A Milan kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a Fiorentina felett az olasz bajnokság 38. fordulójában, ezzel Gennaro Gattuso együttese bebiztosította a hatodik helyet és bejutott az Európa Liga-csoportkörébe.

A piros-feketék közel 60 ezer néző előtt fogadták a firenzei együttest a bajnokság zárófordulójában. A találkozót megelőzően a tragikusan elhunyt Davide Astorira emlékeztek, aki hosszú éveket húzott le a Milan utánpótlás csapataiban.

A 7. percben a Milan neve mellé jegyezhettük fel az első helyzetet. Kessié szerezhetett volna előnyt a milánóiaknak, azonban Sportiello védett, a kipattanót pedig Cutrone a kapu mellé lőtte. A 20. percben azonban a Fiorentina szerzett vezetést, miután Chiesa passzát Simeone gólra váltotta. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre: három perccel a kapott gólt követően Calhanoglu talált be szabadrúgásból. A félidő végéhez közeledve ismét Calhanoglu villant. A török középpályás a jobb oldalon megverte ellenfelét és a középre tett labdáját Cutrone gyönyörű mozdulattal juttatta a kapuba, ezzel fordított a Milan.

A második játékrészben nem állt vissza a csapat, Gattuso együttese folytatta a gólgyártást. A 49. percben Calhanoglu beadását követően Cutrone fejesét még védeni tudta a csereként pályára lépő Dragowski kapus, azonban a kipattanóra Kalinic érkezett és bekotorta a labdát.

Az 59. percben Calhanoglu indította Cutronét, aki megszerezte második gólját a meccsen, ezzel már 4-1-re vezetett a rossoneri. A 20 éves saját nevelésű csatár közel járt a mesterhármashoz, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatát. A meccs hajrájához érkezve Bonaventura egy remek egyéni akciót követően lőtt a kapuba, amellyel beállította az 5-1-es végeredményt.

A piros-feketék ezzel a győzelemmel bebiztosították hatodik helyüket a tabellán, ami azt jelenti, hogy kiharcolták a kvalifikációt az Európa Liga-csoportkörébe.

MILAN – FIORENTINA 5-1

Időpont: 2018.05.20. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Fabbri
Gólszerzők: Calhanoglu (23.), Cutrone (41., 59.), Kalinic (49.), Bonaventura (76.) ill. Simeone (20.)
Sárga lapok: Kessié, Calhanoglu ill. Pezzella

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodríguez; Kessié, Locatelli, Bonaventura (Torrasi 85.); Cutrone (André Silva 70.), Kalinic (Antonelli 78.), Calhanoglu.

Cserék: Storari, A. Donnarumma, Gómez, Musacchio, Abate, Biglia, Tsadjout, Tiago Dias.

FIORENTINA (3-5-1): Sportiello (Dragowski 46.) ; Vitor Hugo (Olivera 28.), Pezzella (Bruno Gaspar 46.), Milenkovic; Chiesa, Benassi, Cristoforo, Dabo, Biraghi; Saponara; Simeone.

Cserék: Cerofolini, Hristov, Badelj, Eysseric, Gil Dias, Valencic, Falcinelli, Thereau.

23 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Jár a nagy GRATULÁCIÓ a srácoknak..

    Őszinte leszek.. Sok mindenre számítottam, de erre nem.. Egy szokásos, nyögvenyelős, erőlködős, unalmas meccset vártam, amit egy gól fog eldönteni..
    Ehhez képest kicsit túlteljesített a csapat 🙂
    A szezon olyan volt, amilyen, de legalább szépen búcsúztunk a szezontól..
    Igazából azt sajnálom, hogy 38 fordulót kellett várnom arra, hogy végre egy igazán élvezetes, sok gólos Milan meccset lássak.. De amit még jobban, hogy az az idióta Montella miatt lényegében egy fél szezon volt arra, hogy kihozzon a csapat valami elfogadható eredményt..

    Jelenleg sok a kérdés a csapat körül.. Rengeteg pletyka hangzik el, mind a távozó, mind az érkező oldalon.. Meg látjuk mi lesz..
    Személy szerint 2-3 játékosnál több érkezőnek nem nagyon látom értelmét, persze ez függ attól is, hogy kik lesznek a távozók..
    A védelem szerintem továbbra is rendben van, és az nem kérdés, hogy Calhanoglu köré kell építeni a támadójátékot..

    Mégegyszer Gratula a srácoknak a remek eredményért, itt az utolsó fordulóban..

  2. Csatlakozom, az előző meccs kommentjei alatt írtam is, hogy semmiféle teperést nem várok, miután a minimumot múlt héten elértük. De legalább megcáfoltak, és örömfocival mentek neki a srácok az uborkaszezonnak.
    Tavaly 63 idén 64 pont, de legalább annyi érdemi különbség, hogy nyáron csak a haknimeccsekkel kell foglalkozni, ez is valami.

    • Én is így gondolom. Bevallom őszintén nem örülök neki. Az ügynökét rühellem, de a sráccal semmi bajom sincs. Nehéz nemet mondani a pénzre. Ennyi idősen meg főleg.

      Ha már megy akkor viszont szeretném, ha bedobnánk a mélyvízbe Plizzarit. Azt mondják van olyan jó mint Donna, én szeretném megnézni. Reina jó kapus de nem akarom, hogy rá alapozzunk 3-4 évig aztán majd nézünk mint hal a szatyorba, hogy hol van kapus.

  3. Jót tett a csapatnak az,hogy ezen a meccsen Locatelli játszhatott Biglia helyén, Calhanoglu irányíthatott és ha csak számokban is,de megvoltunk elől és így az ellenfél védelmének egyből nemcsak 1 csatárra koncentrálódott a figyelme. Ezt kell továbbvinni! Forza Milan jövőre is! 🙂

  4. A keret kb. egy kezdő 11 kiállítására elég, s nincsenek minőségi cseréink, aminek következtében sok pontot hullajtott a csapat. A szezon végi 5-1-re nem számítottam, de nagyon kellett a csapatnak hogy így zárja le a szezont egy könnyed magabiztos győzelemmel.
    Ősszességében égető hiányposzt most a csatársor. Cutrone oké, na de a többiek…. Van még mit csinálni a nyári mercatón a csapat portáján.

    Forza Milan!

    • Nem tudom miért lenne rövid a pad!? Locatelli amikor pályán van szerintem folyamatosan azt bizonyítja hogy kezdő szint! Montolivo is jó. Zapata, Musacchio, Antonelli, A. Silva, Abate és Borini is simán hozza az elvárhatót ez 8 fő már

      • Egyik minőségibb mint a másik. Nem a létszám a fő, hanem az hogy kreatív újítást adó játékos legyen becserélve.S nincs ilyenünk nagyon! Nézd meg hogy hány meccsünk ment el, mert nem tudtunk lendületes cserét bedobni. Hány meccset is fordítottunk meg?! Hány meccsen lett plusz teljesítmény hozzáadva a játékhoz a kispadról?! Itt van a nyolc főd! 😉

  5. Szép volt fiúk. Remélem így fogják kezdeni a szezont is.
    A mercaton meg remélem okosan fognak tevékenykedni. Találni kell valakit aki elviszi Kalinic-t, Suso a 4-3-1-2nel már fölösleges, tehát szerintem pénzt kell csinálni belőle ahogy Silvat is értékesíteni kell. Nem véletlen szerintem hogy Gattuso is padoztatta… Nem neki való az olasz liga… Ebből a pénzből venni kell egy piszok jó csatárt és középre is valakit…. Na majd meg lássuk….