meccs)
10 hozzászólás
Legyen így Forza Milan!!!
ANDRIJ:
Köszönöm az elemzést és a jóslást 🙂 Remélem, hogy a fiúk valóra váltják!
Remélem így lesz,bár ez így picit a fantasi világa! 🙂
Nekem mindig jól esik piros-fekete szemüveggel írott cikkeket olvasni. Nekünk hozni kell a 9 (6?) pontot, a többiek meg majd eldöntik mögöttünk, hogy mennyivel akarnak követni minket. Az általad felvázolt állás nagyon tetszene.:D
Ez így karácsony előtt valóravált álom lenne.
FORZA MILAN!!!!!!
Hát remélem ez lesz a helyzet december vége felé. Összeállt most ez a csapat és nem úgy néz ki, hogy változik ez a helyzet.
Ja, és persze nálunk játszik Ibrahimovic… XDXD
Én azt szeretném, ha már decemberben bajnokok lennénk!!! Kár, hogy lehetetlen.
Hajrá Milan..
Sajnos eddig nem így történt mert a Lazio nyert :(.
Andrijcar! Majdnem mindenben egyetértünk, de….és itt jön a de… Szóval szerintem nagyon úgy néz ki, hogy a Lazio igen is ott lesz a végén is, és komolyan kell velük számolnunk.Nagyon egységes csapat, hozzák szépen a meccseket. Az Inter ha nem igazol BL helyezésért fog küzdeni… A Juventus nagyon Kraszics függő, a mi tavalyi R80 függő csapatunkhoz hasonlítom, sz.tem minden zebra azon imádkozik meg ne sérüljön.
A tippekkel nagyjából egyetértek, a Róma elleni derbyt személyesen szurkoljuk végig!!! Forza Milan!