Szerző: andrijcar

1989 óta Milan szurkoló

Massimiliano Allegri megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját A Milan-Novara mérkőzésnek nincs tétje a bajnokság szempontjából, a hangsúly a legendák búcsúztatásán lesz. “Gratulálnunk kell a Juventusnak, fantasztikus szezont produkáltak és megérdemlik a bajnoki címet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szezon kudarc volt a Milan számára.” – kezdte Allegri. “Tavaly elsők lettünk, idén is közel voltunk az aranyhoz és bízunk benne, hogy jövőre is versenyképesek leszünk Olaszországban és Európában is. Nyáron érkezik Montolivo, aki egy nagyon képzett, technikás játékos. A Milan jövőre is erős lesz és folytatjuk a munkát, amit tavaly kezdtünk el. Elszántan kell nekivágnak a következő idénynek is.” Allegri…

Még több...

A bajnokság még nem ért véget, de már kezd körvonalazódni a csapat nyári programja. A keret először július 9-én találkozik Milanellóban, hogy felmérjék a játékosok állapotát és megkezdjék a felkészülést a 2012/2013-as szezonra. Több barátságos találkozó is lekötésre került. “Barátságos meccset játszunk a Schalke 04 ellen július 24-én. Három nappal később, 27-én elrepülünk az Egyesület Államokba, ahol egészen augusztus 8-ig maradunk.” – nyilatkozat Massimiliano Allegri. “Július 28-án felkészülési meccset vívunk a Chelsea ellen Miamiban, aztán lesz még két találkozónk Philadelphiában is.” – erősítette meg a vezetőedző.

Még több...

Gennaro Gattuso szerint a Milannak fiatalítani kell a keretén, ha versenyképes akar lenni. A Milan ikonja először a bajnok Juventusnak gratulált. “Gratulálnunk kell a Juventusnak, mert kiváló szezont produkáltak, vasárnapról-vasárnapra fejlődtek. Kalapot kell emelni előttük. Nagyon sok sérülés sújtott minket a szezon során, de nem igazán tudom az okát, ráadásul a hozzáállásunk sem volt olyan, mint az övék. Ez a Milan keret egy kissé elöregedett, frissítésre és fiatalításra pedig akkor is szükség van, ha éppen nyersz és sikeres a csapat.” Az idősebb játékosok között található Gattuso is a maga 34 évével. “Beszélni fogok Gallianival a jövőmről. A mostani szezon gyakorlatilag kiesett…

Még több...

A Milan alelnöke gratulált a Juventusnak a bajnoki címhez és hozzátette, a Milan szezonja sem kudarc. “A Juventus nyerte a bajnokságot, ezért gratuláció illeti őket.  A tavalyi elsőség után ezúttal másodikok lettünk,de folytatjuk tovább, megyünk előre. Most még az utolsó meccsre kell koncentrálnunk, utána kezdünk el a jövővel foglalkozni. Lesz időnk elemezni, mi történt az idényben, de összességében elégedettek vagyunk azzal, ahogy szerepelt a csapat. Allegri érkezése óta egy első és egy második helyünk van. Ez egy pozitív szezon, még akkor is, ha a végét másképpen képzeltük el.” Gallianit az újságírók a lejáró szerződésekről és a várható igazolásokról kérdezték. “Új…

Még több...

Massimiliano Allegri a vesztes derbi után elismerte, hogy a Juventus megérdemelte a bajnoki címet. “A Juventus megnyerte a bajnokságot, megérdemelte a sikert. Ez egy izgalmas szezon volt, ahol két csapat harcolt egymással és mindkettő sok pontot szerzett.  A tavalyi idényhez képest most több pontra volt szükség. A Juventus remek szezont fut, ahogy mi is, a sok sérülés és a hátráltató körülmények ellenére. Köszönöm a srácoknak azt a rengeteg munkát, amit elvégeztek. Jövőre újra itt leszünk és újra a bajnoki címért harcolunk. Nehéz megmondani, hogy a tavalyihoz képest mi hiányzott idén. Elkövettünk hibákat, amikért nagy árat fizettünk, beleértve a ma esti…

Még több...

Massimiliano Allegri és Sulley Muntari nyilatkozata a mérkőzést követően “Öt perccel a vége előtt, még úgy tűnt, hogy a bajnokság gyakorlatilag eldőlt a Juventus javára” – mosolygott Allegri a lefújást követően, utalva arra, hogy a nagy rivális pár perccel a találkozó vége előtt kapott gólt, s ezzel két pontot hullajtott. “A vasárnap egy csodás este lenne akkor is, ha nem lenne ennyire kiélezett a harc. Így aztán még inkább fel vagyunk pörögve a derbire. A város rangadó mindig kiemelt fontosságú a játékosok számára. Nem is kérhettünk volna jobb mérkőzést ennél egy ilyen helyzetben, hisz így garantáltan a kellő motivációval és…

Még több...

Allegri értékelése a tegnapi meccs után “Amíg matematikailag nem dőlt el a bajnokság, harcolunk a bajnoki címért és bízunk a sikerünkben. A pesszimizmus körülvesz minket, de a csapaton belül erről szó sincs. Ha a Juventus 86 pontot szerez, akkor megérdemli a bajnoki címet. Négy forduló és meglátjuk. Sajnálatos, hogy leszórtunk öt pontot hazai pályán az elmúlt hetekben, de egy rendkívül megerőltető sorozatból érkeztünk. A Genoa elleni meccsen mindegy hogyan, de nyerni kellett, hogy életben tartsuk a bajnoki álmainkat. Még mindig hiszek benne, hogy történik valami, ami végül nekünk kedvez majd.” Kevin-Prince Boateng gólja három pontot ért, de a Genoa számon kérhet…

Még több...