Két hét válogatott szünet után folytatódik az olasz élvonalbeli bajnokság és a Milan vasárnap a Bologna együttesét fogadja a San Siro stadionban a harmadik fordulóban. Az összecsapást vasárnap este rendezik 20:45-kor és a Match4 magyar sportcsatorna élőben közvetíti. Forza Milan!
Érdekes meccs és győzelem volt ez. Az, hogy a csapatnak egyetlen (önbizalomhiányos) támadóval a kezdőben kiherélt volt a támadójátéka, az nem meglepő, sőt. Az első félidőnek voltak egészen kilátástalannak tűnő pillanatai emiatt. De nem erre szeretnék most koncetrálni, mert ez adott volt.
Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy Allegri mennyire kevés eszközzel, lehetőséggel, erőforrással is képes volt egy masszív csapat ellen jól meccselni. Ezt a meccset Fonseca vagy Conceicao elvesztette volna. A második félidő nagy részében, főleg Modric gólja után már, meg Pulisic, Ricci és Nkunku beállásával egy teljesen más Milant lehetett látni. Igazából egyetlen percig nem forgott veszélyben a győzelem, amit elég furcsa kimondani az utóbbi évek Milanja kapcsán, amikor csak 1 gólos az előny... nagyon stabil és fegyelmezett volt a csapatvédekezés. Ilyet nagyon régóta nem láttam a csapattól. Az biztos, hogy Allegri nagyon feszült és érezhetően hatalmas rajta a nyomás, nem véletlenül tört ki belőle az állat a visszavont 11-es után. Nem volt okos dolog, de a körülményeket látva és ismerve teljesen érthető volt.
Valóban nem forgott veszélyben a győzelem. A meccs túlnyomó részében igencsak kínkeserves volt a játék, legfőképpen a kreativitás hiánya miatt a támadóharmadban. Bár Milan-szurkolóként ezen már nem annyira lepődik meg az ember. Most annyival vagyunk jobb helyzetben, hogy a középpályán van két extra képességű játékos Modric és Rabiot személyében, akiknek a labdabiztossága miatt tudjuk jobban birtokolni a labdát, uralni a meccset.
Allegri a biztos védekezésre épít, és abból indul ki, hogy csak ne kapjunk gólt, és valahogy nyerjük meg a meccseket 1:0-ra akár. Ennek is köszönhető szerintem, hogy tegnap kissé túlbiztosította a csapatot, és még tkp. poszton is egy inkább ütköző típusú, box-to box játékost használt RLC személyében. Ennek ugye a támadójáték minősége itta meg a levét.
A cserék jól szálltak be, képesek voltak új színt vinni a játékba, ami pozitív, főleg az újakra nézve.
Nagyjából az elkövetkezőkben erre kell majd számítani, ha Milan-meccseket néz az ember, bár én bízom benne, hogy RLC helyett a tkp. poszton inkább Puli fog szerepelni, és több lesz a kreativitás. Illetve Nkunku is mutatott bíztató jeleket, és várom hogy 100% erőállapotba kerüljön.
Érdekességképpen utánanéztem a tegnapi meccs kapcsán, hogy a Serie A-ban mennyit keresnek a bírók.
Főbíró: 4000 euro
Asszisztens: 1400 euro
VAR bíró: 1700 euro
AVAR (VAR asszisztens): 800 euro
Negyedik bíró: 400 euro
Amiért írom ezt a posztot nem lényeg, de ezeken felül még vannak fix juttatások:
Kezdő bíró: 30.000 euro. Asszisztensek: kb 10.000 euro
Több, mint 50 Serie A meccs után: 60.000 euro Asszisztensek: 20.000 euro
Nemzetközi bíró (Fifa státusz): 90.000 euro. Asszisztensek 27.000 euro
Ez egy 2025 februári cikk, tehát gondolom idén ezek a számok talán emelkedtek, de nem is ez a lényeg.
A tegnapi meccs VAR bírója olyan nagy büntetésre számíthat, hogy egy időre nem lehet VAR bíró, de játékvezető igen. Tehát kapott a hibájára egy több, mint kétszeres fizetésemelést.
Egyetértek, hogy Allegri jól összetartja a védelmet, de érdekes kérdés, meddig lehet így játszani. Nem fogja elveszíteni a csapat a kreativitását, különösen olyan játékosok, mint Leao vagy Pulisic?
Az eddig látott meccsek alapján szerintem egyértelmű, hogy kik a fékek a keretben, Fofana,RLC és egyenlőre Espunisan bőven az átlag szintje alatt teljesít. Modric mellett nálam Saelemaekers, aki borzaszóan jó, nagyon labdabiztos lett és jó döntéseket hoz a meccs közben, védekezésben szintén jobb, mint az Ecvadori srác. Ez azért érdekes, mert Alexist pont el akartuk adni és még egy jobb szélsőt is akartunk igazolni a mercato végén, így teljesen felesleges lett volna.
