Massimiliano Mirabelli, a klub sportigazgatója optimista a csapat jövőjét illetően és elmondása szerint maximálisan bíznak Gennaro Gattuso munkájában.

“Tisztában voltunk azzal, hogy kemény lesz és jelenleg féltávnál járunk. A várakozásoktól eltérő eredményeink vannak, de hiszünk a munkánkban. Ez egy fiatal csapat, amely előtt jövő áll. Nem gondolhatsz egyből trófeák megnyerésére és arra, hogy a csapat mindenhol dominálni fog, de a közeljövőben megteremthetjük ennek alapját. Gattuso? Ismerem Rinót és hiszünk a munkájában. Lehet, hogy nem sok tapasztalata van, de bebizonyította, hogy nagyszerűnek született. Ő egy remek ember, ahogyan egy kiváló edző is. Megígérhetem, hogy sokat fognak róla beszélni az elkövetkező években. Igaz, hogy még nem értünk el semmit, de úgy gondolom, hogy csapattá váltunk. Az érkezésével megváltozott az edzésmódszer. Tudtuk, hogy kerülhetünk kellemetlen szituációba, mert a játékosok nagyon fáradtak voltak, de szükség volt arra, hogy felépítsük az állóképességüket.” – mondta Mirabelli az újságíróknak egy rendezvényen.

“Nyerhetünk vagy veszíthetünk, de egy csapat vagyunk. Elkötelezettek vagyunk mindhárom versenysorozatot illetően. Még nem jött el az ideje a sajnálkozásnak. Tudjuk, hogy veszítettünk egy kis időt, de még hosszú az út. Remélem, hogy Gattuso 10 évig marad a Milannál. Egyáltalán nem gondolunk más edzőre. Meghoztuk a döntésünket, amikor kineveztük őt a Milan kispadjára. Talán kockázatosnak tűnt, de a klub tulajdonosa közölte velünk, hogy válasszuk ki a lehető legjobb edzőt Montella helyére. Gattuso mellett döntöttünk és úgy gondoljuk, hogy hosszú ideig velünk maradhat.”

“Igaz, hogy nem szereztünk sok gólt, de a csapat sokszor lő kapura. André Silva? Nem úgy teljesít, ahogy mindannyian vártuk, de magabiztosak vagyunk, mivel nagyszerű jövő áll előtte. Cutrone? Ő egy csodálatos felfedezés, de nem szabad túl sok felelősséget helyezni a vállára. Játszott kezdőként és még fog is. Rino mindenkire számít. Sok mérkőzés vár ránk és három naponta fogunk pályára lépni, tehát mindenkire szükség van. Nem lehet csak 11 kezdőjátékosunk a csapatban.”

“Suso és Calabria? Sohasem voltak kétségeink a bennük rejlő potenciált illetően. Szerződést hosszabbítottunk velük, mert hiszünk bennük. Kezdetben Calhanoglu kapott kritikákat, de most megmutatja a képességeit. André Silva? Hisszük, hogy nagyszerű játékosaink vannak. Időt kell adnunk neki, hogy kibontakozhasson.”

Mirabelli beszélt a nyári átigazolási időszakról, a lehetséges kiszemeltekről és Andrea Belottiról is.

“Rajta tartjuk a szemünket a különböző lehetőségeken. Strinic? Júniusban szabadon igazolható lesz és értékeljük őt. Még nem írtunk alá senkivel és túl korai lenne arról beszélni, hogy mi történhet. Jelenleg csak a csapatra gondolunk és keményen dolgozunk. Egy olyan csapatunk van, amely nagyon alacsony átlagéletkorral rendelkezik és sok az olasz játékos. Elégedettek vagyunk ezzel, de még sokat akarunk növekedni. Szeretnénk gyorsan visszahozni a szezon kezdetén tapasztalt lelkesedést.”

“Belotti? Köztudott, hogy megpróbáltunk elhozni őt a Milanba, de számos oknál fogva nehézségekbe ütköztünk. Ő egy jó játékos, aki Milan szurkoló és tudja, hogy talán egy napon azt a mezt fogja viselni, amiről gyerekkorában álmodott.” – tette hozzá.

6 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. ez a szar volt az álloképesség dolgot még mindig nemtudom hova tenni. Mi volt edzésen Montella alatt? Az erőnlétet már nyáron meg kellett volna alapozni

    • Gondolom Montella bratyizott a régi spanjaival (Montolivo, Kalinic) a többieknek meg szabad foglalkozás. 😀

  2. A legnagyobb hiba az volt, hogy Montella eddig a csapat edzője volt és hozhatta a kedvenceit pl: Kalinic. Egy jó edzővel hamarabb csapat lehetne a MIlan. Remélem Rinoval is az lesz, alakulunk.

  3. Az a baj,hogy Montella alatt is folyamatossan azt mondta,bízunk az edzőben,kell idő,jó úton járunk Montellával.Most,ha nem is direkt,de közvetve azt mondja,Montella egy nulla volt.Mikor hazudott? Akkor vagy most?!? Jelenleg Gattuso akkor lenne igazán eredményes,ha mondjuk egy Seedorf is mellette lenne. Ő még rutintalan egy csapatot magasra emelni,főleg -0 ról. Persze sokkal jobb hogy Ő van a padon,de mint mondtam,taktikában rutintalan még.

    • Nyilván nem fogja egyik regnáló edzőnkre sem azt mondani, hogy egy nagy kalap sz@r az, amit csinál. Ezzel saját döntéseit is minősítené…
      Rino jó lehet, de kellene még egy Kessié jellegű, és egy igazi irányító középpályás a csapatba!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Please enter your name here