Spanyol lapértesülések szerint Álvaro Negredo, a Sevilla csatára az AC Milannál vagy a Tottenhamnél köthet ki januárban. A hétszeres spanyol válogatott csatár az előző idényben 22 góljával a harmadik helyen zárt a La Liga mesterlövészei között, és az új szezonban is jól játszik a 26 éves támadó. A londoniak a hírek szerint már a nyáron elvitték volna, de nem tudtak megegyezni a Sevillával. Az andalúz csapat 2009 nyarán 15 millió eurót adott Negredóért a Real Madridnak, s ennél kevesebbért nem szeretne megválni tőle. Jellemző, hogy a Fullham 10 millió körüli ajánlatát sem fogadták el érte korábban. Negredo szerződése 2013-ig szól,…
Szerző: szaloky
Az AC Milan ügyvezetője, Adriano Galliani a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, szeretne egy széles körű vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, mi az oka, hogy a brazil Alexandre Pato folyamatosan különböző sérülésekkel küzd. Az olasz sajtóban eközben felvetődött, hogy a Milan januárban ajánlatot tesz a Juventusnál mellőzött Amauriért. „Ez nem csak a szerencsén múlik. Tartunk egy megbeszélést Massimiliano Allegri vezetőedző, az erőnléti edzők és az orvosi stáb tagjai között, hogy kiderítsük, miért küzd folyamatosan sérülésekkel Alexandre Pato, miközben 2008-ban és 2009-ben nem voltak problémái” – nyilatkozta a Milan ügyvezetője, Adriano Galliani, miután a brazil játékos az Udinese elleni hétközi bajnokin…
Zlatan Ibrahimovic és Massimo Ambrosini csak szerdán játszhat újra. Itt a Cesena elleni keret és gyorsjelentés a sérültjeinkről. A Milan még nem nyert meccset a Serie-A-ban: egyrészt meglehetősen nehéz a bajnokcsapat sorsolása, másrészt sokan megsérültek, köztük olyan játékosok is, mint Kevin-Prince Boateng, Robinho és Zlatan Ibrahimovic, akiknek kiesése igen nagy gondot okozott Alllegri mesternek. A Rossoneri sok mérkőzést játszott ebben az időszakban ezen játékosok nélkül, de talán a sérülések listája hamarosan rövidülni fog, mert két játékos is visszatérhet jövő szerdán. „Ibrahimovic? Az ő játéka tulajdonképpen lehetetlen a Cesena ellen. Vasárnap meglátjuk, hogy hogyan érzi magát ő és Ambrosini. Nekik van…
A Cesena ellen szakíthatja meg rossz sorozatát a címvédő Milan, amely az olasz labdarúgó-bajnokságban három fordulót követően győzelem nélkül a 16. helyen áll. Massimiliano Allegri vezetőedző alakulatának azonban azzal együtt sem ígérkezik könnyűnek a dolga, hogy saját közönsége előtt játszik, mivel több kulcsjátékos nem bevethető. A piros-feketék alapcsapatából gyakorlatilag a teljes támadó szekció sérült, így Pato, Ibrahimovic és Robinho sem áll rendelkezésre, míg a középpályáról Boateng, Ambrosini, Flamini és Gattuso, a védelemből pedig Mexés és Antonini hiányzik majd. A városi rivális Internazionale hasonlóan gyengén kezdte az idényt, ráadásul új edzővel, a Gian Piero Gasperinit csütörtökön váltó Claudio Ranierivel készül már…
A La Gazzetta dello Sport információi szerint az AC Milan csatára Zlatan Ibrahimovic felépült bokasérüléséből és szeptember 24-én a Cesena elleni bajnokin már pályára is léphet. A svéd csatár bokája a Barcelona elleni felkészülés során sérült meg még múlt héten és az elmúlt pár napot hazájában töltötte. Ibra hétfőn tért vissza Milánóba és a felépülése gyorsabban halad, mint a hogy azzal előzetesen gondolták. Az szerdai Udinese elleni bajnokin még nem valószínű, hogy pályára lép, de a hétvégi Cesena elleni meccsen már kaphat egy kis időt. Massimiliano Allegri inkább abban bízik, hogy a szeptember 28.-i Viktoria Plzen elleni BL meccsre újra száz…
Allegrinek sok a problémája, de Inzaghi visszatért a keretbe
A harmadik fordulóval folytatódik a Serie A szombaton. A harmadik valójában még csak a második, a nyitókör ugyanis a játékosok sztrájkja miatt elmaradt, s a Serie A idei kiírása az előző hétvégén mindjárt a 2. fordulóval kezdődött. A címvédő AC Milan az elmúlt hétvégén 2-2-es döntetlennel zárta a Lazio ellen megvívott mérkőzést, ráadásul kedden ugyanezt az eredményt érte el a BL-győztes FC Barcelona vendégeként, értékes pontot szerezve a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének első fordulójában. A bajnoknak ugyanakkor vélhetően nem lesz könnyű dolga Nápolyban, a déli együttes ugyanis kiváló formában van, első bajnokiján 3-1-re verte a Cesenát, majd szerdán 1-1-es döntetlent…
Pénteken újra edzésbe állt Philippe Mexes, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan középhátvédje. A francia válogatott védő csaknem fél évet hagyott ki, miután áprilisban súlyos térdszalagsérülést szenvedett. Mint ismeretes, Mexest a nyári átigazolási időszakban szerezte meg az AC Milan az AS Romától. A Milan egyik szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta, azt még nem tudni, Mexes mikor játszhat újra tétmérkőzésen. A 29 éves hátvéd reméli, az Albánia elleni Eb-selejtezőn (október 7.) már pályára léphet.
A dagesztáni klub még nem tett le arról, hogy leigazolja a Milan játékosát, Gennaro Gattusót. Az Anzsi vezetői a nyári átigazolási időszakban már a csapathoz hozták Eto’ót, Zsirkovot, Mehdi Carcelát és Dzsudzsákot, de további erősítési terveik is vannak. Az egyik továbbra is Gattuso. Olasz sajtóértesülések szerint a Milan játékosa a napokban újabb ajánlatot kapott az Anzsi milliárdos tulajdonosától. Szulejmán Kerimov, az orosz első osztályú, de dagesztáni székhelyű Anzsi Mahacskala dúsgazdag tulajdonosa állítólag évi 6,5 millió eurós fizetést adna Gattának, ha aláírna. A szerződés 2 évre szólna, 2014-ben járna le. Gattusónak a Milan csapatánál 2012 nyarán jár le a szerződése. A 33…
Három-négy hétig nem játszhat Massimo Ambrosini, az AC Milan csapatkapitány, aki a Barcelona otthonában rendezett keddi labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett vállsérülést. A 2-2-re végződött találkozón Ambrosini a 33. percben csereként állt be, mivel Kevin-Prince Boateng szintén megsérült. Utóbbinak úgy tűnik nincs komolyabb baja, a bordáját fájlalja, ám csütörtökön további orvosi vizsgálat vár rá.