A klub a hivatalos honlapján jelentette be Sergio Navarro kinevezését az olasz negyedosztályban szereplő Milan Futuro edzőjének. A spanyol szakember legutóbb a magyar élvonalban szereplő Debrecen edzője volt.
Nemrég vált hivatalossá, hogy július 1-től megszűnt a munkakapcsolat Massimo Oddo és a Milan között. Az olasz szakember közel másfél évig irányította a Futurót, azonban úgy döntött, hogy távozik és új kihívások után néz. Rövid idő alatt a klub megtalálta Oddo utódját és a várakozásoknak megfelelően külföldi szakember érkezett.
“Az AC Milan örömmel jelenti be, hogy Sergio Navarrót nevezte ki a Milan Futuro vezetőedzőjének. A klub sok szeretettel üdvözli Sergiót és sok sikert kíván neki az új munkájához.” – olvasható a Milan által közzétett hivatalos közleményben.
A 46 esztendős szakember 2006-ban kezdte az edzői pályafutását a Castellón utánpótlásában, majd a Rubin Kazan és a Villarreal utánpótlásában dolgozott, mielőtt 2017-ben az ukrán élvonalbeli Lviv edzője lett. Egy évvel később visszatért Spanyolországba és a Levante szakmai stábjában vállalt munkát, aztán 2022 és 2025 között az Athletic Bilbao utánpótlás-fejlesztési igazgatójaként tevékenykedett. A 2025/26-os szezonban kinevezték az NB1-ben szereplő Debrecen élére, amelyet a nemzetközi porondra vezetett és az irányítása alatt 35 mérkőzésen 15 győzelem, 11 döntetlen illetve 9 vereség volt a csapat mérlege.
Jovan Kirovski, a Milan sportfejlesztési igazgatója: “Sergio rendelkezik azokkal az ideális képességekkel, amiket keresünk. Ő egy olyan edző, aki már ismeri a profi labdarúgást és mindenekelőtt nagy hangsúlyt fektetett a fiatal tehetségek fejlesztésére Európa egyik vezető futballközegében. Meggyőződésünk, hogy ezek a képességek teszik őt a legalkalmasabb személlyé projektünk megvalósítására, amelynek elsődleges célja a tehetségek fejlesztése és a bennük rejlő potenciál maximális kiaknázása.”
Navarro az első külföldi nemzetiségű edző a Milan Futuro kispadján.

