A párharc első meccse február 15-én lesz Milánóban, a visszavágót március 6-án rendezik Londonban.
Szerző: szaloky
A csapat ünnepelt, Berlusconi nyilatkozott.
A jövő héten térdműtéten esik át Mario Yepes, az AC Milan kolumbiai labdarúgója. A válogatott védő a vasárnapi, 2-2-es döntetlenre végződött, Bologna elleni bajnokin sérült meg, és várhatóan két és fél hónapot kell kihagynia. Az operáció Amszterdamban lesz, a műtétet várhatóan az egyik legkiválóbb specialista, a holland Niek Van Dijk professzor végi el.
Továbbra sem lehet biztosat tudni, hogy a Milan focistája lesz-e Carlos Tevez, a Manchester Citynél kegyvesztetté vált csatár. Mino Raiola a Sky Sportsnak beszélt a napokban a Milan lehetséges átigazolásairól: „Maxwell jól érzi magát a Barcánál, míg Tevez szívesen igazolna a Milanhoz, azonban a City nem fogadta el az ajánlatot. Maxwell szerződése 2013-ban fog lejárni Barcelonában amit mindkét fél tiszteletben tart, azonban, ha a Milan ajánlatot tenne, akkor elgondolkodnánk a váltáson.” Ezzel párhuzamosan a Gente című argentin sport napilap szerint Tevez a következőket nyilatkozta: „Semmiképp nem megyek a Milanba, csak és kizárólag a Boca Juniors érdekel. Bármennyi pénzről lemondanék annak…
Hírösszefoglalónk a Tevez-ügyről. A PSG se fizetne annyit, amennyit a City kér az argentinért.
A Milan vezetőedzőjének felesége nemrég adott életet fiúknak, a szakembert az utóbbi időben azonban gyanúsan sokat látják egy playmate oldalán. Massimiliano Allegri felesége október végén adott életet az edző második gyermekének, ám a jelek szerint az anya és a szakember között ennek ellenére sem felhőtlen a viszony. Bár Allegri korábban többször is hevesen reagált a magánéletével kapcsolatos hírekre, a jelek szerint ezúttal nehezebb lesz cáfolni a sajtó értesüléseit. Az olasz lapok már hetek óta írják, hogy Allegrit szoros szálak kötik egy korábbi Playboy-modellhez, Gloria Patrizihoz (képünkön). A lapok ráadásul már nem először kapták lencsevégre az edzőt és állítólagos kedvesét, legutóbb…
A Milan az eredményeket tekintve a 13.-14. helyen lépett a legjobb 16 közé.
Tevez lemondott az angliai fizetése feléről a Milan kedvéért. A City akár már ma igent mondhat!
A Milan edzője kimondottan dühös volt a tegnapi pontvesztés után. – 2-0-ra vezettünk, megnyertük a meccset, volt 3-4 nagy helyzetünk, amiket kihagytunk és a végén kétszer is nagyot hibáztunk – kezdte a tréner. – Szétvet az ideg annak ellenére, hogy továbbjutottunk, mert ez a Bajnokok Ligája, itt nem lehet elszórakozni egy meccset kétgólos előnyről! Az új összetételű védelem és a támadók is jól muzsikáltak a második féliddő végéig, de megfizettünk azért, hogy 2-0-nál elpuskáztuk a lehetőségeinket, és hogy kihagyott a figyelmünk. Várjuk a sorsolást, itt már csak jó csapatot kaphatunk ellenfélként – mondta Allegri. Pato is csalódott volt a…
Legkorábban a jövő év elején kezdheti el a futóedzéseket Antonio Cassano, az AC Milan november 4-én szívműtéten átesett labdarúgója. A 29 éves futballistát azután operálták meg, hogy az AS Roma elleni, október 29-i bajnoki mérkőzést követően a hazaúton rosszul lett, szédülésre, látási és beszédproblémákra panaszkodott, majd kiderült: szívprobléma okozta a tüneteket. A támadó az eddigi rehabilitációja során futógépen gyalogolt és szobakerékpározott, de ha a karácsonyig esedékes neurológiai és kardiológiai vizsgálatok kedvező eredménnyel zárulnak, akkor a jövő év elején már futhat is, és valamikor tavasszal térhet vissza a pályára. Mindebből következően nem is tart majd a milánói csapattal a téli, dubaji…