Szerző: norberto012

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Malick Thiaw a szezon eddigi legnagyobb mentéseit produkálta a kapu előterében a Verona elleni mérkőzésen, ezáltal nagy szerepe volt a győzelemben. Fantasztikusan sikeredett a 21 éves középhátvéd debütálása a Rossoneriben, aki a nyári átigazolási időszakban 5 millió euróért + bónuszokért érkezett a Schalke együttesétől és azóta először kapott játéklehetőséget Stefano Piolitól. Thiaw a 83. percben csereként lépett pályára a vasárnapi Verona elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen. A német utánpótlás-válogatott védő a meccs hajrájában két alkalommal is óriásit mentett. Először a 87. percben egy lefejelt labda után hatalmas ziccerbe került a veronaiak játékosa, Depaoli, azonban Thiaw…

Még több...

Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője exkluzív interjút adott a Lega Serie A hivatalos csatornájának és beszélt a Milannál töltött elmúlt három évéről, a Scudetto megnyeréséről, a szezon eddigi részének értékeléséről, az új igazolásokról, a vezetőséggel való közös munkáról illetve a háromvédős játékrendszer alkalmazásáról is. EZEN A HÉTEN VOLT A HARMADIK ÉVFORDULÓJA ANNAK, HOGY ÁTVETTE A MILAN IRÁNYÍTÁSÁT. HOGYAN ÉRTÉKELNÉ EZT AZ IDŐSZAKOT EMBERILEG ÉS SPORT SZEMPONTBÓL? „Igen, október 9-én ünnepeltem a harmadik évemet itt a Milannál. Ez a három év tele érzelmekkel, rengeteg munkával és együttműködéssel telt ebben a nagyszerű klubban. Három év alatt hihetetlen utat tettünk meg a játékosaimmal…

Még több...

Egybehangzó sajtóhírek szerint Stefano Pioli nem fog változtatni a kezdőcsapaton a Chelsea elleni meccs után. A Rossoneri vasárnap este a tabella 18. helyén álló Verona otthonában vendégeskedik az olasz bajnokság 10. fordulójában. Előzetesen már tudni lehetett, hogy összesen hét játékos nem áll az edző rendelkezésére sérülés miatt, nevezetesen Zlatan Ibrahimovic, Alessandro Florenzi, Davide Calabria, Mike Maignan, Simon Kjaer, Alexis Saelemaekers és Charles De Ketelaere. A MilanNews, a Sky Sport Italia és a La Gazzetta dello Sport információi szerint Pioli ugyanazt a kezdőcsapatot fogja pályára küldeni a Verona elleni meccsen, mint néhány nappal ezelőtt a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában. Ennek…

Még több...