Zlatan Ibrahimovic, a Milan tanácsadója a (Ne)uspjeh prvaka Podcast-műsor vendége volt és elmondta, hogy egész életében mindig a győztes mentalitást kereste, mindenben a csúcsra törekszik és nem éri be kevesebbel, azonban megtanult veszíteni is. A korábbi világklasszis svéd csatár beszélt az edzősködésről, a játékos énéről, a pályán kívüli munkájáról, a mai futballról és megosztott egy olyan történetet, amit még senki nem tudott róla.
“Emberileg is formált engem minden, amit játékosként átéltem. Mindaz, amit tanultam, ami körülvett, a mentalitás és a környezetemben lévő emberek tettek azzá, aki ma vagyok. Ezzel a mentalitással és fegyelemmel haladok előre. Minden annak a gyümölcse, aki játékosként voltam és azoknak a céloknak az eredménye, amelyeket mindig kitűztem magam elé: mindig a győztes mentalitást kerestem. Nem arról van szó, hogy nem tudok veszíteni, hiszen vesztettem már és még fogok is, de ez nem része a természetemnek. Nyernem kell, nyerni akarok és képes is vagyok rá. Ez vagyok én. Nem tudom átlagos ember módjára csinálni a dolgokat. Mindig a csúcsra törekszem és nem elégszem meg kevesebbel, nincs bennem ilyen. Más akarok lenni, mint a többiek és akkor én vagyok a legjobb. Én így látom és ez mindenre igaz.” – mondta Ibrahimovic.
SOHA NEM LENNÉL EDZŐ?
“Nem. Ha valaki topjátékos volt, akkor az nem ugyanaz… Az edzősködés egy másik világ. Bár valamennyire segít, de sokan hibáznak, mert azt hiszik, hogy ha top játékosok voltak, akkor top edzők is lesznek. Szenvedek attól, hogy már nem játszhatok, nem segíthetem a csapatomat, nem tudok befolyással lenni a mérkőzésre, nem játszhatok és nem nyerhetek trófeát. Akkor éreztem magam életben, amikor kiléptem a pályára és nyerni kellett. Nehéz volt számomra a vereséget elfogadni, de nem vagyunk szuperhősök. Amikor nem nyertem, olyan volt, mintha nem lennék életben. A munkám legnehezebb része az, hogy most már nem tudok segíteni a pályán a játékosoknak, edzőknek, szurkolóknak, kluboknak. Tanulom, hogyan segítsek másképpen, de nehéz, mert 25 éven keresztül ezzel az adrenalinnal éltem. Fejlődöm, de ha egy játékos edző akar lenni, akkor tanulnia kell és a nulláról kell kezdenie. A probléma, az, hogy ezt sokan nem teszik meg: viszik magukkal az egójukat és rögtön a csúcson akarnak kezdeni. Ez a legnagyobb hiba. Ha alulról kezdesz, akkor nincsenek ugyanolyan következmények, mint ha fentről kezdenél. Az eredményeidet fogják nézni. A hibákból tanul az ember és ehhez hibázni kell. Ha edző lennék, akkor a gyerekekkel kezdeném. Ha van neved, akkor téged választanak, de amint hibázol, onnantól kezdve minden nehézzé válik. Manapság a nagy kluboknál nem kell sok mindent csinálni. Elegendő kiválasztani 11 játékost, hatni az elméjükre és motiválni őket. A kisebb kluboknál több munkára van szükség, de manapság túl sokan próbálják megváltoztatni a futballt és főszereplők akarnak lenni. A főszereplők valójában a játékosok. Egyes edzők túl sokat gondolkodnak, mintha mindent előre meg lehetne tervezni a futballban. Egy edző a tapasztalat megszerzése által fejlődik és az edzői pályafutás nem olyan, mint egy játékosé. Ott a stressz, a katasztrofális pillanatok, de a tapasztalat mutatja meg, hogy mennyire vagy intelligens és mennyit érsz. Mindenki újra fel akarja találni a futballt.”
HOGYAN HASONLÍTANÁD ÖSSZE A JÁTÉKOS ÉS AZ IGAZGATÓI ÉNED?
“Ugyanaz az ember vagyok, csak most más szemszögből tekintek a futballra. Korábban nem voltak válaszaim bizonyos kérdésekre és most már értem, hogy miért nem lehetett bizonyos dolgokat megtenni. Az összképet kell nézni, mi egy vállalat vagyunk. A játékosok igazolásához egyensúly kell: szponzorok, televíziós csatornák, szurkolók, közvetítési jogok… Ezt most tanulom és alázatosabb lettem. Nem támadok, hanem megfigyelek. Amikor viszont a futballról van szó, direktebb vagyok és tudom, hogy miről beszélek. Ez két külön világ.”
MIT GONDOLSZ A MAI FUTBALLRÓL?
“Én futballoztam és aki játszott, az pontosan tudja, hogy 50 évvel ezelőtt is ugyanazt lehetett csinálni, mint ma. Csak most már minden gyorsabb és a játékosok atléták lettek. A taktika változott, de a játék lényege nem. A játékos hozza a minőséget és az edzőnek kell felépítenie a csapatot. Ma már türelmes vagyok, de régen senki sem tudott megállítani vagy visszatartani engem. Minden azonnal történt. Ha fejjel kellett menni a falnak, akkor én megtettem.”
EL TUDOD MAGYARÁZNI, HOGY MI A KÜLÖNBSÉG KÖZTED ÉS A GYERMEKEID KÖZÖTT?
“Több pénzem van, mint amennyi a szüleimnek volt. A pénz megkönnyíti az életet, de nem hoz boldogságot. Fegyelmet, tiszteletet és önállóságot tanítok. A gyermekeimnek 13 éves korukig nem volt telefonja és a mai napig nincs Instagramuk. A nagyobbik fiam csak a futball miatt használja, míg a másik egyáltalán nem. 14 éves korukig semmi nem volt. Beverly Hillsben éltünk és mindenkinek sofőrje volt. Én pedig két biciklivel küldtem a fiaimat iskolába. Vicces volt, mert egyik nap esett az eső és azt mondtam nekik, hogy akkor is menjenek biciklivel. Kemény, szigorú és erős voltam, de a saját érdekükben tettem. Nagyon óvtam őket, talán túlságosan is elszigeteltem őket, de híres ember vagyok és meg akartam előzni, hogy bármilyen probléma történjen.”
MONDJ EGY OLYAN SZTORIT, AMIT EDDIG NEM TUDTUNK RÓLAD…
“Egy futóedzést kellett befejeznem a futópadon a térdsérülésem után. Hat kétperces sprint, három másodperces szünetekkel. Már a végén jártam, amikor ki kellett volna mennem a mosdóba, de nem állhattam meg. Futottam és futottam, besz*rtam és tovább futottam, mert az volt a fejemben, hogy be kell fejeznem a sprintet.”
MI AZ, AMI NEM TETSZIK MANAPSÁG?
“A legrosszabb dolog az, amikor azt látom, hogy a Milan akadémiájának fiatal játékosai másképp bánnak a többi gyerekkel. Pedig mindannyian egyformák. Lehet, hogy az egyikük jobb, de mindenkinek meg kell adni ugyanazt az esélyt. A PSG játékosaként az egyik mérkőzés előtt egy gyerekkel kellett kivonulnom a pályára, aztán egy férfi odajött és azt mondta, hogy egy másik gyerekkel menjek, mert ő fontosabb. Nemet mondtam, mert mindannyian egyformák vagyunk. Ez van a fejemben, aztán a többi rajtad múlik.”