A Milan mellett az Inter is szemet vetett az angol élvonalban szereplő Manchester City középpályására, Jesús Navasra, aki a nyáron valószínűleg elhagyja a manchesterieket.
Jesús Navas ebben a szezonban kulcsember volt a Cityben, ugyanis a bajnokságban 34, míg a Bajnokok Ligájában 10 meccsen lépett pályára. Ugyanakkor a nyártól Pep Guardiola irányítja a csapatot és ezzel kérdésessé vált a spanyol középpályás jövője. Továbbá angol lapértesülések szerint az angol együttes megállapodott Nolitóval, aki Guardiola kérésére igazolhat Manchesterbe, komoly konkurenciát jelentve ezzel Navas számára.
Így tehát két lehetőség adott Jesús Navas előtt: marad és megküzd a kezdőcsapatba kerülésért a spanyol válogatott játékossal, vagy pedig továbbáll az állandó játéklehetőség érdekében. A Calciomercato.it internetes oldal szerint a Serie A-ból a Milan és az Inter is csábítja a 30 éves középpályást, akinek 2017-ig szól a szerződése. Állítólag a Man. City hajlandó áron alul megválni Navastól, aki jobb oldali középpályásként és jobbszélső támadóként egyaránt bevethető.
[adrotate banner=”28″]
5 hozzászólás
Ettől az intertől már lilát okádok!
Egy a játékos megfigyelője a 2 csapatnak, vagy miért az kell nekik folyton, mint nekünk?
Szánalmas egy gárda.
Ki tudja? Lehet, hogy fordítva van és nekünk kell folyton az, aki nekik! Én már ezen sem lepődnék meg.
Isten ments, ennyire egyoldalú játékost topbajnokságban még nem láttam. Semmi mást nem csinál, mint meghúzza a szélen és vakon berúgja középre. Gólt még üres kapura is nehezen tud lőni. Nem kell.
igazad van,mert a mi játékosaink sokkal többet tudnak…..nem kell?!már hogy ne kéne?ha áron alul 10 milla környékén hozzá jutunk,nagy fogás
31 éves játékosért, aki semmi extrát nem nyújtott a Cityben, és aki csak futni tud a vonal mellett, szerinted beleillik az olasz bajnokságba? Mondj már az utóbbi időben 1-2 olyan játékost aki nálunk jobban teljesített, mint a korábbi csapatában? Nálunk inkább az ellenkezője valósult meg, rossz kimondani, de játékostemető vagyunk, csak alacsonyabb szinten.