Alessandro Costacurta, a Milan legendája szerint a csapat nagy lehetőséget puskázott el azáltal, hogy fontos pontokat hullajtott az újonc és egyben sereghajtó Pisa ellen a San Siróban. Az 5-szörös BEK/BL-győztes korábbi védő úgy érzi, hogy megismétlődött az, ami az első fordulóban a Cremonese elleni 2-1-es vereség alkalmával.
„A Milannak lehet több hiányérzete a mérkőzés miatt. Egy nagy lehetőséget szalasztottak el és megelégedtek kevesebbel. Ez egy olyan hiba, ami nem fordulhat elő újra. Olyan érzésem van, mint a Cremonese elleni mérkőzés után és ez már a második figyelmeztető jel. A Milan bizonyos típusú ellenfelek ellen nem elég hatékony és koncentrált.” – mondta Costacurta a Sky Italia szakértőjeként a meccs lefújása után.
„Modric? Boban már 25 éve zaklat Modric miatt. Meggyőződésem, hogy az idei szezonban 38 mérkőzést fog játszani és mindegyiken jól fog teljesíteni. Ez au érzésem, amikor látom őt játszani és hallom őt beszélni, valamint az alapján, amit néhány ember, mint például a korábbi edzője, Ancelotti mondott róla.”
Egyébként Costacurta a meccs kezdőrúgása előtt elmondta, hogy meglepődött a védelem tengelyében történő változtatáson, de úgy érzi, hogy Koni De Winter megérdemli a játéklehetőséget.
„Sok statisztikai adat igazolja a Milan jó formáját. Az is előny számukra, hogy nem szerepelnek az európai kupasorozatokban, így minden adott a folytatáshoz. A védelmi változtatások meglepőek, meglátjuk, hogyan sül el. Furcsa hozzányúlni egy olyan védelemhez, amely ellen a legkevesebb lövés és gól születik. Mindenesetre ez egy jó változtatás, De Winter megérdemli a lehetőséget.”

