Milánó városi tanácsa jóváhagyta a San Siro eladását a Milan és az Inter részére.
A két klub pár hete megállapodásra jutott Giuseppe Sala polgármesterrel a San Siro és környező területének megvásárlásáról, valamint az önkormányzati testület is jóváhagyta. Ezt követően Milánó városi tanácsa elé terjesztették a határozatot és hosszas huzavona után megszületett a végső döntés az ügyben.
A városi tanács hosszú órákon tartó ülés végén hivatalosan is jóváhagyta a San Siro tulajdonjogának értékesítéséről szóló határozatot, így a stadion új tulajdonosa a Milan és az Inter lesz. A két klub mintegy 197 millió eurót fizet a stadionért és a telekért.
A tanács ülése hétfőn 16:30-kor kezdődött a milánói Palazzo Marinóban és határozatképes volt. Összesen 24 igen szavazat érkezett a San Siro eladására, ezzel szemben 20-an nemmel szavaztak és ketten tartózkodtak, ennek következtében a városi tanács hétfőn hajnali 3 óra 46 perckor elfogadta a határozatot.
Nico Schira szerint új korszak kezdődik és a San Siro új tulajdonosa a Milan és az Inter lesz, miután a városi tanács megszavazta a létesítmény eladását a két klub részére. Luca Bianchin, a La Gazzetta dello Sport újságírója arról számolt be, hogy az adásvételnek november 10-ig kell teljesen lezárulnia. A milánói klubok a következő hetekben megkezdhetik a munkát a Foster+Partners és a Manica építészirodákkal az új stadion megtervezéséről. Az új létesítményt a jelenlegi San Siro melletti parkoló területén fogják megépíteni, majd ezt követően a régi stadion jelentős része lebontásra kerül, miután átadják a 71 500 férőhelyes új arénát.
A Milan egy hivatalos közleményt tett közzé a városi tanács döntése után.
„A Milan és az Inter örömmel fogadta a városi tanács jóváhagyását a San Siro és a környező terület tulajdonjogának eladására vonatkozóan. Ez egy történelmi és döntő fontosságú lépés a klubok és a város jövője szempontjából. Az önkormányzat által a tanács döntésének hivatalos megerősítésére várva a klubok bizakodva és felelősségteljesen tekintenek a folyamat következő lépéseire, amelyek egy új, a legmagasabb nemzetközi követelményeknek megfelelő stadion megépítéséhez vezetnek. Egy olyan világszínvonalú létesítmény fog létrejönni, amely Milánó új építészeti ikonjává és a futballszurkolók szenvedélyének szimbólumává válik.”
6 hozzászólás
Nem semmi hogy több éves huzavona után még a legutolsó mozzanatnál is fél napig tart egy Tanács ülés és kettő három szavazat híján billen jobbra vagy éppen balra a döntéshozatali mérleg.
Nem mellesleg szerintem kicsi lesz az említett férőhely az új stadionban, Tekintve hogy 75 vagy éppen 80 000 férőhely is meg tudna tölteni a klub-nem beszélve a más egyéb rendezvényekről amikből jócskán szokott lenni vagy lehet a jövőben nagy méretű nemzetközi esemény, koncert is.
meg tud tölteni igen, de túl riktán, szerintem itt az átlag nézőszám sokkal mérvadóbb, hogy mekkorára éri meg építeni
“Nem semmi hogy több éves huzavona után még a legutolsó mozzanatnál is fél napig tart egy Tanács ülés és kettő három szavazat híján billen jobbra vagy éppen balra a döntéshozatali mérleg.”
El vagyunk ettől szokva, pedig valahol ez a demokrácia része..
Egyébként szerintem is 80-85 ezresre kellene tervezni az újat.
A Napoli ellen, ahol elvileg teltház volt, 73754-en voltak. Ahhoz képest ez a 71500 elenyésző különbség lenne. Ha ilyen kis játékstadiont terveztek volna, mint Torinoban, az nem tetszene.
Ez annyira Olasz.. anno a Berlusconi éra alatt szó sem lehetett arról, hogy a két klub megveszi a San Sirot, az önkormányzat nem ment bele. Részünkről pedig ment a sírás, hogy saját stadion kell. Aztán megvettük a területeket egy olyan helyszínen, ahol a Minalói polgármester nem tud beleszólni és láss csodát, a minálói polgi egyből színre lépett és fölajánlott a tervet a stadion felújításáról, -de itt a megvételről még szó sem volt-.
Gondolom ezt elutasítottuk az Interrel együtt és így sikerült „kizsarolni”, hogy eladják nekünk a San Sirot. A vételár alapvetően nem tűnik soknak -bár a San donato-s terület ennek töredéke volt-.
A számok szerintem nem véletlenek, egy nagy átlagot vettek és ez alapján nézték a kihasználtságot, gondolom anyagilag jobban megéri, ha kimarad néhány tétmeccsről 5000 ember, mintha évente 10-15 meccsen csak félig-háromnegyedig lenne egy nagyobb stadion.
👏👏👏