Gennaro Gattusónak tetszett, ahogy a csapat az Arsenal elleni vereség után reagált és legyőzte a Genoát a bajnokságban. Az olasz szakember szerint a játékosok az utolsó utáni pillanatig küzdöttek a győzelemért.

Mint ismert, vasárnap a Milan idegenben legyőzte a Genoát és a meccs egyetlen gólját a csereként pályára lépő André Silva szerezte a 94. percben.

“Nagyon aggódtunk és nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan fogunk reagálni az első vereségünkre így két és fél hónap után. Pozitív visszajelzést kaptam és szeretnék gratulálni a Genoának. Az ellenfél problémákat okozott nekünk, de karakterrel játszottunk, félelem nélkül járattuk a labdát és ezt nagyra értékelem. Nagyon nehéz mérkőzés volt és nem szabad elfelejteni, hogy könnyen elveszíthettük volna a meccset annak ellenére, hogy jól játszottunk. Ballardini nagyszerű munkát végez a Genoa élén. A minőséget tekintve tetszett a csapat. Majd meglátjuk, hogyan fogunk szerepelni Londonban. Nem sétálni megyünk a parkba, hanem egy dicsőséges klubot képviselünk.” – mondta Gattuso a meccs után.

“Bajnokok Ligája? Ha rápillantunk a tabellára láthatjuk, hogy nagy mértékben csökkent a lemaradásunk. Még 11 mérkőzés van hátra, ebből 7-et hazai pályán játszunk. Meglátjuk. Nagyon fontos, hogy néhány játékos újra formába lendüljön. Boldog vagyok, hogy André Silva megszerezte első gólját a Serie A-ban. Nehéz viselni ezt a nagy presztízzsel rendelkező mezt, főleg ha nagyon fiatal vagy.”

“Kalinic? Hiányzik a gól, de ő egy erős és technikás játékos. Azt szeretném, ha határozottabb lenne, amikor labdát kap vagy amikor területet kell találnia a védőkkel szemben. Túl könnyedén engedi, hogy elnyomják. Bízunk Nikolában. Nyilvánvaló, hogy a csatárok a gólszerzésnek élnek és nem lényeges, hogy jól játszanak-e vagy sem, csak a gólok számítanak. Ennek ellenére mi nagyra értékeljük a csapatért tett nagy erőfeszítéseiket. André Silva? Ő nem olyan srác, mint ahogy elképzeltem. Még nagyon fiatal és meg kell szoknia a bajnokságot. Nagyon keményen dolgozik és néha úgy kell szólni neki, hogy elég. Nagy benne a szenvedély és a vágy.”

“4-4-2-es formáció? Ki akartuk próbálni ezt a felállást és a megfelelő időben tettük. Nem ez volt az első alkalom, hogy 4-4-2-t használtam. Már 4-5 alkalommal alkalmaztuk a felállást, például az Arsenal elleni meccs hajrájában is.”

“A munkám? Játszani és edzősködni két teljesen különböző szakma. Segít, hogy korábban játékos voltam, de ez más munka. Ezt tiszteletben kell tartani és minden egyes nap új dolgokat tanulni.” – tette hozzá.

20 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Andrénak időt kell adni ! Anno Sheva sem kezdte sokkal jobban a Milanos karrierjét. Beleszokik majd és szerintem lesz akkora sztár mint Sheva ! A jövő mindenképpen Silva !
    A BL-el annyira nem vagyok optimista, hogy odaérjünk,ahhoz nagy hajrát kell nyomjunk. Bár a formánk meg van hozzá a bajnokságban jelen pillanatban. Nem néztem,biztos van valahol tavaszi tabella. Kíváncsi lennék úgy hogy állunk ?
    Gattuso ismét korrekt nyilatkozatot adott !
    Londonban pedig jó lenne beletaposni a fűbe az Arsenált !
    Forza Milan !

    • Sheva első szezonjában gólkirály lett 24 góllal! Mégis mit tudott volna tenni még, hogy jobban indítsa a milanos karrierjét???
      Silva Andrij cipőjét nem vihetné! Ő a legkomplexebb csatár, akit valaha láttam, nem volt gyenge pontja. Ha csak egy fele ilyen kvalitású támadónk lenne most…

    • Jó ember ne b…sz mán fel….Sevához hasonlítod a portugált….láttad Te játszani egyáltalán Sevát ??? Úristen ne legyetek már ennyire egysíkúan lükék basszus…..

      FELESLEGES SZAPULNI KALINICET A.SILVAT , MERT AZ EDDIGI TELJESÍTMÉNYÜK KÖZELEBB VAN A SZARHOZ MINT A KAKIHOZ !!! CUTRONE-T SZÁNDÉKOSAN HAGYTAM KI,Ő A 3.SZÁMÚ CSATÁRUNK ELVILEG MÉG RUTINT KELL SZEREZNI,ÉS MINÉL TÖBBET JÁTSZANIA LÉNYEGESEN JOBBA MINT GONDOLTUK,DE AZÉRT MERT A MÁSIK KÉT EMBER SZAR – MINDKETTŐ SZAR !!!
      Az nem csatár aki egy szezonon belül nem képes 10-12 gólt rúgni azt szarnak hívják nem csatárnak – csak a mihez tartás végett egy klasszis csatár pedig vág 20 gólt vagy felette…..

      unom már a kalinic vs. silva sztorit is…..jah most én is silvat játszatnám majd hátha elkapja a fonalat de mindkettő úgy szar ahogy van !!!

      No….elegem van basszus komolyan mondom már ebből !!!

      • Imadom amikor valaki kap 20 perceket es nem rug golt es maris szar lesz de azert portugal valgatott es fel Europa le akarja igazolni….Raadasul sokszor olyankor kapott lehetoseget amikor mar nem akart tobb golt rugni a csapat igy labdakkal sem tomtek.
        Volt jopar jatekos aki az uj klubjaban nem tudott bizonyitani nem ő az elso es nem is az utolso De szarnak titulalni valakit aki Portugal valogatott es 18 meccsen vert 11 golt az azert eleg eszetlen. Es ez Kalinic-re is igaz.
        Ott van Gilardino de ha mar Shevanal tartunk ő is “szar lett” amint elhagyta a Milant egy 28 golos szezon utan “SZAR” lett Londonban. Ahogyan Torres is SZAR lett Londonban. Vagy Henry is SZAR lett a Juveban aztan kiderult, hogy megsem szar vagy eppen Viera a Milanban is kuka volt es valahogy megis egeszen jo karriert futott be de Thiago Silva es szepett bukott elso Europai kalandja soran SZAR volt o is.

      • Ki tököm hasonlította Silvát Shevához ? Ember ! Semmiféle tulajdonsàgát nem hasonlítottam.. Aztàn meg jön utánna a sok ostoba hogy jujj hogy lehet összehasonlítani a kèt jàtékost ? Szövegértès làtom a béka valaga alatt van…pff
        Röhej..

      • Csatlakozom Zso008-hoz. Edző vagy ha jól tudom és te Silvát szarnak látod akkor nagy a baj! Egy remek képességű csatár akit mi egyenlőre nem tudunk használni. Főleg 2 csatáros játékban mutatkozik meg az ereje, szerintem egyedüli támadóként nem sok csatár hozna 20 gólos szezont. Más ha 2 támadó középpályás/szélső van 4-3-3-ban és más ha 3 igazi támadó (Napoli, Barca). Amúgy én is hülye vagyok, mert pont a Pippo-Sheva csatárpárhoz hasonlítottam Cutrone-Silva párost. Persze nem eredményességben, vagy tudásban. De a stílusok nagyon hasonlóak. A színvonal még messze, de nekem szimpatikusak.

        Ami sokkal fontosabb a nyilatkozatban, hogy bátran váltunk formációt! 4-3-3 és 4-4-2 jelenleg, persze érezhető hogy mindegyik Suso-ra épül (sajnos). Szerintem ha 4-3-1-2 vagy 4-2-3-1 (Montolivo-Biglia szűrővel) is simán ülne, előbbi Hakannal irányító poszton, utóbbi újra Suso-val a jobb szélen.

    • Te jó ég… 😀
      Egy aranylabdás, ukrán legendához hasonlítani Silvát…nagyooon meredek. Kívánom neki, fusson be legalább hasonló karriert, de ilyen balgaságokat ne írjunk még.
      Az meg rendkívül érdekes, hogy Téged nem győzött meg Sheva már az első szezonban, a 24 góljával.

      Tavasszal amúgy igen jól állhat a csapat a bajnokságban, talán a Juve és Napoli lehet esetleg előttünk. Londonban nem sok esélyt látok, de legyen úgy.

  2. Azert egy Portugal vàlogatott csatàrt Szarnk hivni nem tudom de szerintem ez tèged minősìt nem pedig Silvat. Azèrt mert komolyabb karriert fut mint te nem kell irigynek lenni. Meg azert lassuk be nem kap annyi eselyt mint talàn kellene hogy kapjon. Főlleg hogy meg kell szoknia az Olasz focit. Igy nehez lesz.

    • Irígykedik a nyavalya….csak elegem van a hónapok óta tartó Kalinic gyűlöletből meg Silva imádatból…..mindenki láthatja akármelyik játszik sz..arabbnál szarabb minőséget tesznek a pályára….mindkettőjüknek egy-egy jó meccse volt a többi elfogadhatatlan…mindegy mennyit játszik az nem számít…… a lényeg egyik sem klasszis támadó !!!

      Engem meg nem minősít !!! Sőt én vagyok az egyik olyan mostanság aki nem bántja a csapatot..most sem…. sőt a játékosokat sem….. Azért írtam le mert itt mindenki favorizálja silvat kalinic meg egy nulla….. segítek mindkettő NULLA !!!

      Amiben reménykedhetünk,hogy ez a gól kicsit helyre teszi Silvat és produkál néhány jó meccset,mert megfogja kapni a lehetőséget Rinotól ez fix !!!

      Jah lehet felőlem dél-kelet kínai válogatott is…Sevához hasonlítani az nem vicc hanem…nem is tudom…. ezen még nevetni is szánalmas !

  3. Bocs…valóban nem SZAR-ok egész egyszerűen hulla gyenge mindkettő a már említett Matri is jpbb volt náluk vagy tavaly Lapadula…ez mindent elmond asszem,mert Gyula minden csak nem klasszis…..

    Seva meg más dimenzió összemosni itt bármelyikkel balgaság…..

    Azt meg,hogy Yanocska honnan vette,hogy én irígy vagyok Silvára….na hát ez meg felfoghatatlan számomra….

  4. A Sheva parhuzam erőss erre nem is kell reagàlni mert nem is lehet. Szerintem mar a kommentelő is megbànta,hogy ezt irta. Silvarol meg annyit hogu Kalinak nem kell felvenni az Olasz ritmust mert mar tudja de a lehetősegekhez kèpest ( amit szàmomra èrthetetlen modon kap) nagyon gyrnge. Afdig amig Silvànak fel kell vennie az Olasz ritmust pedig padozik ( ahol szerintem nehez fel venni a ritmust.)joval kevesebb esèlyt adva neki. Sajnos èn nem hiszem hogy ez a gol majd meghozza neki azt hogy több eselyt kap. Valamiert ő nincs benne a kosarba Gattusonal.