Sulley Muntari 2014. június 30-ig szóló szerződést kötött az AC Milan csapatával, számolt be a milannews.it internetes portál. A ghánai középpályás jelenleg térdműtéte után lábadozik, és körülbelül fél évig nem számíthat rá Massimiliano Allegri. Muntari nyaralás közben egy baráti focizgatás közben sérült meg, és fegyelmezetlensége miatt a következő szezonban 3 millió euró helyett csak 1,3 milliót fog keresni.
Szerző: Omen
A Corriere dello Sport értesülése szerint az olasz válogatott és az AC Milan egykori kiváló védője, Alessandro Nesta aláírt a Montreal Impact csapatához. A 36 esztendős védő szerződése idén nyáron járt le a Milannál, és egy évre kötelezte el magát a kanadai klubhoz, ahol Marco Di Vaio, Matteo Ferrari, és Bernardo Corradi csapattársa lesz. Nesta iránt a New York Red Bulls is érdeklődött, de végül a Montreal lett a befutó.
Spanyolországi hírek szerint Lassana Diarra mégsem szeretne az AC Milanba igazolni. A piros-feketék vezetői még egy középpályással erősítenék meg a keretet, és a sajtóban már többször felmerült Diarra neve is, akivel jövőre nem számol a Real Madrid edzője, Jose Mourinho. A játékos ügynöke, Ernesto Bronzetti nemrégiben kijelentette, hogy ügyfele elfogadja a Milan ajánlatát, de az AS szerint a játékos inkább a madridi kispadot választja. Diarra jelenleg 4,5 millió eurót keres a királyiaknál, és jövőre lejár a szerződése, így hamarosan ingyen igazolhatóvá válik. A francia középpályás iránt a Szpartak Moszkva, a Tottenham, és néhány török klub is érdeklődik.
Az AC Milantól távozó Clarence Seedorf két évre aláírt a brazil élvonalbeli Botafogóhoz – jelentette be a klub. A 36 esztendős holland középpályás szerződése a szezon végén lejárt a milánói klubnál, korábbi sajtóhírek pedig már biztosra vették, hogy Brazíliába igazol a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Seedorfot a tervek szerint július 7-én mutatják be új csapatánál. A 87-szeres holland válogatott eddigi pályafutása során szerepelt az Ajaxban, a Sampdoriában, a Real Madridban, az Interben és a Milanban.
Az AC Milantól távozó egykori olasz válogatott csatár, Filippo Inzaghi ajánlatot kapott az ausztrál élvonalban szereplő Western Sydney Wanderers együttesétől. Annak ellenére, hogy AC Milan edzői munkát kínált neki, menedzsere, Lou Nesci szerint nem elképzelhetetlen, hogy a 38 éves csatár érez magában annyi erőt és kihívást, hogy kipróbálja magát Ausztráliában. „Azt hiszem, a Western Sydney Wanderers jó megoldás lenne, a város olasz kolóniája is örülne, ha ideszerződne” – nyilatkozta.
Az AC Milan alelnöke, Adriano Galliani ismét megerősítette, hogy a csapat oszlopa, Thiago Silva nem hagyja el a piros-feketéket, továbbá nem tartja kizártnak, hogy Mattia Destro személyében egy Inter nevelés is csatlakozhat a kerethez. ”Thiago Silva biztosan nem hagyja el a klubot. Destro? Talán jövőre már nálunk fog játszani,” – mondta sejtelmesen a Milan tar fejű vezetője a Sky Sport 24-nek. Az olasz játékos esetleges érkezéséről már a La Gazzetta dello Sport is beszámolt. A legnagyobb példányszámú napilap szerint Adriano Galliani és Enrico Preziosi már találkoztak is, hogy megvitassák a játékos jövőjét. Destro a városi rivális Inter csapatánál tanulta meg…
Még egy nap sem telt el Ariedo Braida nyilatkozata óta, amelyben Stephan El Shaarawy esetleges kölcsönadásáról beszélt, máris jött a cáfolat. A fiatal játékos ügynöke, Roberto La Florio szerint a Milannál túl sokat áldoztak a tehetség megszerzésére ahhoz, hogy most akár csak átmenetileg is, de megváljanak tőle. ”Számos klub érdeklődött El Shaarawy iránt, ami nagyon hízelgő, de a Milannál mindenképp meg akarják tartani őt. Ezen kívül El Shaarawy sem akar távozni Milánóból, még kölcsönbe se. A piros-feketék nem költöttek volna 20 millió eurót a megszerzésére csak azért, hogy utána kölcsönadják valahova.” – nyilatkozta La Florio a Radio Blu-nak.
Bár sokáig teljes volt a bizonytalanság Flamini jövőjéről, úgy tűnik ma eldőlt a francia játékos sorsa. Mathieu Flamini további egy évig a Milan játékosa marad. A megállapodás azért is meglepő, mert nemrég maga Adriano Galliani jelentette ki, hogy az ügyben végleg elfogyott a vezetőség türelme. A legnagyobb problémát Flamini rendkívül magas, 4,5 millió eurós fizetése jelentette, de a játékos végül elfogadta a jelentős bércsökkentést. A Milan Channel már megerősítette a megállapodás tényét, de ezt egyelőre a klub hivatalosan még nem ismerte el. A hírek szerint Flamini a következő szezonban 1,4 millió eurót keres majd. A játékos 2013. nyaráig ír alá.…
Olaszországi hírek szerint az AC Milan megtartja Didac Vilát, ami azt jelentheti, hogy Djamel Mesbah számára már nem marad hely a keretben. Az algériai játékos januárban érkezett a Lecce csapatától, és bár volt néhány jól sikerült mérkőzése a piros-feketék színeiben, mégsem sikerült meggyőznie a vezetőket. Mesbah tizenkét találkozón lépett pályára, és legemlékezetesebb pillanata a Juventus ellen szerzett csukafejes gólja volt. Didac Vila a tavalyi szezont az Espanyol csapatában töltötte, ahol 37 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és 2 gólt szerzett, valamint egyszer eredményes volt a Spanyol Kupában is.
Nem kezdődött jól a nyár Sulley Muntari számára, aki egy baráti strandfoci közben szenvedett keresztszalag-szakadást, és nem elég, hogy a sérülés miatt legalább fél évig nem léphet pályára, de fegyelmezetlensége miatt még anyagilag is sokat veszíthet. A Corriere dello Sport információi szerint a Milan vezetői nem repesnek az örömtől a kialakult helyzet miatt, és Muntari pótlására már kölcsön is vették Kevin Constantot a Genoa csapatától. A piros-feketék kétéves szerződést kínáltak Muntarinak, aki évente 3 millió eurót keresett volna, de az olasz lapnál tudni vélik, hogy a sérülés miatt az új ajánlat már csak körülbelül fele annyi fizetést biztosítana a játékosnak.…