Koni De Winter elmondása szerint csalódottak a Sassuolo elleni pontvesztés miatt és le kell vonniuk a mérkőzés tanulságait.
A csapat 1-1-es döntetlent játszott a Sassuolo otthonában és De Winter csereként lépett pályára, ugyanis a 18. percben Matteo Gabbia megsérült. A belga válogatott védő 3 megnyert párharccal, 2 sikeres szereléssel, 2 közbeavatkozással, 4 labdaszerzéssel, 1 kulcspasszal, 69 pontos passzal és 97 százalékos passzpontossággal zárta a meccset.
BOSSZANTÓ, HOGY SZÖGLETBŐL KAPTATOK GÓLT?
“Természetesen igen. Az ilyen helyzetekben érettebbnek kell lennünk és mindent meg kell tennünk azért, hogy ne kapjunk gólt. A mérkőzéseket gyakran éppen az ilyen apró részletek döntik el.” – fogalmazott De Winter a TeleLombardiának.
CSALÓDOTTAK VAGYTOK, HOGY A VEZETŐ GÓL UTÁN VISSZAESETT A KONCENTRÁCIÓTOK?
“Csalódottak vagyunk, mert pontokat veszítettünk. Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, éppen ezért bosszantó ez az eredmény.”
HAT FORDULÓ ELTELTÉVEL TOVÁBBRA IS VERETLENEK VAGYTOK…
“Mindent beleadtunk és le kell vonnunk a tanulságokat ebből a mérkőzésből, aztán a következő feladatra kell koncentrálnunk. Még csak a szezon elején járunk, és rengeteg találkozó vár ránk.”
MOST AZ EURÓPA LIGA KÖVETKEZIK ÉS SALZBURGBAN KELL JÓ EREDEMÉNYT ELÉRNI…
“Mindig jó érzés pályára lépni. Most sok meccsünk lesz, ezért igyekszünk a lehető legjobb erőnléti állapotban maradni és elkerülni a sérüléseket. Folytatnunk kell a megkezdett munkát.”


1 hozzászólás
Ezek a nyilatkozatok… olyan változatosak és előre mutatóak, mint a csodás focis játékban mikor minden meccs után ugyanabból a 8-10 kérdésből dob fel 4-et a rendszer és előre megadott válaszokból választasz.
Meccs előtt:
Győznünk kell, mi vagyunk a Milan
Csak a győzelem elfogadható, erre készültünk a héten
Felkészültünk, nagyon oda kell figyelnünk erre meg arra
stb
Meccs után:
Sajnálatos, hogy nem nyertünk, többet kellett volna tennünk a győzelemért
Kár az elhullajtott pontokért, nem koncentráltunk eléggé
A vezető gól után visszavettünk, nem kellett volna
Sajnos túl gyorsan bekaptunk 1-2 gólt és már csak az egyenlítésre futotta
4-5 éve ez megy.
De legalább már nincs Leao-s rész az interjúkba, hogy ő egy klasszis és nagyon sokat fejlődhet 😀