3,5 millió euró az első ajánlat Ramiért

Ez az összeg rengeteget elárul a vezetőség céljairól, illetve a célkitűzések komolyságáról…
Ha arról lenne szó, hogy Rami kiegészítő embere a csapatnak, nem pedig legjobb (középső) védője; ha arról lenne szó, hogy a Milan minden idegszálával fiatal játékosokat próbál beépíteni, akkor ez a 3.5 millió euro elfogadható ár. Ha azonban megnézzük Rami teljesítményét, azt, amit a csapat neki köszönhet, akkor szégyellheti a pofáját a vezetőség. Itt nem pusztán arról van szó, hogy megy a spórolás. Gyakran hivatkozom a fizetésekre, de megint csak azt tudom mondani, hogy igencsak hülyén fest, hogy vannak, akik döbbenetes pénzeket keresnek, miközben a teljesítményük gyakorlatilag értékelhetetlen (elsősorban Robinho és Essien), közben pedig egy alapemberré váló játékosra nem akarunk költeni.
Ez az ajánlat azt jelenti – bár nem tudom, mi szerepel az opcióban: elképzelhető, hogy meghatároztak egy fix összeget, amin most Galliani mégis változtatni akar, de az is, hogy konkrét összeg nélküli opciós jogot foglaltak bele a kölcsönszerződésbe -, hogy tálcán kínáljuk másoknak Ramit. 1-2 héttel ezelőtt írtam arról, hogy Galliani egy esetleges elutasított Milan-ajánlatot, illetve a Valencia által elfogadott nagyobb ajánlatot követően majd előjöhet azzal, hogy „a Milan nem tud versenyezni a nyugat-európai klubokkal”, itt azonban látni kell, hogy a Milant nem azért fogja elutasítani a Valencia, mert más klub ötször akkora ajánlattal keresi meg őket, hanem azért, mert a pofátlanságnak is van határa. A Milan teljesen hülyének nézi a Valenciát, még akkor is, ha esetleg nem határoztak meg konkrét összeget az opcióban. A spanyolok is láthatták, hogy Rami nálunk bevált, a Milan vételi ajánlata is azt jelenti, hogy meg akarja tartani a játékost. Rami tavaszi teljesítménye azonban sokkal többet ért annál, mint hogy most 3.5 millióra taksáljuk. Tehát a Milan akarja a játékost, de ez az összeg azt akarja láttatni, hogy annyira azért mégsem… Ha lenne mondjuk 2-3 klasszis érkező a posztjára, akivel a Milan komolyan számolhat, akkor Rami vészmegoldásnak jól jöhet, és a 3.5 millió próbálkozásnak nem rossz. Ha azonban visszagondolunk a korábbi évek mercatóira, azt látjuk – és vélhetően idén sem változik a helyzet -, hogy a bizonyos játékosokért megtett pofátlanul alacsony árajánlatainkkal nem az a célunk, hogy a „megspórolt” pénzt másokra fordítsuk. Ramiért tehát nem azért adunk 3.5 milliót, mert x-re vagy y-ra kell a pénz! A Milan a csapat talán legjobb védőjére ennyi pénzt tud/akar áldozni. (Az már mellékes kérdés, hogy ezzel Raminak is „üzentünk”, hogy mennyire taksáljuk…)

Barbara Berlusconi télen körvonalazta az „új Milan” felépítését, jelölte ki azokat a területeket, amelyeken a Milannak változtatnia kell. Felvázolta a prioritásokat, amelyek között ott találjuk a fiatalokra nagyobb hangsúlyt fektető igazolási és utánpótlás-nevelési politikát, a játékosmegfigyelői hálózat fejlesztését (megteremtését?), a költségcsökkentést (fizetések), nyitást Ázsia irányában, az „értékek” megtartását, és azt, hogy a Milannak saját stadionnal kell rendelkeznie. Fél éve erre mindenki rábólintott, mert egyértelműen ez a helyes út. A Ramiért tett ajánlatot már ennek függvényében lehet és kell értékelni. Rami érték. Olyan játékos, aki megérdemli, hogy a Milan mezét magára húzhassa. Ha csak csereként nyújtott volna olyan teljesítményt, amit láttunk tőle, még akkor is kevésnek tartanám a 3.5 milliós ajánlatot. Rami azonban nélkülözhetetlen védője a Milannak, amely a jelenlegi állapotában nem engedheti meg magának, hogy ilyen szintű játékosról csak úgy lemondjon. Thiago Silva távozása óta nem volt olyan védőnk, aki nagyjából egyenletes teljesítményt nyújtott volna. Mexés az utóbbi 1-2 hónapban a meccsek többségén egészen jól játszott, de a stabilitástól messze van az elmúlt 3 éve alapján. Zapata kiváló és botrányos meccseket is játszott, Bonera pedig évek óta a legkiszámíthatatlanabb védőink egyike. Ebbe a társaságba érkezett tehát Rami, akire az a minimum, amit elmondhatunk, hogy bevált.
A Milannak jelenleg kb. 15-20% esélye van arra, hogy elérje az Európa-ligát, vagyis vélhetően marad Olaszországban a következő szezonban. Ha valamikor, akkor most kell elkezdeni építkezni, de ezt nem lehet azzal kezdeni, hogy a csapat legjobb védőjéről lemondunk… Nem arról vagyunk híresek, hogy amihez nyúlunk, az arannyá változik. Nem kellene abban bíznunk, hogy majd úgyis találunk valakit a helyére. Silva távozása után másfél évig kellett erre várnunk…

A Milan vezetői vállalták, hogy megpróbálják „egyedül” helyreállítani a Milan renoméját. A terv nagy részével egyet is lehet érteni, de az ÖRDÖG a részletekben rejlik. Ha Ramit nem – annyira – akarjuk, akkor hogyan lehetne komolyan venni a nagyszabású beruházási terveket, a klub működésének megreformálását?! Látjuk a PSG vagy a City esetében, hogy a pénz magában még nem elég. A Milannak nincs (ennyi) pénze, azaz más utat kell választani. Ha van koncepció, akkor ez is járható út, ezt az Atletico bizonyította. A spanyolok nem százmilliókból építkeztek, hanem koncepciózusan építgették fel a csapatukat. Nem adták el első adandó alkalommal a jobb szezont futó játékosaikat, volt erejük és türelmük várni. Ne legyenek azonban illúzióink. Az Altetico teljesítményére nem véletlenül csodálkozik rá mindenki. Szinte lehetetlen hosszabb távon nagy tőkebevonás nélkül, kizárólag a nyugodt építkezéssel sikereket elérni a legmagasabb szinten. Meg lehet nézni a Bajnokok Ligáját. Néha van egy-két csapat, amely kiugró eredményt ér el, de a végelszámolásnál általában ugyanazok a tőkeerős csapatok tusakodnak. Most jó az Atletico, de – ha marad – Simeone jövőre valószínűleg kezdheti megint felépíteni a csapatát… A Milan próbál visszakerülni a csúcs közelébe, de eddig konkrét lépések nem történtek, és kétséges, hogy lenne valódi koncepciónk. Az egyértelmű, hogy nem fogunk 200 millió euróért játékosokat vásárolni megspékelve egy sztáredzővel, de valamilyen irányban meg kellene indulnunk. A fiatalítási törekvéseket jól jelzi Vergara elküldése, Cristante jegelése, Saponara mellőzése, Bonera kelleténél gyakoribb játszatása, Kaká eröltetése, Essien leigazolása… A stadionépítésről semmi hír nincs, az esetleges befektetőkkel pedig nem tudunk dűlőre jutni.

Egyelőre nem látni, miként képzelik el a Milan vezetői, hogy visszavezetik a klubot Európa elitjébe, miközben a csapatot képtelenek menedzselni. Sem az igazolások, sem az eladások nem működnek. Úgy biztosan nem fog sikerülni semmi, ha azt akarják, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. A világfutball tendenciájával pontosan szembehelyezkedve próbál elevickélni a Milan. Miközben azt látni, hogy a bivalyerős kerettel rendelkező klubok még mindig igazolni akarnak nagy összegekért (pedig nem is feltétlenül lenne rá okuk), addig a Milan vezetőinek mintha tökéletesen megfelelne ez a középszer. Fura.