A Milannál gőzerővel keresik Zlatan Ibrahimovic utódát, és a hírek szerint az új csatár várhatóan a Leandro Damiao, Edin Dzeko, Carlos Tevez, Berbatov négyesből kerülhet ki. A Milan a mai napon már meg is kezdte a megbeszéléseket Damiao ügynökével, Vinicius Fratesszel. A brazil gólvágó képviselője nem sokkal délután hat előtt érkezett a piros-feketék főhadiszállására, ahol körülbelül egy órán át tárgyalt Adriano Gallianival. Frates a találkozó után szűkszavúan annyit mondott, hogy ez csak egy ”ismerkedő” beszélgetés volt, de biztos lesz folytatása. A Sky Sport 24 szerint a következő napokban újabb találkozóra kerül majd sor, míg más források arról számoltak be, hogy…
Szerző: Omen
Szerdán eldőlhet a Milannal is hírbe hozott Mattia Destro sorsa. A fiatal játékos tavaly 12 gólig jutott a bajnokságban, ami számos klub érdeklődését felkeltette. A hírek szerint a legjobb pozícióban a nagy terveket szövögető Roma van, de a helyzet nem reménytelen a Milan számára sem. ”Két lehetősége van Destrónak. Vagy még egy évet marad a Siena csapatában, vagy hozzánk kerül, és mi mérlegeljük az érte kapott ajánlatokat.” – nyilatkozta a Genoa új sportigazgatója, Pietro Lo Monaco. ”Ha a szerdai megbeszélés után Destro a mi játékosunk lesz, akkor azt kell mondanom, hogy a Roma van a legjobb helyzetben. A fővárosiaktól egy…
A Milan eladta két klasszisát, akiket mindenképp pótolni kell.
Óriási lépést tett a Milan U17-es együttesében futballozó Tamás Krisztián: a védőt kiválasztották a Milan szakemberei. Tamás Krisztián 2011. nyarán igazolt az Illés Akadémiából az AC Milanhoz, az akadémia növendéke az elmúlt egy évben a lombard klub U17-es korosztályos csapatát erősítette. A balhátvédként bevethető, utánpótlás-válogatott labdarúgó idén nyáron újabb, hatalmas lépést afelé, hogy egyszer az AC Milan keretéhez tartozhasson: ősztől már a piros-feketék közvetlen utánpótlásának számító, a Magyarországon a Honvédot és a Siófokot is edző Aldo Dolcetti vezényelte Primavera csapatnál készülhet, futballozhat. Tamás tehát egy remekül sikerült éven van túl, és hiszi, hogy ez még messze nem a csúcs. „Én…
Jelenleg öt balhátvédje van a Milannak, de ez biztosan változni fog.
Stephan El Shaarawy az AC Milan és az olasz labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége várhatóan a jövő héten aláírja új szerződését. A játékos ügynöke, Roberto La Florio szerint a tárgyalások jól haladtak, és már csak néhány kérdést kell tisztázni. ”A megbeszélések a Milannal jól alakultak, és a klub ismét megmutatta, hogy mennyire bízik Stephanban Már csak egy apró részletet kell tisztáznunk, és jövő héten alá fogjuk írni az új szerződést. Hogy ügyfelem fizetését megduplázzák? Nem akarok a részletekről beszélni, de a játékos biztosan jelentős emelést fog kapni.” Olaszországban keringő pletykák szerint El Shaarawy évi 1 millió eurót szeretne keresni, míg a…
Thiago Silva optimistán várja a következő szezont, miután a Milan végleg elutasította a Paris Saint-Germain ajánlatát. A francia klub 47 millió eurót kínált a brazil klasszisért, aki nem szerette volna elhagyni a piros-feketéket. ”Soha nem gondolkodtam azon, hogy elhagyjam a Milant, de az teljesen normális dolog, hogy a többi klub ajánlatot tesz a játékosokért.” – nyilatkozta Silva a La Gazzetta dello Sportnak. ”Beszéltem Leonardóval, aki elárulta nekem a Paris Saint-Germain terveit, és Ancelottival, aki elmondta, hogy Európa egyik legnagyobb klubjává akarnak válni.” A PSG hihetetlen ajánlata ugyan gondolkodóba ejtette a Milan vezetőit, de Silvio Berlusconi végül a játékos megtartása mellett…
Olaszországi hírek szerint Djamel Mesbah a nyáron elhagyja az AC Milant, és a következő szezont valószínűleg a Torino csapatában kezdi meg. A 27 éves algériai balhátvéd januárban csatlakozott a piros-feketékhez, de nem sikerült stabil helyet kiharcolnia magának a csapatban. A hét elején több hírportál is beszámolt róla, hogy a Milannál a továbbiakban nem számítanak Mesbah játékára, és elkezdték a tárgyalásokat az élvonalba frissen feljutott Torino vezetőivel. A legújabb hírek szerint a tárgyalások sikerrel záródtak, és a két fél mindenben megállapodott egymással. Az egyezség értelmében a torinói klub 1,7 millió eurót fizet a védő játékjogának feléért.
Az AC Milan fiatal csatára, Gianmario Comi kölcsönbe a Reggina csapatához került, számolt be a milannews.it internetes hírportál. Comi tavaly nyáron a Torino gárdájától igazolt a piros-feketékhez, és azonnal a Primavera csapat vezére lett. A 20 éves támadó az előző szezonban messze a Milan legeredményesebb játékosa volt. A bajnokság alapszakaszában 23 mérkőzésen 25 gólt szerzett, míg a rájátszásban kétszer talált a hálóba. A cikk nem említi, hogy a Reggina opciós jogot szerzett volna a tehetségre, így Comi valószínűleg visszatér majd a Milanhoz.
Az AC Milan leigazolta a 23 esztendős hálóőrt, Edoardo Pazzaglit, aki várhatóan nem sokáig marad a lombárd klubnál. Pazzagli az előző szezont nevelőegyesületénél, az ACF Fiorentina csapatánál töltötte, de egy mérkőzésen sem kapott játéklehetőséget. Az olasz játékos a Milan felnőtt csapatához került, de a hírek szerint új klubja várhatóan azonnal kölcsön is adja. A játékos adatai: Teljes név: Edoardo Pazzagli Születési idő: 1989.04.11 Születési hely: Firenze (Olaszország) Magasság: 185 cm Testsúly: 78 kg Korábbi klubjai: Fiorentina, Prato, Andria BAT