Tíz év után először a Milan nem lesz kiemelt az Olasz kupában és már az első körben az augusztusi meccseken pályára kell lépnie.
Véget ért a Serie A 2024/25-ös szezonja és a Milan 63 ponttal a 8. helyen zárta a bajnokságot. A lebonyolítás szerint a tabella első 8 helyezettje automatikusan kiemelt lesz az Olasz kupában, azonban mivel a kilencedik Bologna a címvédő a kupában, ezért ők lesznek a kiemeltek a 8. pozícióban lévő Milan helyett. A kiemelt csapatok a nyolcaddöntőben csatlakoznak az Olasz kupa mezőnyéhez, míg a többieknek még két kört kell vívniuk a legjobb 16 közé jutásért.
Így eldőlt, hogy a Milannak már augusztusban mérkőzést kell játszania az Olasz kupában. Az első kör 2025 augusztusában lesz és a piros-feketék az olasz másodosztály 9. helyezettjét, vagyis a Bari együttesét fogadják a San Siróban.
Ez lesz a csapat első tétmérkőzése a 2025/26-os idényben és várhatóan a Serie A nyitófordulója előtti héten lesz. Érdekesség, hogy a Milan legutóbb 10 évvel ezelőtt, 2015 augusztusában játszott az Olasz kupa első körében, akkor a Perugia volt az ellenfél és 2-0-s győzelem született Keisuke Honda és Luiz Adriano góljának köszönhetően.
Továbbjutás esetén a Milanra hazai pályán a Lecce-Juve Stabia párharc győztese várhat a második fordulóban. Az Olasz kupa második körét várhatóan 2025 szeptemberében fogják rendezni és a párharcok győztesei továbbjutnak a nyolcaddöntőbe, ahol már a Serie A első 7 helyezettje és a címvédő Bologna kiemeltként csatlakozik a mezőnyhöz.
2 hozzászólás
Luiz Adriano….róla teljesen megfeledkeztem hogy ő is itt volt 😁
Nézzük a jó oldalát…már augusztusban el is lehet engedni. 😀