Szerző: Omen

Drámai csatában, büntetőrúgások után maradt alul az Allievi Nazionali az Empolival szemben a bajnokság elődöntőjében. Pippo fiai Vido révén már a 8. percbenvezetést szeretek, de az Empoli a második játékrészben büntetőből egyenlíteni tudott (ráadásul a Milan tíz emberre  fogyatkozott), és mivel a hosszabbítás sem hozott döntést, végül tizenegyesekkel dőlt el a párharc. Az idegek csatáját az Empoli bírta jobban, így ők készülhetnek a Parma elleni döntőre. A Primavera után Pippóék számára is a döntő kapuja jelentette a végállomást. Empoli-Milan 4-2 (1-1, 0-1) – büntetők után Gól: Fantacci (11-esből); illetve Vido Kiállítva: Saporetti Empoli: Biggeri, Gemignani, Agrifogli, Picchi, Borghini, Bruni, Fantacci,…

Még több...

A sportmediaset.it szerint Kevin Constant játékjoga továbbra is a Milan és a Genoa közös tulajdonában marad, míg a védő a következő szezont is a piros-feketéknél tölti. A francia balhátvéd tavaly nyáron kölcsönbe érkezett a piros-feketékhez, de már az őszi teljesítményével sikerült meggyőznie a Milan szakmai stábját, hogy helye van a csapatban. A Milan január végén Francesco Acerbi fele játékjogát adta a Genoának Kevin Constant játékjogának feléért, így a 26 esztendős védő a két klub közösen tulajdonába került. A Milannak opciós joga van Constant végleges megszerzésére, ami eredetileg 8 millió euró volt, de a januári megállapodás értelmében már csak 4 millió…

Még több...

A héten elkezdődött a bajnoki rájátszás az Allievi Nazionali számára. A Pippo Inzaghi vezette fiatalok rosszul kezdték a csoportküzdelmeket, de végül a második helyen végezve sikerült kiharcolniuk az elődöntőbe jutást. A piros-feketék ellenfele az Empoli lesz, míg a másik ágon Juventus-Parma találkozót rendzenek. Csoportmérkőzések: A bajnoki rájátszás (Final Eight) nyitófordulójában kikapott a Juventustól az Allievi Nazionali . Az acmilan.com beszámolója szerint az ifjú zebramezesek szinte az egyetlen helyzetüket váltották gólra, és bár Pippo Inzaghi több cserét is végrehajtott és a lehetőségek is megvoltak, az egyenlítés végül nem sikerült. Milan-Juventus 0-1 Gól: Vitale Kezdőcsapatok: MILAN: Ferrari; Galliani, Compaore, De Santis, Modic,…

Még több...

Közelednek az álláspontok Robinho ügyében, a Santos első ajánlata 6 millió eurós, míg a Milan vezetői 8 millióra csökkentették a játékos vételárát. Már januárban is több kört futott a Milan és a Santos Robinho klubváltása ügyében, de végül nem sikerült megállapodásra jutniuk. A nyári mercato azonban áttörést hozhat, hiszen mindkét fél számára fontos, hogy mielőbb lezárhassák a transzfert. A Milan a brazil játékosért kapott pénzt Carlos Tevez leigazolásába szeretné visszaforgatni, míg a Santos vezetői Neymar távozása után egy régi kedvenc visszahozásával akarják kiengesztelni a szurkolókat. A Sky Sport értesülései szerint a Santos első ajánlata 6 millió euró, de ezt a…

Még több...

A legújabb hírek szerint Carlos Tevez a Milan kedvéért lemondana fizetése egy részéről, de a transzfer lezárásához a piros-feketéknek előbb el kell adniuk Robinhót. A Milan csatársora látszámban és minőségban is jónak tűnik, így csak akkor érkezhet támadó a csapathoz, ha előtte távozik valaki. Ez a helyzet Carlos Tevez ügyében is, aki Robinhót válthatja a Milannál. Tevez ügynöke, Kia Joorabchian tegnap találkozott Adriano Gallianival és úgy tűnik, hogy egy óra alatt sikerült megállapodniuk a játékos fizetéséről. Tevez jelenleg évi 8,5 millió eurót keres a Manchester City csapatánál, és a SoprtMediaset értesülései szerint a Milannál bónuszok nélkül 4 millió eurót kapna…

Még több...

Massimo Ambrosini csodálatosnak nevezte a Serie A-ben szereplő Milannál töltött 18 évet, és nem zárta ki, hogy aktív pályafutását a Fiorentinában folytassa. „Nem könnyű. Érzelmes ember vagyok. Eldöntöttem, hogy nem akarok beszélni pár napig a történtekről, mert nem akartam felfűtött hangulatban valami olyat mondani, ami nem lett volna fair a klubbal szemben, amelyben tizennyolc éven át játszottam” – mondta Ambrosini. „Mindenkinek köszönöm, különösen Silvio Berlusconi elnök úrnak, Adriano Gallianinak és Ariedo Braidának. Csodálatos volt az itt töltött idő, ezt a tizennyolc évet soha nem fogom elfelejteni” – tette hozzá az együttes korábbi csapatkapitánya. „Nem az én dolgom elmondani, hogy a…

Még több...

A legújabb hírek szerint a Manchester City újabb támadást indított Stephan El Shaarawy megszerzéséért, és az angol klub egy körülbelül 40 millió eurós ajánlattal próbálná meggyőzni a Milan vezetőségét, hogy adja el a csapat egyik legnagyobb kincsét. A idei mercato sem telik el anélkül, hogy egy szinte kimeríthetetlen anyagi háttérrel rendelkező klub ne próbálná meg elcsábítani a Milan legértékesebb játékosait. Tavaly nyáron a PSG 62 millió eurót fizetett Thiago Silva és Zlatan Ibrahimovic játékjogáért, de nem kizárt, hogy idén is nagyjából ennyit kasszírozhat a Milan. A sajtóban egyre többet lehet olvasni arról, hogy Robinho és Kevin-Prince Boateng is elhagyja Milánót,…

Még több...

Ma ünnepli 43. születésnapját a Milan egykori szélvész gyors védője, Marcos Cafu. Cafu 2003-nyarán brazil honfitársával, Kakával együtt érkezett meg Milánó piros-fekete részébe. Ekkor már 33 éves volt a jobbhátvéd. A csapattal olasz bajnok lett 2004-ben 2007 januárjában érkezett Massimo Oddo, ami után egyre jobban kiszorult a kezdőből. 2008 nyarán a Milantól vonult vissza. Búcsúmérkőzésén gólt szerzett. 2003 és 2008 között  5 év alatt 119 mérkőzésen 4 gólt szerzett piros-fekete mezben. (Cafu pályafutásáról itt olvashattok bővebben.) Isten éltesse sokáig!

Még több...

Az AC Milan a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Filippo Inzaghi veszi át  Aldo Dolcettitől a Primavera csapat irányítását. A Milan egykori csatára 2016. június 30-ig szóló szerződést írt alá. Pippo jelenleg az egy korosztállyal lejjebb szereplő Allievi Nazionali gárdáját vezeti, akikkel most készül a bajnokság rájátszásának elődöntőjére. Az utánpótláscsapatok edzői a következő évtől (Dolcetti koordinátori posztot fog betölteni): Primavera: Inzaghi Allievi Nazionali ’97: Danesi Allievi I/II Divisione ’98: Brocchi Giovanissimi Nazionali ’99: Bertuzzo

Még több...