Filippo Inzaghinak körülbelül 2-3 hetet kell kihagynia, a Juventus elleni Olasz kupa mérkőzésen összeszedett sérülése miatt. Várhatóan ez a szezon lesz Inzaghi utolsó idénye a Milanban. Az olasz támadó szerződése a nyáron lejár, nagyon keveset játszott az utóbbi időben, többször felmerült távozása is a csapattól. Inzaghi szinte az egész tavalyi szezont kihagyta súlyos térdsérülés miatt, amit még a Palermo elleni találkozón szedett össze. Most pedig az orvosok izomhúzódást állapítottak meg nála, ezért 2-3 hetet kell kihagynia. Az olasz támadó a Juventus elleni Olasz kupa mérkőzésen lépett pályára csereként, megsérült, de lecserélésére már nem volt lehetőség. SuperPippo 2001-ben hagyta el a…
Szerző: norberto012
Kevin-Prince Boateng pályára léphet a szombati AS Roma elleni rangadón, miután felépült sérüléséből, és készen áll a játékra. Boateng legutóbb az Arsenal elleni 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája mérkőzésen lépett pályára, amikor kisebb combsérülést szedett össze – azonban most már készen áll a hétvégi AS Roma elleni rangadóra. A piros-feketék szombat este 18:00-kor lépnek pályára az AS Roma ellen a San Siro stadionban. Boateng játéka nagyon fontos a csapat számára, hiszen nagyon sok a sérült a középpályán. A ghánai játékos tehát a támadó-középpályás pozíciót visszaveszi Urby Emanuelsontól, aki kiválóan szerepelt az elmúlt mérkőzéseken. A Milannews.it értesülései szerint Alessandro Nesta is alkalmas…
Paulinho, a Corinthians játékosa számára megtiszteltetés, hogy szeretné leigazolni a Milan vezetősége. A 23 éves középpályás jelenleg a brazil élvonalban szereplő Corinthians csapatánál játszik, és jó teljesítményének köszönhetően több európai klub is érdeklődik iránta. Olaszországból többek között az AC Milan és az Udinese is. „Minden nap keményen edzek, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Hiszek abban, hogy egyszer az európai labdarúgásban is szerepelhetek. Azonban eddig egy klub sem nyújtott be hivatalos ajánlatot a vezetőség felé” – mondta Paulinho, akinek szerződése 2014-ben jár le. „Az elmúlt idény végén sem kaptunk ajánlatot más csapatoktól, így természetesen úgy döntöttem, hogy maradok és tovább…
Az AC Milan Primavera 3-2-re legyőzte a Bologna Primaverát a Nazionale Campionato Primavera bajnokság 21. fordulójában. A piros-feketék Primavera csapata a szombati napon 14:30-kor lépett pályára a Bologna Primavera ellen a Vismara sportközpontban. Aldo Dolcetti, a hazaiak mestere a következő játékosokat nevezte a mérkőzésre: Kapusok: Brunelli, Narduzzo; Védők: Baldan, Desole, Guzzo, Lucarini, Rondanini, Speranza; Középpályások: Bertoni, Calvano, Hottor, Innocenti, Seedorf; Támadók: Comi, Ganz, Prosenik, Roggia, Speziale. Mérkőzés összefoglalója: Nagy meglepetésre csak a második félidőben született az első gól. Az 59. percben Draghetti szerezte meg a vezetést egy büntetőből. Ezek után a Milan Primavera uralta a találkozót. Speziale a 60. percben…
A szerdai edzésen Robinhónak megsérült a bokája, így kérdésessé vált a játéka a hétvégi Parma elleni mérkőzésen. Robinho hosszú idő után ismét kiváló formában van, az Arsenal elleni BL mérkőzésen nagyon jól szerepelt, eredményes is volt. Sajnos úgy tűnik: a brazil támadó kihagyja a Parma elleni hétvégi mérkőzést, miután a szerdai edzésen megsérült a jobb bokája. További vizsgálatokat napokban fognak elvégezni. Abban az esetben, ha Robinho nem épül fel időben, akkor Stephan El Shaarawy játszhat majd Ibrahimovic mellett, Emanuelson pedig a két támadó mögött. Clarence Seedorf és Maxi Lopez várhatóan Massimiliano Allegri rendelkezésére áll majd, míg Kevin-Prince Boateng a Juventus…
Stephan El Shaarawy szeretne ott lenni a 2014-es brazíliai világbajnokságon. A 19 éves támadó – akinek édesapja egyiptomi, édesanyja pedig olasz származású – jelenleg az Olasz U21-es válogatottban szerepel, azonban elmondása szerint már a 2014-es világbajnokságra koncentrál. El Shaarawy 2011. november közepén debütált az Olasz válogatott utánpótláscsapatában a Magyar U21-es csapat ellen. „A célom, hogy részt vegyek a 2014-es világbajnokság döntőjében” – mondta a 2011 nyarán 10 millió euróért a Milanba szerződő játékos. El Shaarawy már több alkalommal is szerepelt a Milan felnőtt csapatában, és négyszer volt eredményes.
26 gól 30 meccs. És még messze a vége!
Massimiliano Allegri, ha egyszer elhagyja a Milant, akkor Angliában vagy Spanyolországban szeretne edzősködni. Massimiliano Allegri 2010 nyarán foglalta el a Milan vezetőedzői posztját, miután a vezetőség megvált Leonardótól. A több mint másfél év alatt Allegri vezetése alatt a Milan egy bajnoki és egy szuperkupa címet hódított el, és az idei szezon is fantasztikusan alakul. A rossoneri vezetik a bajnokságot, a BL-ben várják a negyeddöntő párosításainak sorsolását – és a hazai kupában is érdekeltek még. Az olasz szakember az újságíróknak elmondta, ha elhagyja a Milant, akkor Angliában vagy Spanyolországban szeretné folytatni. „Nagyon szeretném, ha még sokáig a Milan vezetőedzője lennék. De…
A Milan Primavera gólnélküli 0-0-s döntetlent játszott a Brescia csapatával a Campionato Nazionale Primavera bajnokság szombati játéknapján. Az AC Milan második csapata, a Milan Primavera ma 14:30-kor lépett pályára a Brescia vendégeként a San Filippo sportközpontban. A mérkőzés végeredménye 0-0 lett. Az első lehetőség a Brescia előtt adódott. Piscitelli rosszul jött ki a kapuból, ezt Magrassi használta ki és középre passzolt Efraimhoz, aki viszont Rodrigo Elynek köszönhetően nem tudott gólt szerezni. A második félidőben sokkal agresszívabban játszott Aldo Dolcetti csapata, a legnagyobb helyzet az 55. percben Gianmario Comi előtt adódott, az ellenfél kapusa azonban bravúrral védett. Ezt követően Baldan, Desole…
Josep Guardiola, az FC Barcelona spanyol vezetőedzője a Milant szeretné legkevésbé ellenfélnek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A spanyol klub szerdán fölényes, 7-1 arányú győzelmet aratott a Bayer Leverkusen felett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Így a katalán csapat csatlakozott a Milanhoz, a Benficához és az APOEL Nicosia csapatához, amelyek már a BL negyeddöntőjében vannak. Josep Guardiola, a címvédő Barcelona vezetőedzője elmondta, a Milan lenne az a csapat, amelyet a legkevésbé sem szeretne ellenfélnek a negyeddöntőben: „A Bajnokok Ligája mindig nagyon nehéz sorozat. Úgy gondolom, hogy minden csapatot komolyan kell vennünk, tudjuk hogy már csak két forduló van a döntőig. A…