Ma ünnepli fennállásának 92. évfordulóját Európa egyik legszebb és Olaszország legnagyobb stadionja.

Ez az otthona Olaszország három legsikeresebb klubja közül kettőnek, a Milannak és az Internek. A világ leghíresebb stadionjai közé tartozik, amelyet 1925-ben kezdtek el építeni, majd 1926. szeptember 19-én nyitották meg hivatalosan.

Az “első” San Siro még egy tipikus angol rendszerű futball-létesítmény volt, az oldalakon négy lelátóval, melyek összesen körülbelül 35 ezer ember befogadására voltak alkalmasak. A felavató barátságos mérkőzést, ki más ellen, mint az Inter ellen játszotta a csapat, a végeredmény 6-3 lett a kék-feketék javára. A történelmi első gólt Giuseppe “Pin” Santagostino (Milan) szerezte. Ezt követően az első tétmeccsre sem kellett sokat várni. A bajnokságban október 6-án rendezték meg a Milan-Sampierdarenese (1-2) mérkőzést, míg az olasz válogatott 1927. február 20-án 2-2-es döntetlen ért el itt a csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. 1945-ig (egyes források szerint ’47-ig) kizárólag a Milannak adott otthont a létesítmény, az Inter ezen időszakban a Sempione Parkban az Arena Civica-ban játszotta hazai találkozóit.

1934-ben Olaszország adott otthont a világbajnokságnak, így természetesen a San Siróban is rendeztek válogatott mérkőzéseket, köztük az egyik elődöntőt is, ahol a Squadra Azzurra 1-0-ra felülmúlta Ausztriát, majd később megnyerte a VB-t is.

A szentély az idők folyamán, míg elérte mai impozáns alakját, számos felújításon ment keresztül.

1935-ben a város tulajdonába került a stadion (napjainkban is a városi önkormányzat a tulajdonos, a két csapat bérleti díjat fizet), és döntés született a bővítésről. A futball ez idő tájt egyre inkább tömegjelenséggé vált mind a világon, mind Olaszországban. Az emberek tízezrével tódultak a stadionokba, és a San Sirónak alkalmazkodnia kellett ehhez. A bővítés terveit egy építész, Rocca és egy mérnök, Calzolari dolgozták ki. A lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret. 1939-re befejeződtek a munkálatok. Az “új stadion” felavatása 1939. május 13.-ára esett, az olasz és az angol válogatott csapott össze (2-2) közel 60000 néző előtt, mely meccs önmagában több mint egymillió líra bevételt hozott (a ’39-ben befejeződött munka költsége valamivel több mint 5 millió líra volt).

1954-ben újabb átépítések történtek, így ennek következtében 1955-re 85000-re alakult a stadion kapacitása. Korábbi tervek alapján az építkezések majdani 150 ezres kapacitást vetítettek előre, de még 1952-ben Milánó Önkormányzata úgy döntött, hogy biztonsági okokból 100 000 embernél többet nem engedhetnek be a lelátókra. Az évek múltával a stadion tovább modernizálódott. 1957-ben kiépítették a világítási rendszert esti mérkőzésekhez (először Olaszországban), 1967-ben pedig az első elektronikus eredményjelzőt is felszerelték. 1979-ben korszerűsítették a világítást, és a népszerű második gyűrűt is rekonstruálták. 1980. március 3-án új nevet kapott a létesítmény: a felejthetetlen Inter (és a Milanban is megfordult) bajnok Giuseppe Meazza tiszteletére, aki az azt megelőző évben hunyt el. A Milan szurkolók azonban napjainkban is szívesebben hívják San Sirónak a stadiont. 1986-ban a székek színesek lettek: a középső tribün piros, az átellenes oldal narancs, zöld az északi kanyar, és kék a milanista ultrák alatti rész.

1990-ben Olaszország ismét világbajnokságot rendezhetett, a városi tanács úgy döntött, hogy az idő rövidsége és a költségek miatt a San Sirót renoválják egy esetleges új létesítmény felhúzása helyett. Ekkor alakult ki a stadion mai arca. Megépítették a 3. gyűrűt, emiatt veszi az épületet körül az a 11 jellegzetesen barázdált vasbeton oszlop, melyek közül négy (az akkor új) rácsos tetőszerkezetet is tartja. Az oszlopok azonban nem csak a stabilitást biztosítják, hanem feljáróként is funkcionálnak a lelátókra, valamint lifteket és egyéb létesítményeket tartalmaznak.

Ahhoz pedig hogy a maximális kényelmet biztosítsanak a nézőknek, mindenhova számozott polikarbonát székeket telepítettek, és szektorokra bontották az arénát. De nem csak a lelátók újultak meg ekkor, ismét új világítás került be, valamint a pályafűtés is kiépítésre került. Az átalakítás végeztével a San Siro 85700 ülőhellyel rendelkezett. 1990. június 8-án a világbajnokság nyitómérkőzését Argentína és Kamerun között már ebben a modern létesítményben tartották. Azóta is ebben a látja vendégül szurkolók ezreit a két milánói csapat.

Az elmúlt két évtizedben csak kisebb alakítások történtek. Például követve az UEFA előírásait kisebb kiigazításba került a szerkezet, és a befogadóképesség 80 018-ra csökkent.

2 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Sosem értettem klubokat, amelyek cserélgetik jobbra balra az otthonukat, belenyúlnak a címerükbe.
    Nagyon örülök, hogy mi nem űzzük ezt, remélem nem mi leszünk a következő Allianz Arena gazdái.
    Lehet álom, de jó lenne a saját stadion projektet, meg a San Sirot összekötni.